2. Gyilkos (Befejezett)

21. Fejezet

Reggel egyedül ébredtem. Megijedtem. Nik megint itt hagyott?
De ahogy felültem megláttam őt a fotelomban. A nap hátulról rá sütött. A bőre szinte ragyogott, a szemei is csillogtak, de az arca nem tükrözött semmilyen érzelmet.
Megköszörültem a torkomat.
-Szia. – nyögtem ki végül.
- Megbántad? – kérdezte.
- Mi? Nem!
Ekkor nagy levegőt vett, és a nyugalom álarca lehullott róla. Kétségbe volt esve.
-Ez volt életem egyik legboldogabb éjszakája, Nik. És most már minden éjszaka veled akarok elaludni, és minden reggel veled akarok ébredni. De előtte mindent el kell neked mondanom, mindent, amit addig tettem, amíg nem voltál itt.
- Az nem számít. – mondta.
- De nekem igen. Lelkiismeret furdalásom van Nik. Nekem nem szokott lenni, úgy hogy kérlek hallgass végig. – mondtam. – Nos. Miután elmentél lefeküdtem pár emberrel pénzért, de már nem boldogított, úgy hogy abba hagytam. Utána kezdtem el találkozgatni Jesennel, de vele csókon kívül semmi nem volt, beadtam neki, hogy még szűz vagyok és csak házasság után szabad lefeküdnöm valakivel. – itt elmosolyodott. – El akartam magammal hitetni, hogy szeretem, de persze ez nem így volt. Amíg te a világot mozgatod meg bennem, addig ő egy kis kavicsot se tudott. És utoljára Henryvel is lefeküdtem. Ő volt az, aki megvédett attól a szeméttől, aki meg akart erőszakolni, és így háláltam meg neki, mivel nos, valljuk be eléggé értek a szexhez. Megértem, ha így már nem akarsz velem lenni, vagy valami, hisz nem igazán voltam hű hozzád, de ezt el kellett mondanom.
- Komolyan ezt gondolod? – kérdezte halkan. – Destiny, én hagytalak el. Én akartam, hogy éld tovább az életed, én akartam, hogy tovább lépj, és, hogy boldog légy valaki mással. Nem voltunk együtt, így nem volt kit megcsalnod. Ha ez egy picit megnyugtat téged, én is megpróbáltalak téged elfelejteni, nőkkel feküdtem le, de semmi. Nekem csak te kellesz. – felállt és hozzám sétált. Leült az ágyam szélére és megfogta a kezem.
Ekkor elámultam. Este annyira részeg voltam, vagy csak annyira kívántam, hogy észre se vettem a szíve felett a tetoválást. Kb. 15 cm lehetett, gyönyörű volt, és engem ábrázolt, az önarcképem a nevemmel. Végig húztam rajta a kezem.
-Ez gyönyörű. – mondtam.
- Nem csak te akartál emlékezni kettőnkre. – mondta. – Emlékszel mit mondtál akkor, amikor elmentem? Azt mondtad, hogy nem tudom elviselni ha, szeretnek. Igazad volt. Nem tudtam mihez kezdjek vele, de megváltoztam. Szükségem van a szeretetedre, mindenre szükségem van, amit te tudsz adni nekem, és azt is szeretném, ha segítenél nekem.
- Miben? – néztem rá.
- Megmenteni a lelkem.
Elmosolyodtam.
-De csak akkor, hogy ha soha nem hagyod, hogy elveszítsem az én lelkem.
- Ezért vagyok itt. – mondta. – Meg persze azért, hogy szeresselek. Mert szeretlek. Mindig is szerettelek angyalka.
- Ne aggódj, mert én is szeretlek. Soha nem szűntelek meg szeretni téged.
Ekkor elmosolyodott és megcsókolt.

.............................................................................

Mivel vasárnap volt lélekben fel kellett készülnöm a családi reggelire, ami mindig 9-kor kezdődött. Igen, a 9 az nem igazán reggelis időszak már, de anyáék tiszteletben tartották, hogy a két átok gyerekük minden szombaton bele vetették magukat az éjszakába és nem tudtak korán kelni. Amíg Nik tusolt, addig én felöltöztem. Egy fekete bőr szoknyát vettem fel, hozza egy teljesen áttetsző bordó csipkés felsőt, ami alól kilátszódott fekete melltartóm, és egy magas sarkút. Bent már kivasaltam a hajam és a szemeimet is ki festettem.
-Megyek felkeltem a bátyámat. – kiabáltam be a fürdőmbe.
