13.fejezet

1.6K 121 62
                                    

/Shigaraki Tomura/

Az idegesség szétáradt a  testemben, nem tudtam mire számítsak az este folyamán. Rábíztam a döntést, így akárhova vihet, viszont nem vehetek fel egy pulcsit és farmert, mert kinézem belőle, hogy egy étteremben kötünk ki. Igyekeztem a lehető legjobban kinézni, ami egy fekete inget takart farmernadrággal. Pár órával ezelőtt azt mondta, hogy nyolcra biztosan itt lesz, azóta tűkön ülve vártam, hogy elkezdhessek készülődni. Már csak pár percem van az érkezéséig, szóval ideje lenne felvennem a cipőmet, meg egy vékonyabb kabátot.

Izgatottan lépkedtem ki az ajtón, egészen a fekete autóig. Hasonlóan öltözött fel, mint én, annyi különbséggel, hogy a kezében egy szál rózsát tartott. Arcomra azonnal pír kúszott,felgyorsítottam a tempómat.  Halvány mosollyal álltam meg előtte, amit viszonzott is. Szemeit egyenesen az enyémekbe fúrta, karját felemelte, felém nyújtva a skarlátvörös virágot.

-Felkészültél?-hangja simogatta füleimet.

-Teljesen. - ujjaink érintkeztek, miközben elvettem a nekem szánt növényt, szinte éreztem az áramütést.

Gyorsan megkerülte az autót és kinyitva az ajtót, kissé meghajolt. Felkuncogtam, majd amikor mellé értem, egy puszit nyomtam az arcára. Először meglepődött, viszont az Ő ajkaira is hamar mosolyt csaltam. Bepattant mellém a fekete járműbe, bekapcsolta a biztonsági övét, aztán rátaposott a gázra. Egy számomra teljesen ismeretlen utcába kanyarodott be, mikor tenyerét a combomra simította. Fejem felforrósodott, rettenetesen örültem a helyzetnek, hogy akárkit megkaphatna megnyerő külsejével, mégis engem visz valahova és nekem mondja, hogy szeret. Egy piros lámpánal tekintetünk összefonódott, kezemet az Övére helyeztem. Hirtelen fordult az állás, ujjait rákulcsolta az enyémekre, majd ajkaihoz emelte és gyengéd csókot lehelt rájuk. Romantikus pillanatunkat egy hangos dudaszó zavarta meg, buzdítva minket, hogy újra az utakat rójjuk.

Érdeklődve pillantottam az étteremre, ahol "tábort vertünk". A nevéből itélve olasz lehet, de azt hiszem érhet meglepetés, ha belépünk. Bent egy húszas éveiben járó nő mosolygott ránk és érdeklődött, hogy van-e foglalásunk. A mellettem álló adonisz gyorsan lehadarta a nevét és hogy egy két személyes foglalása van. A hölgy udvariasan elvezetett minket az asztalunkhoz, sokszor lopva a jövendőbelimre pillantott, de amikor rám nézett, tekintete azonnal megváltozott, Dabi pedig felkuncogott. A nő gyorsan eliszkolt, én pedig értetlenül néztem a velem szemben ülő srácra.

-Mi az?-helyeztem zavartan a tarkómra a tenyerem.

-Nagyon csúnyán néztél szerencsétlenre!-takarta el a száját és próbálta csitítani kacagását.

-Tényleg?-arcomat azonnal égetni kezdte a szégyen által megjelent pír. Kezeimmel igyekeztem eltakarni magam, ujjai hirtelen érintették meg a kézfejem, ezzel elérve, hogy kinézzek ujjaim között.

-Igazából, örültem neki.-mosolygott.-Most már teljesen biztos, hogy van esély arra, hogy elcsábítsalak!-kacsintott rám.

-Idióta!-motyogtam.

-Még mindig elképesztően gyönyörűek a szemeid.-komolyodott meg egy pillanatra, de ajkain ott ült a kisfiús félmosolya.

-Ne mondj ilyeneket!-hárítottam zavarba ejtő bókjait.

-Miért ne?

-Mert zavarba hozol.-halkultam el.

-Amitől még szebb leszel.-húzta el mentsváram az arcom elől.

Ajkaim enyhén beharaptam, szemeim pedig az Övéire tévedtek. Most is puhának tűntek, kissé nedvesek voltak. Tekintetem hamar fentebb siklott, továbbra is mosolyogva fúrta szemeit az enyémekbe.Meghitt pillanatunkat egy pincér zavarta meg, így gyorsan választottunk valamit, hogy újra kettesben maradhassunk. Gőzöm sem volt arról, hogy mit rendeltem, de elég finomnak hangzott,szóval reménykedtem, hogy az is lesz. Dabi enyhe nevetéssel fogadta a választásom, én pedig kételkedve néztem a pincér után.

Befogadtam egy "koloncot" / Dabi X Shigaraki /befejezett.Donde viven las historias. Descúbrelo ahora