Befogadtam egy "koloncot" / Dabi X Shigaraki /befejezett.

12.fejezet

-Shiga, én... - kezdtem. - Mindegy! - csóváltam meg a fejem.

-Pedig most én szeretném tudni, hogy mit akarsz mondani. - nézett végre fel.

-Amikor utoljára telefonáltunk.. Hallottam valamit, de nem vagyok benne biztos, hogy nem-e a háttérből szűrődött-e be. Azt hiszem, hogy válaszoltál nekem egy bizonyos szóra.

-Milyen szóra? - végre láttam valami mást is az arcán. Szép lassan elkezdett felvenni egy rózsaszínesebb árnyalatot.

-Akkor lehet csak félrehallottam. - legyintettem.- Komolyra fordítva, holnaptól szabad vagyok, ami azt illeti, szeretnék hamarabb hazamenni. Honvágyam van, emellett beszélni akarok veled erről az egészről.

-Dabi.. - ejtette ki  a nevem. - Ma alkalmam volt megvitatnom Shoutoval a félreértést. Nem tudom, hogy mennyit hallottál belőle, viszont szeretném, ha tudnád, nem én csókoltam meg Őt.

-Mi? - döbbentem meg. - Shouto és te...?

-Nem! - vágta rá hevesen. - Akkor.. Ez azt jelenti, hogy semmiről sem tudtál?

-Nem, viszont most már muszáj vagy beavatni!

-A szilveszteri bulin.. Monoma megcsókolt. - sóhajtotta.

-Az a nyomorult! - sziszegtem. Agyamat ellepte a vörös köd, úgy éreztem, hogy felpattanok az első repülőre, hogy behúzhassak neki egyet. - Mit reagáltál rá?

-Persze, hogy ellöktem! - fintorgott. - Már a buli előtt rossz előérzetem volt, még is elmentem. Hiba volt!

-Ebből adódóan költöztél el? - haraptam a számba.

-Ez egy hosszú történet. - sóhajtott. - Lehet elsírom magam, hogyha most belekezdek.

-Majd megvigasztallak.

-Biztosan szeretnéd hallani? - hezitált.

-Biztosan.

- Shouto és Ryo szedték le rólam. Ezek után Shouto kirángatott és a fejemhez vágta, hogy döntsem el melyikőtöket választom. - akadt meg.

-Ezt hogy érted? - lepődtem meg.

-Gondolom tudja, hogy veled is volt már izé... - vakarta meg a tarkóját.

-Ó.. - esett le. - Mostanában mindent megbeszélek vele, nem akartalak ilyen helyzetbe hozni, sajnálom..

-Nem a te hibád! - csóválta buksiját. - Meg se kellett volna várnom, hogy Monoma mit akar tőlem. Viszont inkább elmondom a történet végét..

-Hallgatlak.

Egy kis ideig csöndben volt, aztán elkezdte mondani, arcán fokozatosan elkezdtek legördülni a hatalmas könnycseppek, hangja pedig több helyen elcsuklott. Szívem szerint már rég Japánban teremtem volna, hogy magamhoz húzva vigasztaljam. Nem tudom Ő mit érzett, mikor megtudta ezt az egészet, viszont engem is lesokkolt. Egy kicsit még beszélgettünk, tisztáztuk a félreértéseket, de egy szóval sem mondta, hogy visszaköltözik hozzám.

Csalódottan feküdtem végig az ágyamon, rengeteg érzés kavargott bennem Vele kapcsolatban. Rossz ötlet volt felvenni, így nehezebb lesz a felejtés.. Viszont, én nem akarom elfelejteni. Menthetetlenül beleszerettem, ez mostanra már teljesen világos számomra.

Hajnali kettő körül a jókedvű szobatársaim lépkedtek be az ajtón, vagyis csak próbáltak, de elég nehézkesen ment nekik, pár méter után a padlón kötöttek ki. Erre csak szemeimet forgattam, végül pedig lecsuktam a gépem tetejét.

/Shigaraki Tomura/

A ház kongott az ürességtől, mellkasom rendszertelenül emelkedett a belőlem feltörő zokogás miatt. Legszívesebben közöltem volna Vele, hogy vissza akarok menni hozzá, de itt is és ott is sok a rossz emlék. Amikor megláttam arcát, olyan volt, mint mikor először pillantottam meg. Szívem egy ütemet mintha kihagyott volna, térdeim remegtek, nem mertem a szemeibe nézni, mert féltem, hogy észreveszi miket ébreszt fel bennem. Dabi megtanított arra, hogy milyen egy személytől függni, és arra, hogy milyen amikor valaki tényleg figyel rám. Nem is tudom mi miatt szerettem bele, talán a bohókás, piszkálódós oldala miatt? Esetleg a gondoskodó, bújós fele volt az oka?