-Rendben, de siess vissza. – hangzott a válasz.
Én csak mosolyogtam és kiléptem a szobámból. Megálltam a bátyám ajtaja előtt, majd berontottam, de a kezemet a szemeim elé raktam.
-Dominic de LaFayette, remélem egyedül vagy, és nem vakulok meg ha, elveszem a kezem a szemeim elől. – régen mindig ezt a szöveget mondtam neki.
Nevetés volt a válasz.
-Ne aggódj, egyedül vagyok, és már fel is öltöztem. Ami rólad nem mondható el. - mondta lemondóan.
Nagyot sóhajtottam, és leengedtem a kezem.
-Igazán Destinysen nézel ki. – jegyezte meg.
- Hát tesó, úgy érzem, a mai napomat senki nem ronthatja el. De azért remélem, szégyelled magad, azért mert össze beszéltél este Nikkel, és haza hozattál vele.
-Csak a te érdekedben Des, csak a te érdekedben. – mondta és átkarolta a vállam. – No de mond, készen állsz a nagy vasárnapi reggelire? Itt lesz a kedvenc nővérünk is, de Tommy nem jött, az apja elvitte őt a szüleihez.
-Szomorú. – mondtam. – Igen, készen állok.
- Milyen reggeli? – hallottam meg a hátam mögül Nik hangját. Átkarolt és bele puszilt a hajamba.
Dom szeme csillogni kezdett.
-Ti most akkor? – nézett ránk kérdőn a bátyám.
-Igen, megint együtt vagyunk. – válaszolt Nik.
- Hát ez király. Legalább megmutathatod újra anyáéknak a barátodat. – mondta Dom és elindult mellettünk lefele.
Megfogtam Nik kezét és mi is elindultunk.
-Biztos, hogy nem fognak haragudni a szüleid? – kérdezte meg újra Nik, amikor a nappaliba értünk.
-Nyugi már. Fél démon vagy, nem a szüleimtől kellene félned.
Válaszra nyitotta volna a száját, de ekkor beértünk az ebédlőbe. Apa helye az asztalfőn volt, de ő még nem érkezett meg, anya mellette a jobb oldalon, anya mellett Sarah. Dominic leült apa bal oldalára.
-Úgy látom már nem vagy halálodon. – jegyezte meg Sarah, majd végig mérte Niket. – Ez mit keres itt? – csattant fel.
-Nem ez, hanem ő. – mondtam miközben leültem Dom mellé, Nik pedig mellém. – És ha már így kérdezted, Nik oda megy ahova én is, jobb, ha hozzá szoksz, kedves testvérem.
- Szervusz, Nikolai. – üdvözölte anya kedvesen, de nem is őt nézte, hanem engem. Én csak rákacsintottam.
- Üdvözlöm Mrs. de LaFayette.
- Hát nem elmondtam első találkozásunk során, hogy nyugodtan szólíts Debbynek?
-Sajnálom. – mondta Nik mosolyogva. – Remélem nem haragszol, hogy csak így megjelenek egy családi reggelin, de a lányod Debby, hajthatatlan. Ha ő a fejébe vesz valamit, akkor véghez is viszi.
- Soha nem zavarsz kedvesem.
Nik arca megrándult. Furán érintette, hogy anya ilyen kedves vele, de ő soha nem haragudott rá. És anya mindenkivel így viselkedik, Niknek meg kell szoknia, hogy ha mellettem marad, akkor lesz egy második anyukája is, aki persze soha nem fogja pótolni az övét, de biztos vagyok abban, hogy jól fog majd jönni.
Az asztal alatt megszorítottam Nik kezét.
-Ez akkor most azt jelenti, hogy ti megint együtt vagytok? – bökött ránk a nővérem. – Mert nem akarok egy démonnal reggelizni. – a démon szót undorral mondta.
-Igen, azt jelenti. – mondtam. – És csak emlékeztetlek, hogy fél démon, de ha annyira zavar, akkor az is jusson az eszedbe, hogy egy Papnő a húgod. – kacsintottam rá.
-Kezdődik a show. – suttogta mellettem Dom izgatottan.
-Ne legyél már gyerekes öcsém. – mondta most Domnak. Aha, akkor most ő van soron.
-Már elmondtam, hogy ne mond azt, hogy öcsém. Olyan lekezelően tudod mondani, mintha te többet érnél, nővérkém.
-Na, jó, most már elég lesz. – szólalt meg anya. – Vendégünk van, viselkedjetek normálisan, hisz már nem gyerekek vagytok.
- Ezt mond a két tökéletlen gyerekednek.
