Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 11: Végzetes találkozás

Merre jár Dumbledore, és mit csinál? Lucy a következő hetekben mindössze kétszer látta az igazgatót. Dumbledore az étkezéseken már szinte soha nem jelent meg, s a lány immár osztotta Hermione véleményét, hogy az igazgató néha napokra elmegy az iskolából. Talán elfelejtette a beígért további különórákat? Lucy ezt nem tartotta valószínűnek. Azért sem lehetett ez igaz, mert azt gyanította, hogy Dumbledore előre tudta, hogy heteken át nem fogja tudni tanítani őt, ezért is adhatta fel neki Szun-ce könyvét (amihez még hozzá sem nyúlt), illetve a pálca nélküli mágia gyakorlását.

Ez utóbbi egyébként kezdett egyre jobban menni neki. Most már a pólóját is tudta lebegtetni, és volt, hogy fél órán át tudott egyhuzamban gyakorolni. A nonverbális varázslás már afféle második ösztönné vált számára, ugyanakkor elkezdte foglalkoztatni a gondolat, hogy ha olyasvalakivel áll szemben, mint Piton - aki ért a legilimenciához -, mennyi esélye lenne ellene. Úgy döntött, legközelebb rákérdez majd az igazgatónál, hogy nem lenne-e érdemes újrakezdenie az okklumenciát.

Október közepén érkezett el a félév első roxmortsi napja. Lucy az egyre szigorúbb biztonsági intézkedéseket tapasztalva egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a kirándulásokat továbbra is engedélyezni fogják, de nagyon örült neki, hogy mégis lemehetnek a faluba. Üdítő élménynek fogta fel azt a néhány órát, amikor valahol máshol lehetett, nem a Roxfortban.

Hogy miért is érzett így? Egyrészt a rémálmok nem akartak szűnni - sőt, egyre súlyosabbak lettek. Újonnan kapott feladata, hogy egy nap a Főnix Rendjének vezetője legyen, minden egyes elmúlt nappal egyre jobban megrémítette. Így is önmagán cipelte azoknak a halálát, akik miatta vagy Harry miatt haltak meg - nem akart senkit sem harcra, háborúra kényszeríteni, hiszen pontosan tudta, mivel jár. Emiatt a rémálmai olyan plusz adalékot kaptak, hogy elvesztett szeretteit ő küldte a harcba és ezért ő okozta a halálukat.

És ez sokkal rosszabb volt, mint a véletlenek sorozata, amik elvették tőle Siriust.

Rossz hangulatát és szorongását egy idő után már alig tudta leplezni. Harry, aki a kapcsolat miatt mindig is érzékenyebb volt húga hangulatváltozásaira, a roxmortsi kirándulás előtti napon rögtön rá is kérdezett; szerencsére akkor, amikor kettesben voltak - Ron és Hermione ugyanis épp a folyosókat járták prefektusi teendőik miatt.

- Mi a baj? - kérdezte.

- Semmi - sütötte le Lucy a szemét.

- Ne hazudj, kérlek - emelte fel a lány állát Harry, hogy a szemébe nézhessen. - Érzem, hogy valami baj van. Félsz, szorongasz, néha egyenesen rettegsz. Az éjjel is arra keltem, hogy kiver a hideg veríték és borzalmasan félek a valamitől. Aztán rájöttem, hogy valójában te vagy az, aki fél. Szóval, mondd el, mi a baj.

Lucy most először hallotta, hogy Harry ennyire képes érzékelni őt. Eddig mindig azt hitte, hogy a dolog inkább egyirányú, és bár az okklumencia-órák során Harry érezte őt, de a fiú azóta sosem beszélt ilyesmiről. Az éjjel egyébként is csak a szokásosat álmodta: nevezetesen, hogy a halálba küldte Ront és Hermionét, hogy ezzel Harry végezhessen Voldemorttal. Ráadásul a küldetés sem sikerült és a jóslat úgy nyert értelmet, hogy Voldemort végzett Harryvel.

Mindez pedig az ő, Lucy hibájából történt.

- Nem mondhatom el - suttogta, miközben a tekintetét szigorúan Harry nyakkendőjére szegezte.

- A feladatod? - kérdezett rá Harry.

Lucytól csak egy erőtlen bólintásra futotta.

- Amiatt álmodtál rosszat?

Lucy megint bólintott.

- Biztos megbirkózol vele - biztatta Harry. - Te mindennel megbirkózol.