14.fejezet

1.6K 119 77
                                    

Pontosan így történt, hogy Dabi lakásán kötöttem ki. Erősen a gondolataimba meredtem, miközben a forró víz végigfolyt a testem minden apróbb részletén. Be kell valljam, ez volt életem eddigi legjobb napja. Hangosan bekopogott, hogy halljam, majd közölte, hogy itt a "pizsamám". Gyorsan a derekamra tekertem egy törölközőt, hogy azért semmi intimebb részemet ne lássa még és kinyitottam az ajtót.

/Dabi Todoroki/

Tekintetem végigszaladt a felsőtestén, tipikusan vékonynak mondható volt, kiálló kulcscsonttal és egészségesen kilátszó bordákkal. A törölköző a V vonala közepénél kezdte el takarni, erősen felhívva a figyelmem. Akaratlanul is megnyaltam az alsó ajkam, de hamar észbe kaptam és visszatereltem szemeim az arcára, még ha nehezen is. Az említett része teljesen vörösen mutatkozott számomra, amitől hatalmas vigyor ült ki a számra. Gyorsan kikapta a pólót és az alsónadrágot a kezemből és szinte az orromra csapta az ajtót. Egy halkabb kacajjal hagytam el az emeletet, a konyháig meg sem álltam. A hűtőben kezdtem el kutakodni, nyilvánvalóan alig volt benne pár dolog, hiszen semmit se vettem ma, csak tejet és pár tojást, hogy holnap tudjak reggelizni. A tejtermékre pillantva eszembe jutott a kakaó ötlete, ami miatt elő is kaptam a fehér folyadékot. Igyekeztem minél finomabbra csinálni, bár egy kakaót csak nem lehet elrontani..

Hirtelen ölelt át hátulról, ezzel összerezzentve engem.Hátranéztem rá, de addigra arcát a hátamba nyomta, elrejtve arcát.

-Hát te?-vontam fel jobb szemöldököm.

-Unatkoztam, gondoltam megnézem mit csinálsz.-motyogta.

-Kakaót, hiszen a hóba fetrengtünk, egy kis meleg nem árt.

-Mintha nem lennénk elég melegek.-megszólalására muszáj volt felnevetnem.

-De felvágták a nyelved!-kuncogtam.

-Ezt pont te mondod? - engedett el, így felé fordultam.

-Pontosan! - bólogatott. Enyhén kitártam karjaimat, mire azonnal kapcsolt és hozzám bújt.

-Hmmm.. - hümmögtem miközben tenyereimet a fenekére csúsztattam.

Felháborodva rácsapott a mellkasomra, de ajkain megbújó mosolya elárulta, hogy Ő is élvezi a helyzetet. Karjait nyakam köré fonta, így húzott le magához, de nem csókolt meg. Orrunk összenyomódott, éreztem ahogy veszi a levegőt. Lassan hagytam összeforrni párnácskáit az enyémekkel, melyre Ő is reagált. Egy kis ideig küzdött a dominanciáért, de hamar feladta és megadta magát. Egyre többet és többet akartam belőle, belemarkoltam a gömbjeibe, ezzel elérve, hogy kissé elrugaszkodjon a földtől, de nem úgy, ahogy szerettem volna. Felmordulva emeltem fel a combjánál fogva, egyúttal a pultra is felültettem.Zihálva húzódtam el tőle, viszont nem csak én kapkodtam levegőért, hanem Ő is. Szemei ismeretlenül csillogtak számomra, de tetszett a látvány. Arcomat a nyakába temettem és gyengédebb csókokat nyomtam rá.

-Szólj, ha sok vagyok...-suttogtam a bőrébe.

-O-Oké!-nyögött fel.

Gatyám egyre szűkebbnek tűnt, szívem is hevesebben dobogott a kelleténél. Ujjai lassan kúsztak tincseim közé és erősebben meghúzta azokat. Orromat végighúztam bőrén, ajkaimmal megpusziltam a füle mögötti részt. Egy hangosabb nyögés hagyta el száját. Kezeim lassan kalandoztak lefelé, egészen a nadrágja egy bizonyos pontjához. Érintésemre megugrott én pedig reflexből elkaptam a kezem. Arcom pirosas árnyalatot vett fel, ahogyan az Övé is. Egyikünk sem számított arra, hogy leszek ennyire bátor. Ajkai elváltak egymástól, viszont egy szót sem ejtett ki azokon, visszacsukta őket és beharapta az alsót. Fokozatosan egyre jobban vörösödött el, zavartan nyúlt kezem után, hogy visszahelyezze ágyékára. Döbbenetemmel nem törődve csókolt meg, hogy újra figyeljek rá. Automatikusan kezdtem mozgatni tenyerem a tagján, először csak  az alsóján keresztül foglalkoztam vele.

Befogadtam egy "koloncot" / Dabi X Shigaraki /befejezett.Où les histoires vivent. Découvrez maintenant