Befogadtam egy "koloncot" / Dabi X Shigaraki /befejezett.

6.fejezet

/Dabi Todoroki/

     A tegnapi beszélgetés után, nem volt alkalmam a fiúval foglalkozni, mert fokozatosan rosszabbul lettem, estére pedig be is lázasodtam. Hol az ágyban feküdtem borzalmas fejfájással, hol a vécécsésze felett görnyedtem, kiadva magamból az elfogyasztott ételeket. A lakótársamnak nem szóltam, viszont észrevette magától, hogy nem vagyok jól, talán hajnali kettőkor nyitott be rám a fürdőszobába. Azonnal mellém sietett, hogy a hátamat simogassa és nyugtató szavakat mondjon. Miután ez megvolt, mint mindig, jött a szájöblítés, aztán ágyba tessékelt.
      Reggel sem éreztem valami fényesen magam, ezért Shigaraki bejött hozzám, hogy megmérjük a lázam. Egy lázcsillapítót forgatott ujjai között, egy pohár vízzel. Fájdalmasan felnyögtem, mikor megláttam a kicsit sem kedvező számot és már reflexből tartottam a kezem a gyógyszerért.
-Remélem hamarosan jobban leszel!-ült le mellém az ágyra törökülésbe.
-Hidd el, nekem sincs ínyemre a betegség! - sóhajtottam. Kissé szédültem, a szemeim pedig annyira könnyesek voltak, hogy alig láttam valamit.
-Mindent megteszek, hogy a lehető leghamarabb kilábalj ebből! - vigyorgott. - Viszont, mit szeretnél ma csinálni? Gondolom unatkozol.
-Rég fotóztam. Nem csinálhatnék rólad pár képet? - haraptam be az alsó ajkam.
-Rólam? - hőkölt hátra. - Nem vagyok fotóalkat.
-Pedig szerintem csodás képeket készíthetnék rólad.
-Hanyagoljuk ezt a témát..
-Shigaaa! - kezdtem el nyávogni.
     Hosszú perceken keresztül vitatkozunk, végül belement, cserébe rajzolhat rólam egy portrét. Úgy döntöttünk, hogy mivel a tél ellenére elég meleg van, kiülünk a tornácra, a szebb fények miatt. Tomura sokkal hamarabb összeszedte a cuccait, mint én, ezért Ő hamarabb kiment. Hirtelen felindulásból a konyhába siettem, hogy készítsek egy kis forrócsokit. A gőzölgő bögréket egy tálcára helyeztem, a tetejére pedig ráfújtam az elmaradhatatlan tejszínhabot. A kamerámat gyorsan a nyakamba akasztottam és végre elindultam a festett hajú után. Az ajtón kilépve, hatalmas mosoly ült ki ajkaimra. A tálcát óvatosan a földre helyeztem, hogy meg ne hallja. Kissé behajlítottam a térdeim, a fényképezőt pedig a szemem elé emeltem. Szinte tökéletes szögben ült, kifogástalanul természetes arckifejezéssel. A rajztömbjében vázolta a kertet, ajkai kissé elnyíltak ahogy koncentrált. Tincsei a szemébe lógtak, melyekben megcsillant a napfény. Orra picit pirosas árnyalatot vett fel, de ezt betudtam az enyhén csípős szélnek. Lassan lenyomtam a gombot, de a vaku és a gép hangja teljesen elárult engem, ugyanis a fiút kizökkentettem a cselekvéséből, zavartan pillantott rám. Szomorúan legörbítettem a számat, majd megnyitottam a fényképet. Rossz kedvem azonnal eltűnt, mikor észrevettem, hogy nem mosódott el.
-Nem gondoltam volna, hogy a fotózás alatt azt érted, hogy mögém lopódzol és titokban csinálod. - pislogott zavartan, semmiképp se nézett a szemeimbe.
-Muszáj volt, de nézd! - mutattam felé a kamerát. Lassan ráemelte a tekintetét és halovány mosoly futott ajkaira. - Nekem nagyon tetszik. Sokkal jobb, mint ha azt kértem volna, hogy beállj valamilyen pozícióba. Látszik rajta, hogy élvezed a pillanatot annyira, hogy belemerülj abba amit csinálsz. - csúsztam mellé, majd hátrafordulva elvettem az egyik átmelegedett porcelánt, hogy felé nyújtsam.
-Köszi! - vette el felcsillanó íriszekkel.
-Nagyon belelendültél. - döntöttem fejem a vállának.
      Nem tudom meddig ülhettünk kint, viszont mikor kezdtem úgy érezni, hogy hűl le az idő, már a nap is lefelé ment. Szorgosan húzta a vonalakat, majd pontos árnyalatokat készítve satírozott. Láttam rajta, hogy kezdi érezni Ő is, hogy egyre hidegebb van, ajkai kissé elszíneződtek, teste minden szellőre megremegett. Valami jeges dolog hullott az orromra, felpillantva megállapítottam, hogy biztosan esni fog a hó még az este folyamán. Ilyenkor lehet a legszebb képeket készíteni.
      Lassan feltápászkodtam, megböktem a fiú vállát. Szemeit kis késéssel rám kapta, tekintetén azonnal észrevettem, hogy mennyire fáradt. Segítettem neki összeszedni a holmiját, amit a szobájában pakoltunk le. Hagytam, hogy tanuljon, hiszen neki holnap mennie kell abba a "börtönbe". A saját kuckómba leheveredtem az ágyra, magam köré tekertem a takarómat és ölembe vettem a gépem. Kerestem valami jó sorozatot, hogy elüssem az időt. Talán az első évad felét néztem meg, mikor úgy döntöttem, ideje lenne aludni. Nem tudom mi van velem, de amióta nem egyedül lakom, hanem egy számomra kedves személlyel, mintha kezdenének helyre jönni az alvászavaraim. Főleg, ha valamilyen oknál fogva együtt fekszünk és kelünk fel.
      Reggel, egy hideg érintésére keltem a homlokomon. Ujjaival kitúrta a tincseim, majd éreztem, hogy lentebb hajol. Reflexből nyitottam ki szemeim, kissé felemeltem az állam. Teljesen ledöbbentem, orrunk szinte teljesen összeért. A levegő egy pillanatra megfagyott körülöttünk, Shigaraki szép lassan elkezdett elvörösödni. Ajkaim elnyíltak meglepődöttségemben, szemöldököm felszaladt. Rettenetesen zavarban éreztem magam, még ha csak egy pillanat is volt ez az egész. Viszont, ebből az egy pillanatból sikerült megállapítanom, hogy ajkai borzasztóan puhák. Hirtelen ugrott el tőlem, kézfejét szája elé emelte, kínosan elmosolyodott.
-Bocsi, nem ezt akartam, csak nem találtam a lázmérőt...-nevetett zavartan.
-Semmi gond! - ültem fel, majd a hajamba túrtam.
-Viszont... Akkor én megyek suliba.. - mutatott az ajtó felé. Biccentettem, végül pedig rámosolyogtam.
     Ennyi kellett, máris egyedül maradtam a szobában, pár perc múlva azt is hallhattam, hogy becsapódik a bejárati ajtó. Hirtelen vágódtam hátra, kezeimmel eltakartam az arcom, mély levegőket kezdtem venni. Akarva-akaratlanul is visszakalandoztak gondolataim, ajkam beharaptam. Mi lett volna, ha ez egy rendes csókba torkollik? Biztos vagyok benne, hogy most egy darabig kerülni fog, hiszen eléggé kínos helyzet volt.