2. Gyilkos (Befejezett)

25. Fejezet

- Végig Fayettevilleben volt a kard? – kérdeztem Niket, amikor kiszálltunk az autóból.
-Az elején mi sem tudtuk a pontos helyét. Tudtuk, hogy apácák vigyáznak rá, de azt nem tudtuk, hogy hol.
- Te bejöhetsz ide? – tettem fel a nagy kérdést, mert Nik nélkül nem teszem meg. Nélküle a kard közelébe se megyek.
- Nos, ez most kicsit vámpíros lesz. – mosolyodott el. – Ha egy felszentelt ember beinvitál minket egy szent helyre, akkor beléphetünk.
-A démonok is? – kérdeztem.
- Sajnos a démonok is. – felelte.
Ekkor kinyílt az ajtó.
Egy apáca állt az ajtóban, tipikus fekete apáca ruhájában. Soha nem értettem, hogy nem sülnek bele ebbe a ruhába. Ha lett volna szégyenérzetem, akkor fülig pirulok, király kék mini ruhám miatt, ami természetesen alig takart valamit, de mily véletlen, a szégyenérzetemet elhagytam valahol 18 évesen.
-Édes jó Istenem, gyere le. – mondta a nő, amikor rám nézett.
- Én is örülök, hogy újra találkoztunk. – oldalra fordítottam a fejem. Gyerünk Destiny, tudod te, hogy hogy hívják. Az apád minden évben adományoz nekik pénzt, és te pedig voltál itt önkénteskedni régen. – Mary nővér. – mondtam végül.
- Destiny de LaFayette, nagyon megváltoztál. – jegyezte meg. – Mit keresel itt egy démon társaságában?
- Félig ember is. – tettem hozzá automatikusan. – És a kardhoz jöttünk. Én vagyok az utolsó Papnő, aki nem próbálta még megfogni. Jöttem szerencsét próbálni.
- Bejöhetsz, de a démon kint marad. – mondta a nő.
- Sajnálom, de ahova ő megy, oda megyek én is. – mondta Nik. – Ráadásul már egyszer be lettem engedve, nem tud kint tartani.
- Le se tagadhatnád a neved. – jegyezte meg, majd lemondóan rázni kezdte a fejét és elindult befele.
Megfogtam Nik kezét és követni kezdtünk. Magas sarkúm hangosan kopogott a padlón, de mint nagyon sok minden, ez sem érdekelt.
-Hol a kard? – tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Szeretném, ha megtudnád az egész történetet. – mondta.
-Eleget tudok.
- De nem mindent. – mondta és leült egy padra.
Fura festmények voltak a falon, meg se néztem őket, mert nagyon ijesztőek voltak.
Az apáca megpaskolta maga mellett a helyet, én pedig nagyot sóhajtottam majd leültem.
-Nem tudsz mindent a családodról. – mondta a nő.
- Hogy érti azt, hogy nem tudok mindent a családomról?
-Mint tudod a várost az egyik ősöd, William de LaFayette alapította, de azt nagyon kevesen tudják, hogy a városalapításban segített neki egy nő is. Miután létrehozták a város alapjait, a nő kilépett a képből, mert nem akart felhajtást maga körül. A nő boldog volt élete nagy szerelmével, de a nagy szerelme egy idő után elhagyta, nem értette ezt, hisz szerették egymást. A férfiról kiderült, hogy démon. El kellett hagynia a nőt, hogy Lucifer ne tudja meg a kapcsolatukat. De mint, tudod ez nem jöhetett létre, és tragikus vége lett kettejük kapcsolatának.
- Az első Papnő itt élt? – néztem rá.
- Nézz csak fel oda gyermekem. – mutatott egy festményre.
Egy csodaszép nőt ábrázolt a festmény. Hosszú haja volt, a szemei pedig élettelenek. A legfurcsább az volt az egészben, hogy arc vonásai majdnem ugyan olyanok voltak, mint az enyém, csak kicsit idősebb. Ismerős volt nekem ez a nő.
-Az első Papnő, William húga volt, Margaret de LaFayette. Nagyon hasonlítotok egymásra.
- Margaret. – suttogtam, mert feltörtek bennem az emlékek. – Ő hozott vissza. – néztem Nikre. – Amikor meghaltam találkoztam vele. Azt mondta, hogy élnem kell, és visszahozott. Ő mentett meg Nik.
-Ugye tudod, hogy ez azt jelenti, hogy nagy esély van arra, hogy te vagy Végzet?
- Amíg nem fogta meg a kardot, addig reménykedhetünk abban, hogy ez nem így van. – szólt közbe Nik.
- Tipikus démon. Véded a sajátjaidat. – mondta az apáca.
- Engem nem érdekelnek. Ha lenne más megoldás, én magam ölném meg őket, de ez a nő itt életem szerelme. Nem vagyok hajlandó végig nézni, ahogy feláldozza magát. – Nik felém nyújtotta a kezét, én pedig elfogadtam, és segített felállni. Kérdőn néztem rá. – Nos, úgy vélem, hogy van még időnk közel kerülni a kardhoz, úgy hogy most elmegyünk.
- Nik.. – kezdtem.
- Ne is kezdj bele, ez a pár nap már nem számít. Ráadásul ez nem az a nap, amikor átadom neked az irányítást, és kompromisszum képes se vagyok. Megyünk, pont.
- És ha nem? – kérdeztem dacosan.
- Azt nem akarod megtudni, hogy mi lesz akkor, angyalka.
- Fenyegetés? – néztem rá kihívóan.
- Ígéret! – válaszolta.
Halványan elmosolyodtam, majd a nyakába vetettem magam és szenvedélyesen megcsókoltam. Egy apáca jelenlétében. Látjátok? Ennyit a szégyenérzetről.
-Elmész? – zavart meg az apáca.
- Uram és parancsolóm akaratát kell teljesítenem.
- Nem tarthatod őt távol örökké, ezt te is tudod. – nézett most Nikre.
- Egy ideig még igen. – mondta Nik.
Az apáca most rám nézett.
-Ő egy démon. Nem tanultál Margaret hibájából?
- Én nem Margaret vagyok. És mint említettem, ő félig ember is. – megszorítottam gyengéden Nik kezét, majd elindultuk.
A Végzet kapja be!