Befogadtam egy "koloncot" / Dabi X Shigaraki /befejezett.

Prológus

A lépteim hangosan csattogtak minden egyes pocsolyánál, amibe beleléptem. Biztos voltam benne, hogy mire hazaérek, a vádlimon teljesen át fog nedvesedni a nadrágom, a hajam pedig a párától csapzottan fog a homlokomra tapadni. Nem vagyok biztos az időben, talán hajnali kettő lehet. Kocsiba nem mertem szállni az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt, még ha csak egy sört is ittam, nem kockáztathattam, hiszen pár órán belül dolgoznom kell. A taxit figyelembe se vettem, mivel utáltam más kocsijában utazni, és Tokió nem éppen arról híres, hogy kis fenyőfa alakú illatosítót aggatnak a lámpáikra, a sárga járművekben. Sosem tudhatod kinek a hányásának a szagát érzed.
Lassan haladtam, nem éreztem szükségesnek sietni, úgysem fogom tudni kialudni magam. Két éve alvászavarral küzdöm, néha fél órákat alszok, hiába tűnök kipihentnek, a látszat meg se közelíti a valóságot. Amióta befejeztem az iskolát, minden zajra felriadok, egyedül érzem magam a hatalmas házban, húsz éves létemre nem csoda, hogy elköltöztem. Mindig is vágytam egy kis magányra, de végül mindenkit ellöktem magamtól, és úgy érzem senkire se számíthatok. Ha nagyobb problémám volt, mindig az alkoholba kerestem a vigaszt, de régen azt a hibát is elkövettem, hogy kipróbáltam milyen lehet bántani magamat. Ez volt életem legnagyobb hibája, rászoktam, és alig bírtam letenni. Van, hogy még most is előveszem, de pár karcnál sose jutok tovább, mert félek, hogyha megismerek valakit, akiben bízni tudok, megrémül, és Ő is elhagy, mint a többi.
Mint mindig, a sikátoroktól hangos veszekedés hallatszott, de most ez valamiért más volt. Általában a részeg barmok szoktak egymásnak indulni, vagy pár drogos tinédzser. Valami megállásra késztetett, az pedig nem más volt, mint egy szipogás, és egy halk kérés.
-Kérlek, hagyj békén... - a hangjából ítélve ez egy fiú.
-Ugyan már, kis herceg, nem fogod megbánni! Esetleg fizessek?
Ez volt az a pillanat, amikor muszáj voltam bepillantani a két bérház között húzódó, vékony zsákutcába. Egy köpcös, nem túl magas, de alacsonynak se mondható, talán negyvenes fickó a falnak támasztotta az egyik karját, elzárva az utat a fiú elől. Az utóbbi folyamatosan a földet bámulta, tisztán látszott, hogy remeg egész testében. Körülbelül a férfi álláig ért, a haja a vállait súrolta, és különleges, kék hajszínnel volt megáldva. A ruhái kissé szakadtak, és sárosak, ami azt jelenti, biztosan nem hagyta, hogy ebbe a helyzetbe kerüljön, hanem próbált elmenekülni. Ha nem lépek közbe, lehet megbánom.. Egyszer élünk, csak nem lesz balhé, ha oda megyek.
-Hé! - szóltam oda a fickónak kissé megemelve a hangom.
-Mi van? - hát ember, te se vagy túl intelligens.
-Azt mondta hagyd békén.Menj el a sarki bárba, szedjél fel pár prostit, de ne zaklass fiatalokat, mert rád hívják a rendőröket. - forgattam meg a szemeim.
