2. Gyilkos (Befejezett)

24. Fejezet

Ashel hosszú fürdőt vettünk. Vagyis ő a fürdőkádamban ült, én pedig tusoltam. Nem voltam szégyenlős, és, mint kiderült Ash sem. Kerestem a ruháim közül valami olyat, ami nem kihívó. Mind a ketten farmer rövidnadrágot viseltünk. Ash egy piros felsőt kapott hozzá, én pedig felvettem azt a pólómat, amit még egyszer Dominic csináltatott nekem. Az elején a saját arcképe volt, és az a szöveg mellé, hogy mindenki egy olyan szexi testvérre vágyik, mint az enyém. Mikor a bátyám meglátta rajtam ezt a pólót, hangosan nevetni kezdett.
Miután készen lettünk, az összes fél démont a szobámban találtam, nagy bánatomra még Carolt is.
Nik egy vaskos könyvet tartott a kezében, ami nagyon réginek tűnt. Először le akarta tenni a zongorámra.
-Ha rá mered tenni, ágyelőt csinálok belőled. – mondtam mézes mázos hangon.
Nem is mondott rá semmit, inkább fogta magát, és az író asztalomra tette. Helyeslően bólogattam.
Mindannyian körbe álltuk.
-Mi ez a könyv? – tette fel a kérdést Carol.
- Ez egy nagyon régi könyv. – kezdte Nik. – Ezért nem voltam melletted, mert ezt a könyvet kerestem. Különböző természetfeletti lények vannak benne rangsorolva.
-Egy bestiárium. – mondta Ethan.
- Igen, az. De ez az igazi. Nem csak a töredéke, nem csak egy kis darab belőle, ez az egész könyv. Nehéz volt hozzá jutnom, de szükségünk volt rá.
-Ez a könyv, vagy ezer oldal. – szólalt meg a bátyám. – Ilyen sok természetfeletti lény él közöttünk?
- A legtöbb faj, már évszázadok óta halott. – válaszolt Ash.
- Ráadásul ebben a bestiáriumban, olyan fajok is vannak, amikről az emberek nem is igazán beszélnek, vagy ha mégis akkor csak mondákat hallunk róluk. Vannak benne olyan fajok is, amiről úgy vélték, hogy jobb, ha a további generációk nem is tudnak róluk. Ezek az úgy nevezett tiltott lapok. Amikor egy adott személy megírta az adott oldalt, utána megölte magát. Az emlékezet eltörlése.
- Damnatio Memoriae. – suttogtam.
Mindenki nagy szemekkel nézett rám, kivéve Niket, ő büszke volt rám.
-Des, te mióta beszélsz latinul? – kérdezte a bátyám.
- Ez csak egy kifejezés. – mondtam. – Azt jelenti, hogy az emlékezet eltörlése. Ezt a dolgot akkor használták, amikor nem akarták, hogy emlékezzenek egy adott illetőre. Mondjuk egy cárnőre. – megfogtam Nik kezét. – Ha voltak neki ellenségei, akkor ezt a rendeletet alkalmazhatták rá, minden olyan dolgot megsemmisítettek, ami vele kapcsolatos, olyan volt, mint ha nem is létezett volna. – gyengéden megszorítottam Nik kezét. – De akik szerették, ők örökké megőrizték őt az emlékezetükben, tehát nem mindig sikerült ez a dolog.
Nik puszit nyomott a számra, Carol nagyot nyögött, a bátyámnak pedig leesett az álla.
-Igen, ebben a könyvben is erről van szó néhány faj esetében, de azokat az oldalakat úgy sem olvassuk el. – mondta Nik.
- Akkor mi a fentét keresünk? – tette fel a kérdést Carol.
- Destinynek megjelent egy képessége. Ritka képesség, gyógyít és pusztít egyszerre. Tudtam, hogy valahol már olvastam róla, ezért is kértem kölcsön ezt a könyvet az egyik ismerősömtől.
Kinyitotta a könyvet, én pedig meglepődtem.
Férfiak és nők voltak ábrázolva a képen, a felhők között éltek, és hatalmas fehér szárnyaik voltak. De volt ennél furább is. Mindegyiküknek fehér haja volt és ugyan olyan fele más szemeik, mint nekem.
Soha, de soha nem találkoztam, vagy láttam még olyan, vagy akár hasonló embereket, mint amilyen én vagyok.
-Ez egy angyali erő. – folytatta Nik. – Jobban mondva egy angyal ereje. Angyal fénynek hívják, és ezt az erőt a Fényhozó birtokolta.
Rázni kezdtem a fejemet.
-Nem lehet. – motyogtam.
- Ez Lucifer ereje volt, mind addig, míg meg nem bukott. Miután elveszítette a szárnyait, elveszítette az erejét is, és azóta egyetlen angyal sem birtokolta ezt.
Mindenki csendben volt, kivéve persze a bátyámat. Ő hangosan nevetni kezdett.
-Itt valami tévedés van. – szólalt meg. – Mindennél jobban szeretem a húgomat, de itt mindenki tudja, hogy milyen élete élt. Nem lehet angyal.
- Nem is vagyok. – mondtam. – Az angyalokat teremtik, és nem születnek. Én viszont megszülettem. Voltam csecsemő, kis gyerek és fiatal felnőtt. Ráadásul angyalok nem léteznek.
