2. Gyilkos (Befejezett)

6. Fejezet

Ismét hetek teltek el. Ethanről nem hallottam semmit, de beszéltem Ashel. Nik nagyon kiakadt, ordibált Ethannel, amiért eljött hozzám, majd amikor beszélt neki a démonokról a klubban megenyhült és még bocsánatot is kért Ethantől, ami Nikotól nagyon nagy szó.
-Mit szeretnél csinálni? – törte meg hirtelen a csendet Jesen.
Felnéztem rá.
El is felejtkeztem Jesenről. Megbeszéltük, hogy egész nap együtt leszünk, de valahogy nem tudok rá figyelni. Nem is igazán volt kedvem semmihez, így nem tudtam magamban megfogalmazni, hogy mit szeretnék csinálni. Nem tudtam semmire koncentrálni, fura érzésem volt. Éreztem valamit a levegőben, mintha valami közeledett volna, és nem tudtam, hogy ez most jó vagy rossz dolog lesz-e.
-Mi lenne, ha csak sétálnánk? – kérdeztem bután.
Ő elmosolyodott és szorított egyet a kezemen.
Hirtelen szél támadt, majdnem elmosolyodtam, de csak majdnem. A szél nem az én fehér hajamba kapott bele, hanem a szőke parókába, amit minden egyes nap hordok, csak azért, hogy Jesen ne szégyenkezzen a családja előtt a külsőm miatt. Ez rossz érzéssel töltött meg. Meg kell játszanom magam, mert ismét nem tudják elfogadni azt aki, vagyok.
Nagyot sóhajtottam, majd felemeltem a fejem.
Megtorpantam.
Kb. hét méterre állt tőlem. Szürke szemei élesen csillogtak, és engem fürkésztek. Arca tökéletesebb volt, mint emlékeimbe. Az ő fekete haja hosszabb lett és csapzottan meredt minden felé, ahogy a szél össze visszafújta.
-Gwen? – nézett rám Jesen. – Minden rendben?
Nem igazán figyeltem rá. Nem érdekelt, hogy mit mond. Nem tudtam felfogni a mondatai értelmét. A fekete hajú isten nagy léptekkel megindult felém.
Megijedtem. Nem szólt semmit, csak megállt előttem és Jesent nézte.
-Beszélhetnénk Jo? – libabőrös lettem. Nem tudtam eldönteni, hogy a hideg miatt vagy Nikolai hangja miatt.
- Ki ez a férfi Gwen? – kérdezte Jesen.
Elszakítottam a tekintetem Nikolairól és Jesenre mosolyogtam. Majd lábujjhegyre álltam és megcsókoltam a barátomat.
A démon elfordította a tekintetét.
-Menj előre, majd én is megyek. Sietni fogok! – ígértem meg neki.
Jesen rám mosolygott, majd előre indult.
-Minek jöttél vissza? – köptem a szavakat. – Mit akarsz? Miért bukkantál fel újra az életemben? Ethannek örültem, de neked nem. Soha többé nem akartam veled találkozni.
Egyik kérdésemre sem válaszolt, csak villant a szeme és ennyit kérdezett:
- Ki ez a férfi?!
- A szerelmem. – mondtam határozottan. – Azt hitted, hogy várni fogok rád? Tévedtél démon. Tovább léptem. Itt hagytál, én pedig elfelejtettelek.
Nikolai hirtelen vállat vont.
-A te életed Jo!
- Destiny! – kiabáltam. – Nem vagyok Jordan Nikolai, ne hívj többet így!
- Pedig úgy hallottam, hogy az új barátod se a neveden hív grófkisasszony. – mondta gúnyos mosollyal.
- Ne viccelődj velem! Inkább mond el, hogy miért jöttél majd tűnj el ismét az életemből, és hagyj élni.
- Csak jöttem ellenőrizni, hogy jól vagy-e. Meghalt két Papnő, és még mindig a feladatomnak véltem megnézni jól vagy-e. Ráadásul mesélte az öcsém, hogy mi volt. Csak leellenőriztem, hogy nincs e a közeledben több démon, de a klubban szerintem csak véletlenül futottál beléjük.