-Jaj, hagyjuk már! - röhögött fel erőltetetten, és ellépett a faltól. - Neked is bejön a kicsike, igaz? Mit szólnál egy laza hármashoz? Vagy szeretnéd egyedül döngetni? Mert akkor megvárom, hogy befejezzétek! - kacsintott. Biztos vagyok benne, hogy nem egy felesen van túl, így nem akartam verekedésbe bonyolódni.
-Egyáltalán nem akarok ilyet csinálni, de hagyd békén, és engedd, hogy hazamenjen! - ráztam meg a fejem.
-Ne kéresd magad, biztos jól elszórakoznánk!
Egészen sokáig vitatkoztam vele, közben a fiú továbbra is a földet nézte, biztosan meg volt rémülve. Egy idő után a férfi bedühödött és megpróbált megütni, de a következő pillanatban elhajtott mellettünk egy rendőrautó, így jobbnak látta lelépni,de persze előtte a lábaim elé köpött egy hatalmasat. Itt már én gondolkoztam, hogy utána fordulok, de nem tettem meg. Teljesen elfeledkeztem a harmadik tagunkról, aki továbbra is ott volt velünk, de már nem állt, hanem a falnak dőlve ült, felhúzott térdekkel, amiket magához ölelt, ráhajtva a fejét. Nem tudtam mit érezhet, sose voltam ilyen helyzetben, de úgy éreztem oda kell mennem hozzá. Lassú léptekkel haladtam, majd mikor megálltam előtte, kissé megrezzent. Leguggoltam, így volt alkalmam jobban megvizsgálni. Maximum másfél centis lenövése volt, de a sötétbe, gyér lámpafénynél nem láttam jól az eredeti hajszínét. A tincsei kissé kócosak, és nedvesek voltak, gyanítom,hogy biztosan elkapta őt a pár órával ezelőtti zivatar. Kabátot nem viselt, egy leharcolt pulóverben volt kint ebben a farkasordító hidegben. A farmerját a térdeinél szétszaggatta, a lábait meg egy fekete sportcipővel takarta. Kezemmel óvatosan közelítettem meg a karját, finoman megböktem a mutatóujjammal. Ezzel azt értem el, hogy kikukkantson a rejtekhelye mögül, és végre találkozhatott a tekintetünk. A szemeit kisírta, életemben eddig még sose láttam ilyen szempárt. Az íriszei vöröses-barnák, talán pár kis sárga folttal rikított ki a sötétből. Arcán néhány apró heg, amiket biztosan verekedésben szerezhetett, vagy bántották, Ő pedig tehetetlen volt. Ajkai kicserepesedtek, nem tudom mikor juthatott folyadékhoz utoljára.
-Hey... Minden oké? - találtam meg a hangom.
Éreztem, hogy fél tőlem, de mégis reagált, még ha csak bólogatásra is futotta tőle.
-Nem kell félned, nem foglak bántani, nem vagyok olyan. Dabi vagyok. - nyújtottam felé a kezem, amit el is fogadott.
-T-Tomura.
-Mit keresel itt ilyen későn?
-Kijöttem sétálni, és erre jöttem, de összefutottam ezzel a fazonnal...
-Gyere!-álltam fel. - Hazakísérlek.
-Ne, nem kell! - pattant fel riadtan.
-Nem hagyhatom, hogy ezek után egyedül sétálgass, még a végén újra összefutsz ezzel a beteg állattal. - döbbentem meg.
-Én... Én nem akarok h-hazamenni.... - hajtotta le a fejét.
-Miért nem?
-Hagyjuk, nem fontos, amúgy se fogunk többet találkozni, nem mindegy az neked?
