2. Gyilkos (Befejezett)

1. Fejezet

Bezártam a szobám ajtaját és a szekrényemhez léptem. Elővettem a hatalmas kartondobozt és leültem vele az ágyra.
Nagy levegőt vettem és leemeltem a tetejét. A szemeimbe könnyek gyűltek.
Ez az a nap, amikor lebontom a belső falaimat. Ez az a nap, amikor megengedem magamnak a sírás luxusát. Aztán, amikor éjfélt üt az óra, visszatér a fájdalommentes Destiny.
Már 5 éve. 5 éve, hogy Jordan meghalt. Kiemeltem a dobozból Jordan mezét. Hatalmas volt és kék. Majdnem olyan kék, mint csodálatos szemei. A hátuljára Everett volt írva és a mezszáma, a négyes. Miattam választotta ezt a számot, mivel a 4 a szerencse számom.
Erősen magamhoz öleltem a mezt. Még mindig Jordan illata volt, biztonságot és boldogságot árasztott. Belebújtam a mezbe, és egy kicsit a karjaiba érezhettem magam.
Igaz, hogy beleszerettem Nikolaiba, igaz, hogy fáj az, hogy elhagyott, igaz, hogy csak az ő karjaiba akarok lenni, de Jordan is a részem, ő is hatalmas darabja az életemnek és ez így is fog maradni örökkön-örökké.
Ahogy elővettem közös képeinket a dobozból kitört belőlem a sírás. Minden képen boldog voltam, annyira más. És hogy őszinte legyek hiányzik az a lány, de érte már nem tehetek semmit.
A dobozba benne volt a jegygyűrűm is. Felhúztam a gyűrűs ujjamra. A doboz tartalmazott mindent, amit tőle kaptam. A sok plüss állat, az apró kis ajándékai. A parfümje, cd-k, amin videók voltak rólunk.
Bekapcsoltam a televíziómat és betettem az egyik lemezt. A videó a 17. születésnapomon készült. Azon a napon, amikor megkérte a kezem. Elindult a felvétel. A kertben voltak. Először a bátyám tűnt fel a videóban, aztán megjelent Ő. Hangos sírásba kezdtem. Jordan volt az és tökéletes volt.
-Nagyon izgatott vagyok. – mondta a kamerába. – Majd sok-sok év múlva, ha ezt a videót visszanézzük, remélem, hogy életed egyik legszebb napjaként fogsz rá emlékezni Jordan. – elmosolyodott. – Szeretlek királylány!
- Én is szeretlek! – suttogtam halkan.
Ekkor jelentem meg. Boldog mosoly ült arcomon. Hajam lófarokba volt kötve. Farmer rövidnadrágot és egy kockás inget viseltem. Istenem, hogy hiányzott ez a lány.
Hangosan elkezdték nekem énekelni a Boldog szülinapot. A tortám előtt álltam. Jordan óvón a derekam köré fonta karjait. A dal után hatalmas puszit nyomott az arcomra. Utána sorba átadták az ajándékokat. Jordan volt az utolsó. Maga felé fordított és mélyen a szemeimbe nézett.
-Ugye tudod, hogy szeretlek? – kérdezte.
- Tudom. És én is szeretlek!
- Jordan. Életem legszebb napja volt az, amikor leültem melléd az ebédlőbe és megkínáltalak a csokis tejemmel.
A könnyeimen keresztül elmosolyodtam, a régi Destiny pedig hangosan felnevetett.
-Hatalmas részt foglalsz el az életemben, királylány és én azt szeretném, ha ez örökké így maradna. Tudod nagyon jól, hogy mennyire szeretlek téged.
Letérdelt elém. A kezében egy fekete bársony dobozt tartott, amiben egy gyönyörű karikagyűrű volt, gyémánttal a tetején.
-Destiny Jordan Margaret Gwendollyn de LaFayette grófnő. Az életem minden egyes pillanatát veled akarom tölteni. Veled akarok megöregedni, örökre a tiéd akarok lenni. Jordan, hozzám jössz feleségül?
A számhoz kaptam és a kamerába néztem. Őszinte meglepődés tükröződött arcomon. Mosolyogtam, de közbe hulltak a könnyeim.
-Hugi, erre illik válaszolni. – szólalt meg Dominic.
- Igen, leszek a feleséged Jordan David Everett. – suttogtam együtt a felvétellel.
Jordan felhúzta az ujjamra a gyűrűt, majd felállt. Hatalmas Jordan-mosoly terült szét arcán, majd magához rántott.
-Túl kevés lesz veled egy élet, királylány! – suttogta és megcsókolt.
Én pedig végig feküdtem az ágyon és átadtam magam a fájdalomnak.

.............................................................................