- Sajnálom őket. – mondtam őszintén. – De nem én voltam. Jobb indokot kellett volna kitalálnod, ahhoz, hogy láss engem. Ráadásul, Ethan végzett azokkal a démonokkal. Elintézte helyetted a piszkos munkát. Megvédett engem. Neked semmi keresni valód nincs itt. Semmi keresni valód nincs az életemben. Úgyhogy légyszíves, menj el.
Sóhajtott egyet.
-Boldog vagy azzal a férfival?
Kérdése meglepett.
-Úgy néztem ki, mint aki nem boldog?
- Mellettem ragyogtál.
- Mellette is ragyogok, ne aggódj, csak épp rossz pillanatban találkoztunk. – elmosolyodtam. – De ne légy féltékeny drágám, hidd el nem éri meg. Engem soha nem fogsz már visszakapni. Az a vonat elment.
- Nagy szavak egy gyenge nőtől.
Azt hittem, hogy a fizikai erőmre gondol, de nem. Közel lépett hozzám, az arcomra tette a kezét és a számhoz hajolt.
-Oda vinnélek, ahová akarnálak. Az enyém vagy!
Közelsége megzavart, de nem engedtem a csábításnak. Eltoltam magamtól és rámosolyogtam.
-A tied voltam, de már nem. Semmi közöm nincs hozzád Nikolai! Ha jól emlékszem te hagytál el engem. Te voltál az, aki ott hagyott, mondván nem szerethetsz. Te mellettem túlságosan ember voltál, te engem így védsz. Sírtam miattad, évekig a padlón voltam, de mint látod kihevertelek. Jött Jesen és mindent helyre hozott bennem. Azt hittem, hogy többé nem leszek szerelmes, de megtörtént, úgyhogy légyszíves tűnj el ismét az életemből, és védj tovább a távolból, mert már nem érdekelsz. Te a múltam vagy Nikolai, de Jesen a jelenem.
Elmosolyodott.
-Ő a jelened, de én a jövőd vagyok!
- Nem hiheted ezt! Eldobtál engem, nem várhattam rád örökké. Igen, szerettelek, de elmúlt. Már nem érzek irántad semmit!
Hirtelen megcsókolt.
Esküszöm, hogy el akartam magamtól lökni, de egyszerűen nem tudtam megtenni. A karjai közé simultam ő pedig erősen tartott. Végre ismét önmagam lehettem. Nem kellett eljátszanom, hogy élvezem a csókolózást. Nem kellett visszafognom magam. Vad lehettem és szenvedélyes. Önmagam lehettem. Nikolai miatt én csak én voltam ismét.
Hirtelen eszembe jutottak a szavai. Ő nem szerethet. Kibontakoztam az öleléséből, és hátrébb léptem.
-Nem teheted ezt velem! Idejössz két év után és azt hiszed, hogy minden rendbe van. Tévedtél Nikolai! Ez nem az a mese, amikor a hercegnő megbocsát mindent a hercegnek. Vannak olyan dolgok az életben, amiket egyszerűen nem lehet megbocsátani. Amit te tettél velem az pont olyan dolog Nikolai! Soha többé ne merj megcsókolni, mert következményei lesznek!
Nevetett.
Ez a szemét kinevetett engem, volt képe hozzá.
Lendült a kezem és felpofoztam.
Nikolai arcáról lefagyott a mosoly.
Elmentem mellette.
-Nem szerethetsz ugye? – szóltam vissza a vállam felett. – Te nem akarsz ember lenni, nem akarsz szeretetet érezni, hát legyen! Nem szerethetsz, de amikor rám nézel, azt akarom, hogy érezz valamit irántam. Azt akarom, hogy amikor elmész, mellettem érezz valamit! És tudod mit? Ha nem szerethetsz, akkor gyűlölj! Gyűlölj tiszta szíveddel, mert ugye ezt megteheted, de inkább érezd ezt! Gyűlölj Nikolai, ha már szeretni nem tudsz! Gyűlölj, ezt akarom!
És elmentem mellette.

.............................................................................

Jesen az autóban nem szólt hozzám semmit. Csak hajtott és hajtott egyre gyorsabban. Amikor 120 km/óránál tartott megrémültem.