-Figyelj, lehetsz akármilyen bunkó velem, maximum 15 éves lehetsz, nem hagyhatom, hogy kint maradj az utcán! - lepődtem meg a viselkedésén.
-17 vagyok! - morgott.
-Ó..
-Kérlek, hagyj békén, majd hazamegyek holnap.
-Ennyire nem akarsz hazamenni?
-Ennyire. - bólintott.
Elgondolkoztam. Ha most felajánlom neki, hogy jöjjön fel hozzám, legalább ma estére, biztosan hülyének nézne. Viszont már azzal elrontottam ezt az egészet, hogy idejöttem.
-Hey.. Mit szólnál, ha a ma estét nálam töltenéd...? - néztem rá kérdőn.
-Hogy utána úgy járjak, mint az előbb? Kihagynám! - fintorgott.
- Nem mondtam, hogy ugorj az ágyamba, és dugjunk egész este! - horkantam fel. - Van két vendégszobám. Kulccsal zárhatóak, odaadom hozzájuk a kulcsokat is. A ruháidra is ráférne egy mosás, reggelre megszáradnának.
-Nem lennék a terhedre...? - halkult el.
-Nem.
-Biztosan..?
-Basszus, gyere már! - indultam ki a sikátorból.
Halk léptekkel követett, először csak mögöttem baktatott, biztosan mérlegelte, hogy mit tudnék vele tenni. A helyében én se mentem volna egy idegennel, de neki nem volt más választása. Vagy az utcán alszik, a hidegben, egy szál pulóverben, vagy egy meleg házban, bezárt szobában. Az már mellékes, hogy a keresztnevemen kívül semmit sem tud rólam. A házamhoz érve, előkotortam a kulcsaim, majd a zárba helyeztem a bele illőt, és előre engedtem. Nem számítottam rá, de azzal kezdte, hogy lehúzta a sportcipőit, és várakozóan pillantott rám. Ugyanezt én is megtettem, aztán intettem, hogy jöjjön utánam. Egyenesen a szobámba mentem, ahol előkaptam egy mackónadrágot, amit meg tud kötni a derekán, ha esetleg nagy rá. Kikaptam egy alsót, és egy rá két számmal nagyobb pólót, megmutattam neki a fürdőt, és, hogy hol talál tiszta törölközőt.
Mialatt ő letusolt, én a konyhába mentem, és készítettem egy forrócsokit neki, magamnak pedig egy kávét. Az órára pillantva megállapítottam, hogy mar három óra is elmúlt, ma se kell sokáig forgolódnom, hamarosan mennem kell munkába. Nem sok idő telhetett el, a lépcső nyikorgása megcsapta a fülem. Lassan a konyhában megjelentek a nedves, kék tincsek, azokkal a megbabonázó, vöröses szemekkel. Az asztalra pillantott, kissé meglepődött a füstölgő folyadék láttán, de amikor bólintottam neki, hogy az tényleg az övé, bátortalanul, de leült és a kezei közé vette.
-Nem vagy éhes? - törtem meg a csendet.
-Nem igazán...
-Egy ilyen eset után nekem se lenne étvágyam, de muszáj valamit enned. Összedobok valamit! - fordultam a hűtőhöz, de épp, hogy odaértem, felkiáltott.
-Nem kell, így is sokat tettél értem! - csóválta a fejét. - Inkább.. Mesélj magadról...
Felsóhajtottam.
-Mint említettem, Dabi vagyok, 20 éves. - sétáltam az asztalhoz, kihúztam egy széket, és leültem. - Fotósként dolgozom egy nagyobb cégnél. Régen grafikusnak tanultam,de hamar ráuntam,és átmentem média szakra.

