Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

9. rész

Azóta két nap telt el. Kicserélték az ablaküveget, így nem kellett zavarognom Jungkook szobájában. Aznap, mikor bevitt, nem aludtam semmit, csak mozdulatlanul feküdtem. Azonban, még ha féltem is, mikor fog befeküdni mellém, nyugtalanított a tudat, hogy egész éjjel a papírok felett ült. Nem hiszem, hogy csak azért dogozott ennyit, hogy nekem kedvezzen, és ne feküdjön le. Eddig nem vettem észre rajta a fáradtság jeleit, bár nem is szoktam annyit látni, hogy ilyenekre felfigyeljek.

Reggeli közben azon gondolkodtam, hogy ma is ki kellene mennem lövöldözni, azonban a kezem még mindig fájt, mikor emelgettem. Jin bekötötte, így mozgatni tudtam, csak eléggé kellemetlen volt, bal kézzel pedig nem hiszem, hogy sokra mennék.

Ma viszont már reggel megláttam a férfit, aki öltönybe bújtatva kortyolgatta a kávéját, amit Jin készített neki.

- Ma megjön a konyhás nő. Valami Kimiko. - rántott vállat. Ezek szerint japán a hölgy. Mától nem Jin főztjét fogom enni, hanem valaki másét.. Bár ameddig nem én csinálom, addig rossz nem lehet.

- Ry, öltözz. - mondta Jungkook, én azonban továbbra is csak bámultam a semmibe. Elém lépett, és mint egy kisgyerek oldalra ejtette a fejét, hogy a szemem elé kerüljön. - Ry, öltözz! - ismételte meg mondandóját, én pedig csak nagy szemekkel pislogtam rá.

- Ry?

- A fedőneved. Szokd meg. - azt hittem, az a Minie. Bár csak Taehyung hív így, azt viszont mai napig se tudom miért. Sose használtam a Min nevet, erre már az első napon becézgetni kezdett. - Itt mindenkinek van. Például Taehyungnak a V, vagy Yoonginak a Suga. - szóval mikor kilőtték az ablakomat, Yoongi Tae-nak kiáltott, hogy szedje le az embert. Ezt mondjuk jó tudni. - Vedd fel a fekete egyberészest, és gyere le. - erősítette meg utasítását, én pedig bólogatva szaladtam fel a szobába, hogy átöltözzek, megfésülködjek, és leszedjem a kötést a kezemről. Gondoltam, hogy hova megyünk, ha ilyen ruhát akar rajtam látni, ezért nem engedhetem, hogy lássák a sérülésem.

Összefogtam a hajam, majd leindultam, ahol a férfi már várt rám, ám amint elé értem ahelyett, hogy elindulna, felmért.

- Hova tetted a rúzst? - kérdezte kíváncsian. Még Taehyung mondta, hogy jó lenne ha ez legalább mindig nálam lenne, ezért megfogadva tanácsát természetesen most is nálam van. Azonban nem azon a helyen, ahova ezek gondolták, hogy majd tenni fogom

- Ha nem veszed észre, az azt jelenti, hogy jó helyen van, igaz? - húztam nyertes mosolyra a számat, de nem gúnyolódásnak szántam, mint ahogy az hallatszódott.

- Azt akarod, hogy keressem meg? - pimasz hangja rögtön megváltoztatta arckifejezésem. Lassan körbe sétált, hogy mögém érjen, és egy hirtelen mozdulattal megragadta csípőmet, majd hátra rántott magához. A nem várt tette miatt egy halk sikoly szakadt fel a számból, és elfordítottam a fejem, hogy legalább a látóteremben legyen a férfi.

Enyhén hátra dőlt, kezeit pedig a hátam közepére helyezte, majd lassan feljebb csúsztatta, míg el nem érte a melltartóm vonalát. Nem kapcsolta ki, csupán csak végig simított rajta, át a karom alatt, egészen előre. Rámarkolt mindkét mellemre, ami miatt ugrottam egyet a karjai között, és nyeltem egy nagyot, nehogy kiadjak magamból egy-két kéjesnek ítélhető hangot. Kisujjával az alsó, hüvelyujjával pedig a melltartó felső szegélyét simította végig, ellenőrizve, hogy nem dudorodik e ki valahol a rúzs.

