2. Gyilkos (Befejezett)

11. Fejezet

Reggel Henry karjaiban ébredtem.
Felnéztem rá. Ő a plafont bámulta.
-Mennyi az idő? – kérdeztem.
- Dél múlt. – felelte.
- Most kétségek közt őrlődsz, ugye? – kérdeztem. – Ne tedd! Nem éri meg.
- Nem bántad meg?
- Dehogy! – mondtam őszintén. – Én, ha megteszek valamit, azt soha nem bánom meg, mert abban a pillanatban, amikor megtettem úgy véltem, hogy az a helyes dolog. És te se bánd. Csodálatos éjszaka volt Henry. Neked soha nem volt olyan, hogy csak egy éjszaka?
- De persze volt. Csak nem egy olyan emberrel, akit annyira ismertem, mint téged.
- Látod, most már teljesen ismersz, és én is téged. Nem is értem, hogy miért nincs feleséged, vagy legalább barátnőd. Nem tudják a nők, hogy mit veszítenek.
- Valahogy soha nem volt szerencsém a nők terén. – mondta. – Így jobbnak láttam, azt, hogy nem kezdek el kötődni senkihez.
- Emlékszem még a barátnőidre. Mármint akiket bemutattál. Velük mi lett. Ott volt például Lana.
- Nem volt belém szerelmes.
- Kelly?
- Én nem voltam belé szerelmes.
- Diana?
- Megcsalt.
- Loren?
- Megcsalt. Nem is egyszer.
- Kimberly?
- Úgy döntött, hogy mezőnyt vált és leszbikus lett. Szerintem nincs olyan nő a Földön, akit nekem szántak.
- Biztosan van. Mindenkinek megvan a párja a világban, csak várni kell rá.
- 37 éves vagyok. Szerintem már felesleges várnom.
- Ugyan. 30-nak se nézel ki, és jobban bírod az iramot, mint egy 25 éves. Szexi vagy, okos, intelligens, kedves vicces. Nagy a farkad és egy isten vagy az ágyban. Hidd el, hogy el fog jönni az igazi az életedbe, de addig szórakozz a többi nem igazival.
- Neked sok nem igazi volt? – kérdezte.
- Két év alatt minden hétvégén legalább egy. Volt, hogy többen is voltak, ez már legalább 150 ember és még a hétköznapokat nem is számoltam, na meg a lányokat se. Úgyhogy azt hiszem, nekem is volt pár nem igazi.
- Lányok? – kérdezte.
- Muszáj volt kipróbálnom. – mosolyogtam. – Soha nem volt még olyan, hogy megtetszett az egyik tanítványod?
- Nem. Soha.
- Akkor soha nem is kezdtél ki egyel se?
- Egyel igen. Vagyis, hogy őszinték legyünk nem én kezdtem ki vele, hanem ő velem. Én csak a szenvedő áldozat voltam.
Nevetni kezdtem.
-Nem hiszem, hogy sokat szenvedtél az éjszaka. – feleltem.
- Neked menni fog az, hogy tettetni kell azt, hogy nem történt semmi? – kérdezte.
- Persze. – feleltem. – A legjobb barátommal is lefeküdtem, és ez nem okoz nekünk semmi feszültséget. Hidd el, hogy tudom ezt kezelni.
- Nekem nehéz lesz így apád szemeibe néznem. Megrontottam a lányát.
Hangosan kacagni kezdtem.
-Rajtam már nem volt mit megrontani.
- De akkor is érettebb vagyok.
- Én meg szeretem az idősebb férfiakat. – mondtam majd felálltam az ágyból. Felvettem a fehér neműmet, majd a ruhámat és a cipőmet.
Még egyszer, utoljára csókot nyomtam a szájára.
-Köszönöm, ezt a csodálatos éjszakát. Ígérem, hogy ez a mi titkunk marad. – mondtam és kisétáltam a szobából.
Nagy szerencsémre Dominicba botlottam az ajtóba.
Végig mért.
-Mi az? – néztem rá.
- Mit kerestél bent Henrynél? És miért nézel ki úgy, mint akit jól megbasztak?
Hangosan nevetni kezdtem.
-Csak megnéztem, hogy ébren van e, de még alszik. Meg akartam neki köszönni még egyszer azt, amit értem tett. És azért nézek ki így, mert jól megbasztak. Felhívtam az egyik régi kuncsaftomat. Mindig jól jön egy kis nosztalgia, de nyugi pénzt nem kértem tőle.
- Des, te soha nem javulsz meg?
- Minek legyek jó? Rossznak lenni sokkal izgalmasabb. – kacsintottam rá, majd elindultam a szobám felé.

.............................................................................

