21.fejezet

1.7K 115 19
                                    

Gyerkőcök, csak saját felelősségre <3 18+!!! Remélem ezzel kárpótolom a késésem..

/Dabi Todoroki/


Erősen koncentráltam a serpenyőre, nem szerettem volna odaégetni a vacsoránknak szánt kínai kajánkat. Shiga a pulton ülve lóbálta lábait, az én pólómban és alsónadrágjában. Mivel mindketten untuk már a rendelt ételeket, úgy döntöttünk egy recept alapján megpróbáljuk elkészíteni a kedvencünket. Az egész főzőcskézés abból állt, hogy a kezeim alá segített egy-két dolognál, de a legtöbb teendőt egyedül csináltam. Őszintén bevallva, sosem csináltam még ilyet, szóval nagyon izgultam a végeredmény miatt.

Mikor végre sikeresen befejeztük az ételt, fáradt sóhajjal helyeztem le az asztalra. Mosolyogva mért végig, majd kitárta karjait, jelezve, hogy vegyem le. Ehelyett elé léptem és a lábai közé furakodtam, hogy átölelhessem. Arcomat nyakába temettem, hogy belélegezhessem illatát.

-Dabi, éhes vagyok!-nyávogott, közben pedig karjait átfonta nyakamon.

-Én is, de ráér még!-motyogtam.-Amúgy, neked erről még nem meséltem,-emeltem fel fejem, hogy egy magasságban lehessünk.-de lesz egy saját stúdióm. Ezért nem akarok visszamenni a céghez.-vallottam be.

-Mi?-lepődött meg.-Mióta titkolod ezt?

-Nagyon régóta szerettem volna a saját lábamra állni,de a cég mellett úgy éreztem, hogy lehetetlen. Itt vagyok lassan 21 éves, összegyűlt elég pénzem, most már lehet sikerülne. Találtam egy helyet, ami képek alapján eléggé tetszik, ma mentem volna megnézni, de eltoltam holnapra. Nincs kedved csatlakozni hozzám?-haraptam számba.

-Hú, ez most hirtelen jött.-rázta fejét.-Viszont szívesen elkísérlek.

-Köszönöm!-nyomtam puszit ajkaira.

-Tényleg, szülinapodra visszatérve..-sandított oldalra szemeivel.-A családoddal leszel?

-Nem.-csóváltam fejem.-Legtöbbször egyedül vagyok, mert nem szeretem a fejhajtást.

-Ó..

-Viszont, most,hogy említetted, eljöhetnél velem aznap anyáékhoz!-húztam csőbe azonnal. Nagyon fél ettől a találkozástól, dehát egyszer meg kell történnie, én pedig nem szeretném tovább húzni, hiszen már lassan három hónapja együtt vagyunk.

-Nem tudom..Nem lenne korai?-kételkedett.

-Kicsim..-becéztem.-Nagyon szeretném már, tökéletes ajándék lenne.

-Rendben!-egyezett bele pár perc hallgatás után.-De most már együnk, mert éhen halok!

Vacsora után egyértelműen a szobámba vezetett az utunk, hogy elüssük valamivel az időt, semmi rosszra nem gondolva. Hiába ismerjük egymást már fél éve, még semmi mást nem volt köztünk egy-két pettingen kívül, nem is szeretném elsietni, de ha már Ő is szeretné majd, akkor hagyni fogom elborulni az agyam, hogy a lehető legszebb éjszakát teremtsem meg neki.

Shigaraki a hátán feküdt vízszintben az ágyamon, kezében a telefonjával, míg én a gurulós székben ülve firkálgattam a stúdióm berendezési terveit.Mikor lepillantottam a srácra, tekintetem azonnal hasára siklott, melyen felcsúszott a felsőm. A nyári melegben nem is csodálom, hogy nem zavarta, én sem törődtem volna vele. Lassan mértem végig, kezein erősen látszottak hegei, de egy ideje már új vágása nem lett, aminek kifejezetten örültem és reméltem, hogy nem is lesz több. Egy idő után leengedte a telefonját és rám nézett. Úgy tűnik nem tudom anélkül figyelni már, hogy ne vegye észre. Ajkaira apró mosoly kúszott és megpaskolta maga mellett az ágyat.

Befogadtam egy &quot;koloncot&quot; / Dabi X Shigaraki /befejezett.Where stories live. Discover now