Kezei egy pillanatra se álltak meg, mikor rájött, hogy nincs ott, a hasamon keresztül haladt lefelé. Köldököm vonalában kezei kétfelé váltak. Az egyik hátra kúszott, egészen a fenekem vonaláig, a másik viszont egy kényesebb helyhez közelített. Nem bírtam kivárni, kezére csaptam, és elhúztam onnan, majd mielőtt bármit is mondhatott volna hajamhoz kaptam, hogy kioldva a lófarkamat elővegyem a kis kést.

Meglátva az eszköz kreatív helyét, elmosolyodott, és hátra lépett, hogy meg legyen a távolság közöttünk.

- Édes vagy, mikor zavarba jössz. - jelentette ki, majd rám terítve egy kabátot, amit a fogasról akasztott le, elindult kifelé. Kissé piros arccal, és bosszús fejjel követtem a kocsiig, amivel ugyan nem érek el semmit, de elengedhetetlen volt a tudat, hogy megmutassam neki, mennyire felhúzott ezzel.

---------------

Délutánra szabadultunk csak ki az irodából. Szerencsére most nem történt semmi, de olyan unalmasnak véltem, hogy alig tudtam nyitva tartani a szememet. Ahogy láttam, Jungkooknak sincs ínyére az ittlét, de gondolom a megjelenése kötelező volt.

A kocsiban elernyedve nézelődtem kifelé, és próbáltam nagyokat pislogni, hogy ne aludjak el. Az előttem ülő férfi hangja ébresztett fel, mikor megszólalt.

- Valami baj van? Úgy érzem, mostanában sokat gondolkozol.

- Miért kell ilyen sok tárgyalásra járnod? - kerültem ki kérdését, egy olyannal, ami engem jobban foglalkoztatott.

- Mivel ismét aktív félnek számítunk, így muszáj tudnom az aktuális fejleményeket, amiket itt közölnek velünk. Nem engedhetem meg, hogy lankadjon a figyelmem, és valaki esetleg megtámadjon. Olyan dolgok vannak a birtokomba, amiért más ölne, ezért kell különös figyelmet fordítanom mindenre.

- Én csak.. Annyi dolog van, amit nem értek, és nem tudok.. Idegesítő. - fordultam el.

- Meg fogod tanulni. Még csak alig egy hete vagy itt, senki se várja el tőled, hogy azonnal beletanulj. - kivéve Yoongi, aki azóta ferde szemmel néz rám. Megszorongattam csuklómat, és kissé megnyugodtam, hogy már nem fáj annyira. Azt hiszem azt a pisztolyt egy jó ideig még mellőzni fogom.

- Taehyung említette, hogy attól még, hogy beletanulok ebbe, nem fogom kiérdemelni a bizalmatokat. Elgondolkodtam, mit kell tennem azért, hogy rám is úgy nézzetek, mint egymásra, de rájöttem, hogy ehhez idő kell. Nem vagyok valami jó a várakozásban. - nevettem fel kínosan, a reakciója viszont meglepett. Elmosolyodott, és kezére hajtotta fejét.

- Én sem a türelmemről vagyok híres. Úgyhogy tégy meg mindent ennek érdekében. - válasza valamiért máshogy hatott, mint az eddigiek. Erőt adott ahhoz, hogy kitartsak a tervem mellett. - Hadd kérdezzek még valamit. - hajolt előre, majd combjaira helyezte kezét, és úgy támaszkodott meg. - Mikor azt mondtad, egy társ szeretnél számomra lenni. Mire gondoltál?

- Nagyon nem szeretnéd elengedni ezt a témát. - mosolyodtam el, majd utánoztam ezt a pózt, és a szemébe néztem. - Ott szeretnék lenni veled, mikor letört vagy. Szeretnék.. Támaszt nyújtani. Egy olyan személy szeretnék lenni, akinek akármikor elmondhatsz bármit anélkül, hogy rosszul éreznéd magad. Én nem foglak kevesebbnek gondolni miatta. - nem tudom ez a férfiaknál hogyan működik, de annyit megtanultam az évek alatt az iskolában, hogy teljesen máshogy működnek, mint mi. A lányoknál az egy alap szokás, hogy kisírjuk egymás vállán a bajainkat és ezáltal megkönnyebbülünk, de a férfiak inkább poént csinálnak minden sérelmükből, és egyedül szenvednek. Előbb a halál, minthogy elmondanák valakinek őszintén, mi nyomja a lelküket.

- Értem. - sóhajtotta, majd hátra dőlt az ülésben. Innentől nem beszélgettünk, csak az utat figyeltük, amíg haza nem értünk.