Délután elmentünk a bátyámmal vásárolni. Neki kellett pár ing, nekem pedig ruhából sosem elég. Mind a ketten megvettük, amire szükségünk volt, és már az autómhoz akartunk indulni, amikor ismét feltűnt a férfi. Egész nap követett minket, állandóan engem nézett. Miután kicsi jobban megnéztem magamnak rá kellett jönnöm, hogy egy démon az. Felismerem a démonokat. Másabbak, mint az emberek, látszik rajtuk, hogy nem e világiak. És ha egész nap követett, tudja, hogy ki vagyok. tehát nem vagyok biztonságban, de ami ennél is fontosabb, a bátyám sincs biztonságban. Így történt tehát az, hogy behúztam a bátyámat egy sikátorba.
-Hova megyünk? – kérdezte értetlenül.
- Az ember, aki egész nap követett minket, nem ember. Démon. És muszáj tennem valamit, Killian nem tudhatja meg, hogy élek.
Már majdnem a sikátor végébe értünk, amikor a démon megjelent előttem.
Elmosolyodott.
-Én úgy hallottam, hogy a grófnő meghalt. – mondta miközben körözött körülöttem. – Erre bele futok az utcán. Elsőnek nem voltam benne biztos, hogy te vagy az, ezért követtelek egész nap, Papnő. De most már biztosan nem tévedek. Killian örülni fog, ha elviszem neki a fejed.
Megállt előttem és megjelent egy kard a kezében.
Dominic neki akart rontani, de a démon behúzott neki egyet és a falnak csapódott.
Ránéztem a démonra. A szemeim villámot szórtak.
-Nem bánthatja senki a testvéremet. – szűrtem a fogaimon keresztül.
Ökölbe szorítottam a kezem és bemostam neki egyet. A feje hátra bicsaklott. Gyorsan gyomorszájon vágtam, majd kigáncsoltam. A démon a földre került, kardja pedig mellém esett.
Dom elismerően füttyentett egyet.
-Vettem pár boksz leckét is. – mondtam, de közbe nem vettem le a szemem a démonról. – Az ember lánya sose lehet elég óvatos, főleg akkor nem, ha ilyen gyönyörű és tökéletes, mint én.
Felvettem a kardot a földről. Nehezebb volt, mint egy párbajtőr, de markolata pontosan illet a kezembe. Közben a démon felállt és le nem vette rólam a tekintetét.
Eltűnt, majd visszajött ez addig folytatódott, így amíg egyszer megjelent előttem, épp annyira, hogy az orrunk majdnem összeért. Felemelte a kezét és pofon vágott. Nem estem el, nem csináltam semmit, de éreztem, hogy felszakad a szám.
Megragadtam a kard markolatát, majd a démon torkához szegeztem és egy egyszerű mozdulattal elvágtam azt. A vére az arcomra fröccsent, a ruhám is olyan lett. A démon a torkát szorítva rogyott előttem térdre. Elmosolyodtam és a szívébe mártottam saját pengéjét. A démon teste és kardja is eltűnt, ebből tudtam, hogy meghalt. Ebből tudtam azt is, hogy Killian nem fogja megtudni azt, hogy élek.
Odamentem a bátyámhoz és felsegítettem.
-Jézusom, Des. Te megölted.
Nem foglalkoztam a kijelentésével.
-Jól vagy? – kérdeztem inkább.
- Jól. És te.
- A lehető legjobban. – mondtam.
-Nem. – rázta a fejét. – Nem lehetsz jól. Épp most öltél meg egy embert.
Hangosan nevetni kezdtem.
-Dominic, ez nem egy ember volt, hanem egy démon. Nem érzek mást, csak elég tételt. Hallottad, végezni akart velem. És inkább ő haljon meg, mint én. És most úgy érzem, hogy bármilyen démont képes lennék megölni. Adjanak egy kardot vagy épp egy íjat nyilakkal, sőt! Tudod mit? Úgy érzem, hogy puszta kézzel is végezni tudnék egy démonnal, bármelyik szemetet meg tudnám ölni.
- Destiny, megijesztesz. – mondta miközben felállt.
- Nem érzek félelmet. Nem érzek semmit, csak örömöt. És tudom, hogy nem én vagyok Végzet, ha ez így lett volna, akkor nem haltam volna meg akkor régen. Nem vagyok különleges. Nem vagyok más csak egy egyszerű ember, de mostantól kezdve életcélommá fog válni a démonok gyilkolása. Bárki az utamba kerül, végzek vele. – mondtam, majd hátat fordítottam a bátyámnak, mert éreztem, hogy valaki figyel.
Végig magamon éreztem a tekintetét. Nik a sikátor másik végén állt és engem nézett. Nagy léptekkel elindultam felé, és csak előtte álltam meg.
-Képes vagyok magamat megvédeni. – mondtam neki. – Láthattad. Bármilyen démon jön, végzek vele, és ez nem okoz nekem fájdalmat vagy bánatot. A lelkem és a testem is épp maradt, harcoltam az életemért.
- Láttam.
- Akkor remélem azt is tudod, hogy nincs rád szükségem. Takarodj vissza oda ahova két és fél éve elmentél te szemét.
Ezzel hátat fordítottam neki és visszamentem a bátyámhoz.