Kiszálltam az autóból és nagy levegőt vettem. Utoljára egy éve voltam ennél a háznál, pont ezen a napon. Minden év november 15.-én eljövök Jordan szüleihez, és aztán együtt kimegyünk a temetőbe.
Mikor az ajtóhoz értem ismét vettem egy nagy levegőt és bekopogtattam. Mary, mintha csak az ajtóban várt volna rám. Ahogy bekopogtam már nyílt is az ajtó. Mary még ennyi idő után is csak feketét hordott. Örökké gyászolni fogja fiát. Láttam rajta, hogy ő is sírt. Gyönyörű kék szemei ki voltak sírva. Jordan tőle örökölte a szemét és világos haját is. Minden másban az apjára hasonlít. Mary nem mondott semmit, csak erősen magához húzott és a vállamon elkezdett zokogni.
-Sajnálom. – mondta egy idő után. Halvány mosoly jelent meg az arcán. – Gyere beljebb, kislányom.
A szívem majd megszakadt. Még ennyi idő után is így hív. Ennyi idő után is a családja részeként tekint rám. David a nappaliba ült.
-Nézd csak kijött hozzánk Dave. – szólította meg férjét.
David felállt és az ő arcán is mosoly jelent meg.
-Destiny, örülök, hogy látlak. – hozzám sétált és ő is megölelt. – Gyönyörű, vagy mint mindig.
Halványan elmosolyodtam, mert éreztem, hogy valaki hátulról átöleli a lábaimat.
-Destiny. – visította a kislány.
Megfordultam majd leguggoltam hozzá. Ariel volt az, Jordan kishúga. Amikor Jordan meghalt Ariel még csak 5 éves volt. Nem is elékezhet arra igazán, hogy mennyire remek bátyja volt.
-Szia, Ariel. – mondtam neki. -  Jézusom, hogy te mennyit nőttél. És milyen gyönyörű vagy.
Tényleg az volt. Szív alakú arcát, gyönyörű aranyszőke haj övezte. Tengerkék tekintete ragyogott. Nagyon hasonlítottak Jordannel.
-Te vagy a gyönyörű. Ha majd nagy leszek én is olyan akarok lenni, mint te. – mondta, majd elpirult. – És akkor majd Dominic elvesz feleségül.
Őszinte mosoly jelent meg az arcomon. Ariel amióta az eszét tudja, szerelmes a bátyámba. Dominic mindig azt mondta neki, hogy majd ha felnő, elveszi feleségül.
-Domincról jut eszembe. – belenyúltam a táskámba és elővettem a kis dobozt, amit Dominc hagyott az ágyamon. Már nem találkoztunk fél éve, de tudta, hogy ma jönni fogok és hagyott egy ajándékot Arielnek. -  Ezt a bátyám küldte neked. – odaadtam a kislánynak, aki gyorsan elkezdte kibontani a kis dobozt. Egy arany nyaklánc volt benne egy szívecske alakú medállal. – Ez gyönyörű. – mondtam miközben segítettem neki a nyakába akasztani az ajándékot.
-Köszönöm. – mondta csillogó szemekkel Ariel.
Én csak mosolyogtam, majd felálltam.
-Felmehetek? - fordultam Maryhez.
Ő csak bólintott.
Lassan elkezdtem sétálni a lépcsőn. Jordan ajtaja előtt megálltam, majd nagy levegőt vettem és benyitottam. A szoba ugyan úgy nézett ki, mint ahogy Jordan hagyta. Mindenhol por volt, Jordan halála óta senki nem járt bent. Én se tudtam bemenni azóta, egyszer se. Csak állok mindig az ajtóban és bambulok befele. Várom, hogy kivágódjon a fürdőszobából, rám mosolyogjon, és azt mondja, hogy menjek be. De tudom, hogy ez nem fog megtörténni.
Hirtelen meleg kezeket éreztem a saját kezemre kulcsolódni.
-Miért nem megyünk be? – kérdezte halkan Ariel.
- Úgy érzem, hogy az nem helyes.
- Pedig van bent valami, ami a tiéd.
- Micsoda?
- A bátyus vett neked valamit még régen, és elrejtette. Azt mondta, hogy ha legközelebb jössz, majd meg kell keresned. De te nem jöttél többé, és a bátyus sincs már.
Ismét a sírás küszöbén álltam.
-De én tudom, hogy hová rejtette.
- Az ágya alá a gitártokba. – mondtuk egyszerre Ariellel.
- Akkor menj be érte. – mosolygott rám a kislány.
Nagy levegőt vettem és beléptem. Az emlékek megrohamoztak.  A fal tele volt közös képeinkkel. Tele volt minden vele. Leguggoltam az ágy mellém és előhúztam a gitártokot. Jordan mindig meg akart tanulni gitározni, de soha nem volt rá ideje. Felnyitottam a tok tetejét. Tele volt megsárgult papírokkal, pénz is volt benne. Képek, éttermek számlái ahol együtt voltunk. És volt ott egy piros csomagolású kis doboz is.
-Ez az? – néztem Arielre.
Visszatoltam a tokot, majd nagy léptekkel elindultam kifele.
-Nem nyitod ki? – kérdezte halkan.
- Majd Jordannél. – suttogtam és becsuktam az ajtót.

.............................................................................