-Más szóval , tudsz rajzolni?-csillantak fel az eddig halott íriszei.

-Valami olyasmi, miért?

-Én..én is grafikusnak tanulok.-pillantott a bögréjére,aztán zavartan forgatni kezdte.-Szeretnék reklámgrafikus, esetleg valami hasonló lenni.Csak van pár dolog ami visszatart ebben.

-Mégis micsoda?-könyököltem az asztalra.

-A szüleim..Legalábbis az apám,nem szeretné ha ezzel foglalkoznék. A jelenlegi sulimba is a tudta nélkül felvételiztem, amivel magamra haragítottam,de mivel felvettek,nem volt választása, mint elfogadni.-nyílt meg.- Azt szerette volna,hogy ügyvéd vagy orvos legyek, de se az anatómia, se a jog nem vonz.

-Nem gondoltam volna, hogy ennyire hasonlítunk. Bár tényleg művészléleknek tűnsz így, hogy jobban megfigyellek. Csak azt nem értem, apukád miért nem akarja támogatni azt, amit te szeretnél csinálni.Anyukád mit gondol erről?

-Nem akarok erről beszélni... Nem lenne jó vége. Ha valaki megtudta mi a hátterem,mindig kinevetett, vagy elfecsegte mindenkinek,és közröhej tárgya lettem. Na meg persze volt az a réteg, ami undorodva nézett minden percben,és összesúgtak a hátam mögött, de nem elég halkan, hogy ne halljam..-akadt el a szava, szemei könnybe lábadtak, ajkai remegni kezdtek.

-Sajnálom, nem akartalak felzaklatni!-riadtam meg, felpattanva a székről,mögé léptem, és végigsimítottam a hátát. Cselekedetemre összerezzent, biztosan nincs hozzászokva az érintésekhez.

-Ne..Nem.. Én sajnálom... Nem kellett volna beszélnem erről.

-Én örülök, hogy megnyíltál, biztos nem lehetett könnyű erről beszélned. Viszont mindjárt kel fel a nap, jobb lenne,ha lefeküdnénk aludni.

-Igazad van.-bólintott.

Miután megmutattam neki, hogy hol tudja álomra hajtani a fejét, én is befeküdtem a saját ágyamba.Hol forgolódtam, hol a plafont bámultam. Sokáig gondolkoztam Tomurán is.Soha nem éreztem még, hogy ennyire meg akarok ismerni egy embert.Az elmúlt időben pedig végképp nem. Tudni akarok róla mindent, hogy az anyjával mi a helyzet, és, hogy miért fél ennyire az emberektől.

Nem tudom mikor sikerült elaludnom, de már csak az ébresztőre nyitottam ki a szemeim. Mint mindig, most se pihentem ki magam, ásítva ültem fel az ágyba.Úgy éreztem valamit elfelejtettem, de hamar eszembe jutott, a tegnap esti srác. A szekrényhez lépve kaptam ki a kedvenc fekete ingem, egy farmerral és egy tiszta alsóval. A fürdőbe vonulva elvégeztem egy gyors tusolást, aztán felkapkodtam magamra a ruhadarabokat. Mire lesétáltam a konyhába, a kék hajú már ott készített reggelit, az illatokból ítélve rántottát. Mellé léptem, és fürkészni kezdtem az arcát. Nem tűnt úgy mintha zavarnám,ezért ugyanúgy, mint tegnap, végigmértem az arcát. A szemein kívül semmi sem változott. Továbbra is fakó volt a bőrszíne, mintha sose látott volna napfényt, a tekintetével folyamatosan koncentrált a készülődő ételre, a csípőjét kissé ringatta a rádióból szóló zenére. Aranyos egy fiú,az biztos. Ennyire még sose éreztem,hogy más az identitásom, mint a többi embernek.Nem tagadom, biszexuális vagyok.

-Jól aludtál?- szakította meg a gondolatmenetem.

-Úgy, mint mindig.-vontam vállat.- Te?

-Ugyanez.-nevetett fel kínosan.-Ezt még befejezem, aztán hazamegyek.

-Nem maradsz itt reggelire?-támaszkodtam a pultnak.

-Nem, apám így is meg fog ölni, hogy hol voltam egész este.

Ennél a pontnál abba maradt a beszélgetésünk. Mialatt ő folytatta a reggelimet, én nekiálltam lefőzni a kávéadagom.Mikor elkészült a rántotta, kiszedte és letette az asztalra, majd elvonult felkapni a cipőjét és a pulóverét. Megálltam a konyhaajtóban, és végigmértem az indulásra kész srácot. Intett,de mielőtt kilépett volna az ajtón, elkaptam a karját és elkértem a telefonját. Beütöttem a számomat, majd rácsörögtem a sajátomra. Tomura meglepődve figyelte a tetteim, majd mikor ezzel végeztem, utoljára rám villantotta a fogsorát, és kisétált az ajtómon.

Nos akkor bemelegiteskent itt a prologus, remelem tetszeni fog nektek😅