Befogadtam egy "koloncot" / Dabi X Shigaraki /befejezett.

11.fejezet

Napok teltek el anélkül, hogy ettem volna. Szemeim már fájtak a sok sírástól, a régi szobámban feküdtem, karjaimon sok új sebbel. Azon az estén Dabi rengetegszer próbált felhívni, de ezt csak azután láttam, hogy bekapcsoltam a telefonomat. Anyámmal nem bírtam beszélni, biztos voltam benne, hogy Ő tudott az egészről. Az iskola tegnap kezdődött el, viszont nem bírtam bemenni és szembenézni az utálkozó tekintetekkel. Féltem, hogy Shouto újra összetörne engem lelkileg, és féltem attól, hogy mi van, ha Monoma emlékszik arra, hogy megcsókolt. Kezeim remegni kezdtek a gondolatára, megrémisztett a tudat, hogy egyre több okot találnak arra, hogy én legyek az iskola "sztárja".

Tegnap Izuku és Toga próbálta felvenni velem a kapcsolatot, sőt írták, hogy jártak Dabi házánál, de senki sem nyitott ajtót, nyilván nem mondtam el senkinek, hogy hazaköltöztem. Ma már muszáj lesz bemennem, hiszen nem halmozhatok igazolatlan hiányzásokat, főképp, ha tovább szeretnék tanulni. Végtagjaim borzalmasan fájtak ahogyan felültem, éppen ahogy a fejem is a kialvatlanságtól. Egy forró zuhany után a szekrényemben kutakodtam egy pulcsi és egy nadrág után, amikor a kezembe akadt egy ismeretlen darab. Ajkaim elnyíltak a döbbenettől mikor megláttam egy bizonyos személy felsőjét a kezemben. Hogy került ez ide? Nem vettem volna észre a ruháim között? Beharaptam az ajkamat, majd visszaraktam, nem voltam felkészülve arra, hogy ezt fogom találni. Kivettem a saját legnagyobb kapucnis felsőm egy fekete farmerral és gyorsan felkapkodtam magamra. A táskámba beszórtam pár füzetet amire szükségem lehet, és pár festéket, krétát, mivelhogy ma rajzórám is lesz, ha jól emlékszem.

A bejárati ajtót összeszorított ajkakkal nyitottam ki. A friss levegő azonnal megcsapta az arcomat, szinte jólesően simogatta feldagadt szemeimet. Lassan lépkedtem, reménykedve, hogy senkivel sem futok össze, mivel úgy éreztem, biztosan hazafordulnék.

Az osztályterem már teljesen tele volt a hangokból ítélve. Nagyot nyelve léptem be, fejemet leszegtem és igyekeztem a földet bámulni. Éreztem magamon a tekinteteket. Egy kéz erősen kaptam el a karomat, ezzel egy hatalmas felszisszenést kiváltva belőlem. Azonnal felismertem a hangot, ki más lehetett volna; mint Toga Himiko? Figyelmen kívül hagyva rántottam el a karom és sétáltam oda a helyemre. A teremben szinte fülsüketítő volt a csönd, ezt pedig a tanár bejövetele törte meg. Közölte, hogy remélhetőleg a következő órán is jelen leszek, utána pedig belefogott az anyagban. Talán valami háborút magyarázott, nem tudott lefoglalni. Az ezt követő két óra szintén ilyen volt, szünetekben pedig teljesen kizártam magam körül mindent, zenét hallgattam. A negyedik órámra viszont már fel kellett pattannom, mivel az testnevelés volt, ami egyet jelentett az átöltözéssel. Az említett helyiségben próbáltam háttal állni a többieknek, mert nem akartam megint a középpontba kerülni, de persze ez sem úgy történt ahogyan szerettem volna. Éppen a pólómat kaptam fel, amikor valaki megragadta a csuklómat és maga felé fordítva az alkaromat kezdte nézni.

-Már megint mit csináltál te szerencsétlen?-vihogott fel azon az idegesítő hangján.

-Engedj el.-szólaltam meg ma először, de persze épp, hogy hallhatóan.

-Mi van, csak nem kikosaraztak? Vagy talán csak nem apuci bántott, mert elmentél egy buliba?-arcán ott ült a gúnyos mosolya, keze kissé szorosabban fogott, mintha azt akarná, hogy el ne szóljam magam. Talán emlékszik?

-Hé!-lépett mellém Shouto.- Nem tudnál egyetlen egy napot kibírni anélkül, hogy bárkit is csesztetnél? Emellett engedd el!-nézett a kezemre.

-Mi lesz, ha nem?

-Szeretnéd, ha elkotyognám, hogy mit csináltál a bulin?-húzta vigyorra ajkait. A szívem egy pillanatra megállt a dobogásban.

-Ugyan, Todoroki. Ki hinne neked?- engedett el, és a srác mellé állt.