2. Gyilkos (Befejezett)

16. Fejezet (Destiny)

Épp készülődtem, amikor belépett a szobámba a bátyám.
Nagy levegőt vettem. Szóval el kell játszanom, hogy minden rendben van.
-Mit szeretnél? – mosolyogtam rá kedvesen. Remélem, elhiszi, hogy minden rendben van. Remélem nem fog sokáig itt lenni velem.
Ekkor váratlan dolog történt. Dominic bezárta a szobám ajtaját.
-Most komolyan bezártál a saját szobámba Dominic? – néztem rá kérdőn.
Dominic rám nézett.
-Nem vettem észre, hogy baj van. – motyogta. – Pedig tudnom kellett volna, mert nem normális az, ahogy a démon megölése után viselkedtél.
-De mondtam, hogy nincs baj. – folytattam tovább kedvesen. Hátha elmegy. Hátha békén hagy.
-Nagyon nagy baj van Destiny. Beszéltem Nikolaial.
Nagy levegőt vettem és forgatni kezdtem a szemeimet. Ekkor jelent meg a szobámba az említett személy és Ethan. Kicsit csodálkoztam azon, hogy Ash nem jött, de ebből arra következtettem, hogy olyan dologra készülnek, ami az én kedves barátnőmnek nem lenne a kedvére.
-Nem mehet így tovább ez az egész. – motyogta a bátyám. – Ez nem te vagy hugi.
-Kérlek, ne kezd ezt. – mondtam most már rendes hangon. Nem játszom tovább, az én drága exem úgyis tele tömte már a fejét azzal, hogy valami tönkre ment bennem, pedig ez nem így van. Most épp tökéletes állapotban vagyok. – Nincs velem semmi baj, Dominic. Csak, most már ez vagyok én, és ezt el kell fogadnod. Nem ráz meg egy démon halála, boldog leszek tőle. Mindig azt mondtad, hogy szeretnéd, ha a kis húgod boldog lenne, így boldog vagyok, úgy hogy hagyj békén. Ne akadályozz engem semmiben, és akkor minden rendben lesz velünk. Szokj hozzá, vagy hagyj békén.
-Vagy hozzunk helyre. – szólt közbe Nik.
-Hozzunk helyre. – mondtam cinikusan. – Nikolai én nem egy baszott motor vagyok, ó elromlott a fék, hozzuk helyre. Rajtam nincs mit rendbe hozni.
Erre egyikük se mondott semmit. A bátyám megindult a szekrényem felé. Kinyitotta az ajtót, majd kivett belőle egy hatalmas karton dobozt. Hirtelen a nyakláncomhoz kaptam, régen sokat jelenthetett nekem ez a nyaklánc, mert így se akartam levenni, talán köze van a dobozhoz. Énem egyik része tudta, hogy ez így van. De ez a kis rész teljesen el lett nyomva, a nagyobbik részem nem akart emlékezni.
-Emlékszel Jordanre? – kérdezte Nikolai.
-Meghalt. – mondtam hanyagul.
-Akkor emlékezz vissza hogyan halt meg. – szólt közbe Ethan.
-Egy balesetben. – mondtam érzelem mentesen. – Ott ültem mellette, de ez már régen volt. Tovább léptem.
Dominic arcán fájdalom suhant át. Nem értettem. Most kivételesen semmi rosszat nem mondtam.
-Szeretted őt. Ő is szeretett téged, de aztán meghalt. Melletted haldoklott. Emlékezz az arcára, egyszer elmondtad, hogy a bal fele teljesen szétroncsolódott. Emlékezz arra, hogy mennyire fájt ezt látni.
Már majdnem elképzeltem azt a képet, amit elém festett, de nem tettem meg. Megráztam a fejem.
-Elmúlt. – vontam vállat.
Dominic kinyitotta a dobozt, majd kutatni kezdett beenne és képeket adott a kezembe. Jordannel közös képeket. Rájuk néztem, és úgy éreztem, hogy valami ki akar belőlem törni, de nem engedtem ennek a valaminek utat. Elfordítottam inkább a fejemet.
-Nézd meg őket Destiny! – hallottam Nik utasítását.
Én csak megráztam a fejem. Nem. Nem fogok rájuk nézni, de ekkor Nik megragadta a fejem és kényszerített arra, hogy a képeket nézzem. Mindenhol boldog voltam. Boldog. Már azt se tudom, hogy milyen érzés boldognak lenni. Jordan mindenhol mosolygott a tipikus Jordan mosolyával. Hiányzott az a mosoly, és be kellett magamnak vallanom, hogy Jordan is hiányzott. Mindennél jobban. Nagy szükségem lett volna rá. Ahogy lapoztam a képeket megláttam egy egyáltalán nem oda illőt.