- Ugyan úgy nézel ki, mint az angyalok, ráadásul az az angyali erő van a birtokodban, ami anno Luciferé volt.
- De nincsenek szárnyaim. – mutattam a lényegre. – Nem angyal vagyok, csak gén hibás fura képességekkel.
-Vagy talán még nem nőttek ki a szárnyaid. – mondta Carol. – Tény, ami tény tényleg fura vagy, de nem hiszem, hogy ez a géneknek köszönhető.
Hirtelen felé fordultam.
-Nem vagyok angyal! – mondtam neki. – Angyalok nem léteznek, ha ez mind igaz lenne, akkor nem ilyen borzalmas és mocskos világban élnénk. Akkor nem halálnak meg a jó emberek idő előtt, akkor nem lenne ennyi rossz a világban.
- Szóval azt állítod, hogy a világodban csak a rossz létezik? – folytatta tovább a nő, én pedig egyre idegesebb és idegesebb lettem.
- Mi más létezne? Ha létezne a jó, akkor nem itt lennénk. Akkor lenne, aki harcoljon a gonosz ellen.
- Akkor azt mondod, hogy az Istened se létezik?
- Carol. – mondta figyelmeztetően Nik.
Felhorkantam.
-Isten? – tettem fel a költői kérdést. – Ha Isten létezne, akkor nem lenne ennyi betegség, ennyi korai halál. Ha Isten létezne, akkor Jordan nem halt volna meg, abban a kibaszott autóban. Szóval nem. Nem hiszek Istenben, mivel ő se hisz bennünk.
És most, hogy ezeket kimondtam rájöttem, hogy mi a bajom. Nem Carol szavai estek rosszul, hanem maga a tény, hogy mi van akkor, ha tényleg angyal vagyok? Mi van akkor, ha már akkor rég is meg volt ez a képességem, amikor a baleset történt? Mi van akkor, ha megmenthettem volna Jordant?
-Ha ez igaz, ha tényleg angyal vagyok, akkor megmenthettem volna Jordant. Szóval, akkor hol volt az én Istenem? Épp pihenőt vett ki?
- Lehet, hogy akkor még nem voltál erre képes, lehet, hogy valaminek aktiválnia kellett ezt az egészet.
- Mégis mindek? Amikor először bántottam vele valakit, akkor hatalmas fájdalmat éreztem. Amikor először gyógyítottam vele, akkor majdnem elveszítettem egy számomra fontos személyt. Nos, azon az éjszakán mind a két dologban volt részem, szóval minek kellett volna aktiválnia?
- Lehet még túl fiatal voltál. – mondta nyugodt hangon Nik. – Lehet, hogy akkor még nem fejlődött ki rendesen ez a képességed.
- Lehet? Lehet?! – csattantam fel.
Ekkor történt meg megint.
Mindent fényesen láttam, minden világított. Már tudtam, hogy ez mit jelent, és azt is tudtam, hogy ez semmi jóhoz nem vezet. Most ezzel a fura képességemmel pusztítani fogok, az érzelmeim miatt.
Halványan láttam, hogy mindenki távolodni kezd tőlem, valahonnan távolról hallottam, hogy beszélnek, de nem tudtam kivenni, hogy miről. Vagyis nem, ez magától értetődő volt, biztos rólam beszéltek, vagy hozzám.
Úgy éreztem magam, mint valami bomba. Tudtam, hogy nem sok kell ahhoz, hogy felrobbanjak. Nem akartam ezt, nem akartam, bántani senkit, még azt a hülye Carolt se, de már nem tudtam, hogy mit kellene tennem.
Hirtelen egy meleg kéz kulcsolódott az enyémre. Az érintése ismerős volt. Megnyugtatott. Az otthon érzése. Ekkor a bátyám erősen magához rántott, és jó erősen ölelni kezdett. Ő nem hátrált meg tőlem. Nem félt tőlem, még ebben a kritikus pillanatomban is mellettem állt, és el nem engedett volna.
-Beszéltünk már erről Des. Nem hozhatjuk őt vissza, nem számít a sok mi lett volna ha. A most számít, és Jordan azt akarná, hogy boldog légy. Jordan nem akarná végig nézni ezt. Nyugodj meg Des, és engedd el ezt az új erőt.
Nagy levegőket vettem, újra, újra és újra, mindaddig, amíg nem láttam mindent normálisan. Miután ez megtörtént erősen a bátyámhoz bújtam.
-Bánthattalak volna. – nyögtem. – Dominic, soha nem szabad ilyenkor a közelemben lenned, mert nem akarlak bántani.
- Az első alkalommal se bántottál Des. A többiek nem jöhettek a közeledbe, de én igen. Tudtam, hogy most se fogsz bántani.
- Ez akkor is őrültség volt. – mondtam.
- De a legkézenfekvőbb őröltség. – nevetett.
- Azt hiszem, hogy a szokottnál is nagyobb szükségem van rád. – jegyeztem meg.
- Még egy tény, hogy angyal vagy. – hallottam meg Nik hangját. – Minden angyalnak van egy olyan tárgya, ami visszahozza őket ebből a pusztító állapotból. Nos, úgy látszik, hogy a te horgonyod nem egy tárgy, hanem a bátyád. – fejezte be Nik.
Nagy levegőt vettem.
Oké, legyen.
Angyal vagyok.