-Lassítanál? – kérdeztem.
Sötét volt, és a köd is kezdett leereszkedni.
-Megcsókolt. – köpte a szavakat. – Láttam. És azt is láttam, hogy élvezted. Ki ez a férfi Gwen?
Nem tudtam megszólalni.
-Ki ő? – üvöltötte.
- A volt barátom. – suttogtam.
- És melyikük az? – kiabált tovább. – Jordan vagy Nikolai? Tudod, elég rossz érzéssel fog el, hogy a karodra tetováltattad a volt barátaid nevét. Szerinted milyen érzés nekem azokat a neveket nézni?
És ekkor megtörtént. Nikolaial való találkozásom felébresztett bennem valamit. Felébresztette azt a nőt, aki voltam.
-Ne kiabálj velem! – szűrtem a szavakat. – Nem beszélhetsz így velem!
Nevetett és rátaposott a gázra.
-Lassíts! – sikítottam.
Majd már késő volt. A kocsi farolt egyet, majd megpördült párszor és végül megállt. A szívem majdnem kiugrott a helyéről. A szemeim megteltek könnyel. Kivágtam az autó ajtaját és kiugrottam a kocsiból. Eszembe jutott az autóbalesetem Jordannel. Az emlékek hatására megremegett a lábam. Azt hittem, hogy nem fogom tudni megtartani magam, de sikerült. Jesen kiszállt az autóból és hozzám sétált.
-Normális vagy? – kiabáltam. – Meg is halhattunk volna!
-Nézd a jó oldalát. – mosolyodott el. – Nem lenne jó egy ilyen jó férfi mellett meghalni?
Lendült a kezem, és hatalmas pofont adtam neki.
-Nem viccelődhetsz a halállal! – sikítottam. – Az első barátom Jordan volt. Autóbalesetet szenvedtünk. Mellettem halt meg! – kiabáltam. – Meghalt egy kurva autóban, pedig ő szabályosan vezetett, és abban a hülye autóban én is ott voltam. Vajon miért nem tudom elfelejteni? Pont ezért, és ha te ezt nem tudod megérteni, akkor rohadj meg Jesen.
Jesen tekintete megváltozott, felém nyúlt, de én ellöktem a kezét magamtól.
-Nem tudtam. – mondta.
- Mert nem is igazán érdekel téged, hogy mi van velem. Neked csak az a lényeg, hogy játsszam meg a jó lányt, és okozzak boldogságot a szüleidnek. De  én nem ez a lány vagyok, Jesen.  Te is tudod, hogy ez így van! Amikor először találkoztunk, nem így néztem ki. Az a férfi, akivel találkoztunk, önmagamért szeretett, és nem egy megjátszott jó kislányért.
- Még se kellettél neki. – mondta gúnyosan.
Lendült a kezem és ismét pofon vágtam.
-Csak én, kellek neki. Csak rám vágyik. Neki szüksége van Destinyre.
- Destiny? – kérdezte.
- Látod, még ezt se tudod. – mondtam és hátat fordítottam neki. – Keress meg, majd akkor, ha érdekel, hogy ki is vagyok igazából. – és elindultam.
- Most hova mész? – kiabált utánam.
- Vissza az egyetemre. – feleltem.
- Nem mehetsz el!
- Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak! – vágtam vissza.
Hallottam, ahogy csapódik az autó ajtaja, majd az autóval megállt mellettem.
-Ne felejtsd el, hogy holnap családi vacsora.
Nem mondtam neki semmit ő pedig tovább hajtott.
Hát baszd meg magad a családi vacsorával együtt. Biztosan el fogok menni.
Miután már nem láttam az autóját, megálltam és szaporán kezdtem venni a levegőt. A lábaim nem bírták tovább és összerogytam az út közepén. A fene vinné el! A könnyeim utat törtek maguknak, és hangos sírásom betöltötte a kihalt autó utat.
Tudtam, hogy nem maradhatok itt, hogy valahogy vissza kell jutnom, de még nem volt hozzá erőm. Talán majd felhívom Henryt, hogy jöjjön értem, de nem most. Most csak arra volt szükségem, hogy sírjak és kiadjak magamból minden fájdalmat