El akartam kapni a fejem, de Nik nem engedte.
-Miért csinálod ezt? – kérdeztem vádlón a bátyámtól.
-Mert vissza akarom kapni a húgomat. – suttogta halkan. – Nézz arra a képre Des.
-Ha visszakapom az érzéseimet minden visszajön. – vallottam be hirtelen, hogy nincsenek érzéseim. Hátha tudok hatni a lelkére és békén hagy. – Ha visszajönnek, akkor minden visszajön. Minden fájdalom, és én ezt nem akarom, nem akarok több fájdalmat Dom. Nem tudnám elviselni.
-Nézz a képre! – mondta a bátyám.
-Ha visszajön a fájdalom, akkor tudni fogom, hogy az miattad van. – köptem a szavakat. – Tudni fogom, hogy a te hibád az egész, és gyűlölni foglak. Mindennél jobban gyűlölni foglak Dominic! – kiabáltam mielőtt Nik fordított volna egyet a fejemen és a képre meredhettem.
-Megéri. – hallottam még Dominic suttogását.
De erre már nem tudtam összpontosítani. A képen Jordan egy boncasztalon feküdt. Élettelen volt, teljesen össze volt törve. Neki a teste volt összetörve, nekem pedig a lelkem. Éreztem, hogy valami kitör belőlem. Csak később jöttem rá arra, hogy egy sikoly volt az.
Sikítottam a fájdalomtól, nem bírtam elviselni. Miért kellett ezt tenniük? Miért kellett mindent visszahozniuk?
Újra átéltem a baleset éjszakáját, újra átéltem azt az éjszakát amikor Nik elhagyott. Mindent újra éreztem. A fájdalom ismét elkerülhetetlen volt, és ebben az volt a legrosszabb, hogy nem voltak falaim. Az össze leomlott.
-Érezned kell a fájdalmat. – suttogta Nik miután elengedett.
Felé fordultam.
Dühös voltam. Féltem. Fájt. Azt akartam, hogy neki is fájjon. Azt akartam, hogy ne csak én szenvedjek, hanem ő is.
-Összetörtél engem. – suttogtam. – Miért nem tudsz békén hagyni? Miért nem tudtok mindannyian békén hagyni? Miért nem volt elég egyszer összetörnöd? – sikítottam és megragadtam Nik karjait. Hirtelen megnyugodtam. Belenéztem Nik szemeibe. Minden olyan fényes volt.
-Mi történik? – suttogta Ethan.
-A szemei. – hallottam a bátyám hangját.
-Angyalka, nyugodj meg. – mondta Nik.
-Nyugodjak meg? – kérdeztem halkan. – Most szabadítottál rám több évre elegendő fájdalmat. Hogy tudnék megnyugodni? Azt mondtad, hogy a fájdalmat érezni kell. Legyen. Azt akarom, hogy neked is fájjon. Azt akarom, hogy akkor te is fájdalmat érezz!
Hirtelen a kezeim ragyogni kezdtek ott ahol fogtam Niket. Nik teste vonaglani kezdett, majd térdre rogyott előttem. Én is így tettem, de csak azért, hogy ne engedjem el.
-Milyen érzés? – sziszegtem. – Az a baj, hogy te jobban jártál. A fizikai fájdalom el fog múlni, de a lelki nem. A lelki fájdalom az megmarad örökre. Köszönöm, hogy életem hátra lévő részében minden nap szenvedhetek miattad.
Hirtelen valaki felkapott. Nik teste a fölre zuhant, és nem mozdult. Megfordultam. Ethan volt az. Őt is megragadtam, és vele is ugyan azt tettem, amit Nikkel. Nem tudom, hogy mi volt az, nekik fájt nekem pedig jó érzés volt. Mikor Ethan is a földre került a bátyám felé fordultam.
-Velem is ezt fogod tenni? – kérdezte szomorúan.
Bármit mondtam is az imént nem gondoltam komolyan. Soha nem tudnám őt gyűlölni, bántani pedig főleg nem.
-Soha nem bántanálak. – suttogtam.
-Már megtetted. – mondta majd kinyitotta az ajtót és kisétált rajta. – Sajnálom, hogy szörnyeteg lettél. – és elment.
-Nem vagyok szörnyeteg. – suttogtam mielőtt a földre zuhantam.
Elájultam.