-A lábkörmöm tökéletesebb, mint te Sarah. – mondta Dom.
Kitört belőlem a nevetés. Nik csak értetlenül nézte a családomat.
-Elmehetek. – mondta Nik egy idő után.
-Nem! – mondta apa hirtelen a hátam mögül.
Nik felállt és kezet fogtak. Apa melegen rá mosolygott, miközben Nik leült apa összeborzolta a hajam. Dom nevetni kezdett az arcom láttán, ezért ő is kapott.
-Apa. – mondta morcosan Dom. – Most lőttek a férfi önbecsülésemnek.
Apa csak megrázta a fejét és leült. Puszit nyomott anya arcára, majd ránk nézett.
-Sajnálom, hogy késtem, de el kellett intéznem egy fontos dolgot a várossal kapcsolatban. – majd Sarahra nézett. –Sarah, légyszíves ne légy ilyen undok a testvéreiddel, és ne viselkedj így a vendégünkkel. Nem megy sehova, nos, addig biztos nem, amíg a húgod szereti, és nem is baj. Ő választotta, mi pedig elfogadjuk a döntését, mert mindenki egyenlő, világos? – Sarah csak bólogatott. – Téged pedig isten hozott újra nálunk, Nikolai. Remélem, most több ideig maradsz, nem úgy, mint legutóbb.
-Azt hiszem, ez most már örökre szól. – mondta Nik.
-Helyes, ezt akartam hallani. – mosolygott apa Nikre. Majd Domra és rám nézett. – Ti pedig ne szemtelenkedjetek a nővéretekkel.
-De hát ő kezdte. – mondtam.
-Akkor legyetek okosabbak, és ne vegyétek magatokra.
-De papus, te is tudod, hogy a kedvenc nővérünk milyen ördögi tud lenni néha. – mondta mézes mázos hangon Dominic.
Majdnem nevettem. Utoljára 10 évesen hívta őt papusnak. Anya csak mosolygott, és a fejét rázta.
-Azt is tudom, hogy ti ketten milyen pokol fiókák tudtok lenni. – mutatott ránk apa. –És fiam. – nézett most Domra. – Ne is álmodj férfi önbecsülésről addig, amíg papusnak hívsz.
Na, most tört ki belőlem a nevetés, úgy nevettem, mint régen, mire abba hagytam már fájt a hasam.
-Te se nevess kisasszony! – mondta apa.
-Igenis, uram! – mondtam hivatalos hangnemben.
-Látod milyen borzalmasak? – nézett apára Sarah.
-Oké, most már elég lesz. – mondta anya. – A testvéreid nem borzalmasak, de ne várj tőlük többet, amikor undok vagy velük mindig. És kérlek titeket, hogy ne viselkedjetek így Nikolai előtt, mert a végén még azt hiszi, hogy farkasok neveltek titeket, nem én.
A bátyám vonyítani kezdett, és lihegni. Sarah a szemét forgatta, én pedig nevettem.
Megvakartam a bátyám fejét.
-Destiny Jordan Margaret Gwendollyn de LaFayette! – mondta anya a teljes nevem.
Mire kimondta majdnem elaludtam.
-Bocsi anya. – mondtuk egyszerre a bátyámmal.
-Nos, akkor kezdjük el a reggelit. – mondta apa. – Nikolai, te orosz vagy?
Nem értettem, hogy hogy jön ide ez a kérdés.
-Igen, uram! – mondta.
-Maradjunk, a Stevenél, rendben?
Nik bólintott.
-Mikor is születtél?
Nik nyelt egyet.
-1700-ban. Szentpéterváron.
-Ha jól tudom, akkor I. (Nagy) Péter alapította a várost, 1703-ban.
-Így igaz. Péter a nagybátyám volt, így történhetett meg az, hogy már a város alapítása előtt is tudta, mi lesz a hely neve. Minden régi papíromon Szentpétervár szerepel. Az a város az én igazi otthonom. - fejezte be halkan.
Honvágyat éreztem a hangjában. Nik haza szeretett volna menni. Hiába élt évszázadokat Amerikában akkor is Oroszország az otthona.
-Akkor mi lenne, ha mesélnél nekünk reggeli közben a hazádról? – kérdezte apa.
-Szívesen, Steve. – mondta Nik.
-Halljuk elvtárs, hogy élted túl azt a hideget, ami az oroszoknál van? – néztem rá.
Nik nevetni kezdett.
-Angyalka, szerintem tanulj több földrajzot. Oroszország nem minden rész olyan hideg. – mondta ezzel belekezdett a történetbe.