Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

19. rész

Öntudatlanul lebegtem a sötétség mélységében. Mindenem könnyű volt, azonban ez a nyugodt pillanat cseppet sem volt olyan kellemes, mint amilyen szokott. Nem tudtam eldönteni, hogy fázok, vagy melegem van, mintha égne a testem, de közbe nem tudok mozogni, mert le van fagyva. Ez a kettősség megőrjített, míg fel nem kiáltottam, kiszakítva magam ebből a fekete háttérből. Zuhanni kezdtem, magam mellett pedig apró filmkockákban jelentek meg életem egyes képei, amiket szégyellek, vagy amik fájnak. Az utolsótól ijedtem csak meg, mert az még olyan friss volt az emlékezetemben, hogy mindent tökéletes élességgel láttam. A férfi arcát, a tájat, az injekciós tűt, és azt is, ahogy elájulok. Hogy mit történt ezek után, azt viszont nem tudom, és nagyon remélem, hogy most nem azért nosztalgiázik a tudatalattim, mert épp haldoklok.

Mély levegőt vettem, hogy kiszakadjak az illúzióból, vissza a valóságba. A szobámban voltam, épségben, mivel mindenemet éreztem, és a fájdalomnak nyoma sem volt. Mellettem Jungkook feküdt félig az ágyon, a kezemet szorongatva. Amint megmozdultam felriadt, és rám pillantott, majd megnyugodva fújta ki bent rekedt levegőjét.

- Hála az égnek. - jelentette ki, majd közelebb jött, de nem ült fel mellém, továbbra is a földön térdelt. - Jól vagy?

- Leszámítva azt, hogy nem tudom mi történt, igen. - rántottam vállat. Jin pontosan két másodperccel azután jött be, hogy ezt elmondtam Jungkooknak. Kezében egy nagy bögre gőzölgő tea volt, aminek nagyon megörültem, holott nem tudtam, hogy a valószínűleg egész éjjel virrasztó férfinak, vagy nekem hozta.

Elvettem tőle, majd mosolyogva élveztem az érzést, ahogy a tea által felmelegített kerámia forrósága átszivárog az ujjaimba. Pont eltalálta a cukormennyiséget, és ha jól érzem, még egy kis citromlét is tett bele, ami még jobban kihozza az ízét. Jin egy isten.

Idő közben megjött Taehyung és Yoongi is. V azonnal mellém jött, hogy megkérdezze ugyan azt, amit Jungkook, amin viszont meglepődtem, az a másik férfi volt, aki aggódva, de mégis megnyugodva nézett rám. Mintha enyhült volna felém az ellenszenve, amit már a kezdetektől fogva érzett irántam.

- Mondott valamit? - támadott le Taehyung. Jungkook egy rosszalló pillantást vetett felé, de le se tagadhatja, hogy ő is megkérdezte volna. A szemében fénylő kíváncsiság legalább is, erre utal.

- Nem. - mondtam ki határozottan, és megráztam a fejem a bögrét bámulva. - Vagyis, nem rémlik. Amint megláttam, elájultam. - persze miatta, mivel majdnem megfojtott azzal a fullasztó szagú anyaggal, amit az orrom elé szorított

- Értem. Akkor mi most megyünk, csak azt akartuk megnézni, hogy jól vagy-e. Pihend ki magad! - kacsintott felém, én pedig elmosolyodtam erre a gesztusra. Yoongi csak egy halvány intéssel köszönt el, majd ő is kilépett az ajtón. Gyors látogatás volt, meg kell hagyni.

- Mi az igazság? - fordult felém azonnal Jungkook, amint a fiúk eltűntek. Először csak kíváncsian néztem rá, azonban úgy tűnt, nagyon ideges. - Mit mondott?! - szűrte fogai között. Összébb húztam magam, hogy még ezen a remekül kivitelezett hazugságon is átlátott, mikor Taehyung nem.

- Azt mondta, megbánod, amit a múltban tettél. Megfenyegetett, hogy meg fog ölni engem, csak úgy, mint ahogy te is tetted. - csak azt nem mondta, kiről beszél. Már az is csoda, hogy ezekre emlékszem. - Miért utál téged? Mit tettél? - hajoltam közelebb ő azonban nem válaszolt. - Honnan tudtad, hol vagyok? - tereltem a témát, hátha megenyhül. Most, hogy tudatomra ébredtem, elkezdett fájni a fejem.

- Küldött egy levelet. Azt gondoltuk, kiszedték a fülbevalódat, mivel folyamatosan azt jelezte, hogy a birtokon vagy. - nos, ott voltam. - De nem néztem meg, ezért majdnem ott haltál meg a- szemei egy pillanatra kétszeresükre nőttek mikor észrevette, hogy majdnem kimondta amit nem akart, de gyorsan lehunyta őket, és köhintett egyet. Én azonban nem engedem el ilyen könnyen.