A temetőnél az autóból elővettem a 100 szál vörös rózsát. Minden évben ennyit hozok Jordannek. Az utat a sírig csendben tettük meg. A sír előtt Mary a földre borult. David a vállát fogta. Egyikük se mondott semmit csak halkan sírtak. Nem így kellett volna történnie. Nem szabadna egy szülőnek se a gyermeke sírja felett sírnia. Jordannek élnie kellene. Azon az estén nekem kellett volna meghalnom. Akkor minden könnyebb lenne. Nem volt igaza 2 éve Nikolainak. Jordan és Dominic is túlélte volna a halálomat, mert ők erősebbek, mint én. Arielnek ismernie kellene a testvérét, mert így soha nem tudhatja meg, hogy mennyire nagyszerű testvére volt.
-Emlékszem rá. – suttogta halkan Ariel. – Emlékszem, hogy szeretett. Emlékszem, hogy mennyire szerettem én is. És nagyon hiányzik a testvérem Destiny.
- Sajnálom! – mondtam őszintén.
- De amíg mi emlékezünk rá, addig ő élni fog. És én örökké emlékezni fogok a bátyuskámra.
- Én is mindig emlékezni fogok rá! – ígértem meg neki.
- Jöhetnél hozzánk többet is. – mondta. – Régen mindig nálunk voltál, és olyan volt, mintha testvérek lennénk. De most már nem jössz, csak évente egyszer. Olyan, mintha a nővéremet is elveszítettem volna.
- Nem veszítettél el! – néztem le rá. – És ígérem, mostantól többet megyek hozzátok. Ha az anyukád és apukád megengedi, akkor néha eljöhetsz majd hozzánk, és akkor találkozol Dominiccal is.  És ne felejtsd el, hogy mi testvérek vagyunk Ariel! Bármi történjen ez így lesz!
Mary felállt.
-Köszönj el Destinytől Ariel! Mi megyünk.
Ariel a nyakamba ugrott.
-Szeretlek Destiny!
- Én is nagyon szeretlek! – mondtam neki, miután elengedett.
Csak azután ültem le Jordan sírjához, miután már nem láttam a szüleit. Letettem a sírjához a virágokat.
-Szia, Jordan. – suttogtam halkan. – Nagyon hiányzol ám, és nagyon sajnálom, hogy évente egyszer jövök el hozzád, de nem tudok többször jönni. Lelkileg nem vagyok rá képes. Nélküled egy roncs vagyok. De legalább már nem vagyok kurva. Megváltoztam. Már nem olyan életet élek, mint régen, bár ezt az életemet utálom. Most is csak megjátszom magam mások miatt, mert ezt várják el tőlem és én utálom ezt. Csak önmagam akarok lenni megint, de nem tehetem meg. Dominiccal se találkoztam már fél éve. Szándékosan kerülöm őt. Nem veszem fel a telefont, ha hív, nem válaszolok az üzeneteire. Jobb testvért érdemel, mit amilyen én vagyok. Nem érdemlem meg a szeretetét, és bárhogy is hiányzik, nem fogom keresni. Jobb ez így neki. Mindenkinek jobb Destiny de LaFayette nélkül, mert én mindenkinek csak fájdalmat okozok. – sóhajtottam egyet. – Megtaláltam az ajándékodat, és veled akartam felbontani. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit kaptam.
Elővettem a kis dobozt és leszedtem róla a csomagolást. Egy hosszú, piros bársony doboz volt benne. Felnyitottam a tetejét. Egy arany nyaklánc volt benne. A medál láttán könnybe lábadt a szemem. Egy festő paletta volt egy ecsettel. A mi életünk, a közös hobbink megtestesítője. Nagy nehezen a nyakamba akasztottam.
-Nagyon szépen köszönöm, Jordan! Nagyon tetszik, és soha nem fogom levenni! Bármi történjen ez a nyakamba lesz.
Ekkor pillantottam meg a kis papírt is a dobozban.
Kivettem a dobozból és kinyitottam. Jordan írta a levelet, fiú létére gyönyörűen írt. Igazi gyöngybetűkkel.
Királylány!
Nem igazán tudtam, hogy mivel is lephetnélek meg téged. Mindenünk megvan, és ennek örülök, de mindig fejfájást okoz az, hogy mivel lepjelek meg.  Ezt a nyakláncot én magam terveztem, csak neked, hogy mindig emlékezz rám. Emlékezz arra, hogy festés közben szabadok voltunk, önmagunk lehettünk. Nem kellett megjátszanunk magunkat Jordan.
A festés mi magunk vagyunk, ezért is akartam valami különlegesebbet adni neked, egy szívecskénél, mert azt bárki hordhatja, minden második ember nyakába találhatsz egy szívet és az annyira elcsépelt. Viszont, ilyen medált senki más nem fog viselni, csak Te Jordan! Ez jelképezi a mi szerelmünket, ez a paletta a mi életünk.
Remélem tetszeni fog Jordan. Nagyon-nagyon szeretlek, amíg világ a világ és még utána is!
Jordan
A papírt óvatosan összehajtottam és a táskámba tettem.
-Nagyon tetszik! – suttogtam. – Nagyon szépen köszönöm Jordan! Szeretlek!
És ekkor borultam a sírjára, utat engedve a fájdalomnak. Utat engedve a könnyeimnek.