Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 22: Elfojtott érzelmek

Lucy napközben már nem ment vissza a gyengélkedőre. Nem akart ott ácsorogni, tétlenül várva, hogy kapjanak valami hírt Ronról. Senki sem kereste, senki sem jött oda hozzá, de ezzel ő teljesen rendben volt; nem akarta, hogy bárki meglássa, milyen állapotban van.

Egész nap az ágyában gubbasztott, mint egy rossz tinilány, néha sírt, néha mozdulatlanul feküdt és bámulta az ágyfüggönyét. Közben három baglyot kapott, mindegyiket Malfoytól, de a lány kibontás nélkül égette el az összeset, úgy, hogy még hamu sem maradt utána. Nem érdekelte a fiú további mondanivalója, úgy érezte, még egy hazugságot, még egy átverést nem tudna elviselni tőle. Csak feküdt a párnák között, miközben talán egy megfázást is összeszedett és igyekezett valahogy megszűnni, mert a szégyen és a csalódottság talán még sosem volt ilyen erős benne.

Este nyolc előtt nem sokkal egy újabb bagoly kopogott az ablakon. Lucy most már be se akarta engedni, de a madár nagyon erőszakos volt, így kénytelen volt felkelni az ágyból. Azonban nem egy iskolai bagoly nézett rá, hanem ismét Hedvig, ami azt jelentette, hogy végre volt valami hír Ron állapotát illetően. Gyorsan átfutotta Harry levelét, majd úgy döntött, összeszedi magát és odamegy a többiekhez - még úgy is, hogy tudta, folyamatosan azon fognak agyalni, hogy ki küldhette a mérgezett bort.

Elég lassan készülődött össze, mivel bedagadt szemeitől nehezen tudta bekötni a cipőjét vagy kifésülni a haját, de végül csak megoldotta. Sőt: varázslattal elfedte a duzzanatot, így kívülről nem látszódott rajta semmi, de ő azért ugyanúgy érezte magát, mint eddig. A biztonság kedvéért megnézte, merre jár Malfoy, csakhogy véletlenül se futhasson össze vele, majd elindult a gyengélkedőre.

Mr és Mrs Weasleyvel a gyengélkedő folyosóján találkozott. Sejtette, hogy őket is értesíteni fogják, de arra nem számított, hogy Mrs Weasley könnyek között öleli magához.

- Jaj, Lucy drágám... ne aggódj, nincs semmi baj...

A lánynak elég komoly sejtése volt, hogy az asszony önmagát akarja így megnyugtatni. Együtt léptek be a kétszárnyú ajtón, ami mögött a legutolsó ágyban ott feküdt a sápadt Ron, körülötte pedig székeken ott ült Harry, Ginny, Hermione, Fred és George, mellettük pedig Hagrid állt, aki valószínűleg a Tiltott Rengetegből jött, mert tiszta víz és sár volt. Mrs Weasley elkapta Harryt és magához szorította.

- Dumbledore elmondta, hogy te mentetted meg Ront a bezoárral! - hálálkodott könnyekre fakadva. - Istenem, Harry, mit mondhatnék? Megmentetted Ginnyt... megmentetted Arthurt... és most Ront is...

- Ugyan... dehogy... - motyogta zavartan Harry.

- Most hogy belegondolok, a fél családunk neked köszönheti az életét - szólt elfúló hangon Mr Weasley. - A Weasleyk hálát adhatnak az égnek, hogy Dumbledore nálunk helyezte el Lucy Pottert.

Lucy csak biccentett az ikreknek, akik viszonozták a gesztust.

- Hogy van? - kérdezte.

- Meg fog gyógyulni - felelte George megkönnyebbülten. - Úgy kábé egy hétig kell maradnia, addig ruta-kivonatot kap, de utána kiengedik.

Madam Pomfrey ekkor megjelent mellettük és figyelmeztette a társaságot, hogy most már tényleg túl sokan vannak. Harry és Hermione nyomban felálltak, s Lucy és Hagrid is velük tartottak.

- Nem akarsz maradni? - kérdezte Harry. - Hiszen csak most jöttél...

- Nem, csak be akartam nézni, hogy jól van-e - felelte Lucy, ügyelve, hogy ne hallatszódjon elfúló hangja.

- Borzalom - dörmögte a szakállába a vadőr, miközben a márványlépcső felé baktattak. - Ennyi szigorú biztonsági rendszabály, és mégis ilyenek történnek... Dumbledore nagyon aggódik... nem mondja, de látom rajta...