Befogadtam egy "koloncot" / Dabi X Shigaraki /befejezett.

3.fejezet

Reggel ásítozva álltam a tűzhely előtt, koncentrálva, hogy ne rontsam el a reggelimnek szánt palacsintákat. A tegnapi kínai kaját kidobtam a francba, elment tőle az étvágyam. Este sokáig szerkesztettem a képeket, hogy tökéletesek legyenek. Nem akartam, hogy elhúzódjon mára, mert már egy hete megbeszéltem anyával, hogy haza látogatok. Hiába lakok ugyanabban a városban, mint Ők, nem gyakran megyek "haza". Ennek az egyik oka az apám, aki nem viseli túl jól az identitásom. A másik pedig, hogy nem akarom látni rajtuk a fájdalmat, ha szóba jön ami pár éve kezdődött nálam.
Délre kell mennem, ami az jelenti, van majdnem egy órám elkészülni. December elejéhez híven leesett az első hó is, ami kissé akadályozna autóval, mert nem szeretnék lecsúszni a befagyott útról, ezért a séta mellett döntöttem. Fent a szekrényem előtt állva időztem a legtöbbet, hiszen nézzek már ki valahogy. Nos, hiába próbáltam kissé kiöltözni, egy sima fekete farmer mellet döntöttem, egy fehér atlétával, és a kedvenc kék-fekete kockás ingemmel. Arcomat megmostam hideg vízzel, hogy ne nézzek ki olyan borzalmasan, a fogaimra is szántam pár percet, viszont késésben voltam, lesietve felkaptam a bakancsom, és a kabátom. Az ajtót és a kaput gondosan bezártam, aztán nekivágtam a hidegben az utcának. Talán 20 percig tarthatott az utam, amikor végre megérkeztem. Majdnem visszafordultam, de nem tettem meg. Sóhajtottam egy hatalmasat, és becsengettem. Talán két percig állhattam, amikor újra nyúltam a hangot adó eszköz felé, kinyílt a falap. Az öcsémet meglátva kínosan elmosolyodtam. Amióta elköltöztem kissé extrémebb lett a külseje. A haja pontosan középen volt elválasztva, ha a festést néztük. Egyik oldalát hófehérre szívattatta, míg a másik tűzvörösen mondott ellent. Az élénkebb szín oldalán egy világoskék kontaktlencsét rakott a szemébe, tetézve a kinézetét. Elállt az útból, biccentett, hogy jöjjek be. Eleget tettem a kérésnek, a bakancsomat lekaptam, a kabátom felakasztottam. Zokniban vettem az irányt a konyhába, ahol megálltam az ajtóban, és úgy figyeltem a sürgő-forgó nőt. Először nem vett észre, de mikor erre sor került, mindent ledobott a kezéből és könnyes szemekkel a nyakamba borult.
-Szia, Anya. - suttogtam.
-Olyan rég voltál itt.. El sem tudod képzelni mennyire hiányzol nekünk! - rázkódott a válla.
Szorosan átöleltem a derekát.
-Ti is nekem. De tudod jól, hogy jót tesz nekem az egyedüllét. - mire befejeztem a mondatom, Shouto is betoppant, és kifejezéstelen tekintettel nézte a jelenetet.
Lassan elemeltem a hozzá közelebb eső karom a nőről, hogy kitárjam a fiúnak. Habozott, de végül megadta magát, és befurakodott közénk. A családi idill nem tartott sokáig, mert a festett hajú nő leültetett minket, és szólt a többieknek. A nővérem mosolyogva ugrott a nyakamba, a másik öcsémmel karöltve. Apámmal csak kezet fogtam, és összemosolyogtunk. Miután ezeket letudtuk, anya tálalta az ebédet, ami nem más volt, mint a kedvencem, a tonkatsu. Be kell valljam, jól éreztem magam és a hangulat is megvolt. A fiatalabb fiúk piszkáltak egymást, amibe a lány is beszállt. Anya és apa próbálta rávenni őket, hogy hagyják abba, én pedig nevetve ráztam a fejem. Rettenetesen hiányzott ez az érzés. Mintha itthon lennék. Rengeteg téma szóba jött, én leginkább a suliról kérdeztem őket, vagy Fuyumi esetében a munkahelyéről. Általános iskolában tanít matematikát és kémiát. Hosszú beszámolót tartott, hogy a mostani legidősebb osztályban milyen kezelhetetlen gyerekek vannak.
Megérkezett a pillanat, amikor hozzám fordult mindenki, és sorra kaptam a kérdéseket. Mindenre készségesen válaszoltam, de egynél megakadtam. A nővérem szegezte rám tekintetét, majd lassan kinyitotta a száját, kaján vigyorra húzta, és csak annyit kérdezett:
-Mondd csak, Dabi, van most valakid? - erre persze minden szempár rám tapadt, információra éhesen lesték minden mozdulatom.
Majdnem félrenyeltem, megköszörültem a torkom.
-Nem, egyedülálló vagyok. - higgadtan válaszoltam.
-Ugyan már, biztos van valaki aki tetszik! - szállt be a játékba az idősebbik fiú. Arcom kissé pírba borult, eszembe jutott ma másodjára is a kék hajú, akit mindenképpen próbáltam kiverni a fejemből. - NA UGYE! - kiáltott fel. - Hogy néz ki? Valami dögös, szőke? Lány, vagy fiú? Hány éves? Honnan ismered? - záporoztak a kérdések.
-Nem igazán szeretnék erről beszélni, mivel semmi se lesz ebből, fiatal még. - akartam lezárni a témát. Apám kissé elhúzta a száját, tudtam, hogy leesett neki, hogy egy srácról van szó, és ezért nem firtatom a témát.
-De mondhatnál róla pár szót! - mosolygott anya is.
-Oké.. - sóhajtottam beleegyezően. - Egy srácról van szó. - itt a legidősebbre pillantottam. - 17 éves, művészeti szakon tanul. Két napja találkoztam vele, egy szerencsétlen helyzetben, amiről nem szeretnék beszélni. Ennyi az egész.
-Melyik suliba jár? - végre Shouto is hozzám szólt.
-Nem tudom. - vontam vállat.
-Azon gondolkoztam, hogy lehet osztálytársam, ha a UA-be jár Ő is. Hogy néz ki?
-Kékre van festve a haja. - itt apám felhördült, anyám pedig kissé meglepődött. Nem tudom miért, hiszen az öcsémnek cifrább a stílusa.
-Véletlenül.. - kezdett el gondolkozni. - Nem Shigarakinak hívják?