Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

30. rész

Reggel nem akartam felkelni, de muszáj volt. A hasam tartalma, ami szinte egyenlő volt a nullával gyors iramban törtetett fel torkomon, és ha nem jutottam volna el a kukáig, akkor a padlón terítettem volna szét, ami nem lenne túl szép látvány.

Mivel nem csináltam semmit, megúsztam azzal a fájdalommal, amit Jungkookal éltem át. Utálom, gyűlölöm a férfiakat, akik ebbe kényszerítik a nőket, mintha ez jó lenne. Olyanokat suttogott a fülembe, hogy pontosan tudja, mennyire élvezem ezt, de a könnyeim nem erről árulkodtak, csak a beképzelt gondolatai nem vették észre. Fáj, még mindig fáj, és ha most itt lenne mellettem, addig szorítanám a párnámmal, amíg meg nem hal. Soha többé nem akarom, hogy hozzám érjen, hogy bemocskoljon, hogy olyanokat mondjon, amiket tegnap. El akarok mindent felejteni, ami eddig történt, ahhoz pedig el kell hagynom ezt a helyet, de nem tudom. Egyszerűen nem tudok túljutni az eszükön. Hanyadik napja is, hogy itt vagyok? Három? Négy? Ha Jungkook úgy akarta volna, már rég megtalált volna. Lemondtam érte az öcsémről, ő viszont úgy tűnik, rólam mondott le.

- Hé... Jól vagy? - nyitott be V a szobámba, én viszont azzal köszöntöttem, hogy egy utolsó löketet engedtem ki a számból a szemetesbe. - Oké, látom nem igazán. - hogy lennék jól? Hiszen megaláztak, és elvették a szabadságomat. Úgy tűnik, nekem ez van megírva. Ha egy kicsit is jól érzem magam, máris visszarántanak a sötétbe, ahova való vagyok.

- Miért.. Tae? - fejemet a falnak döntöttem, és könnyes szemmel néztem fel a férfire, aki most nyugodtabb volt. Mintha megváltozott volna a tekintete, amivel lenézett rám. - Miért árultál el? Miért teszitek ezt? - kiáltottam. Nem válaszolt, csak elvette kezemből a szemetest, és kisétált a szobából. Felhúztam térdeimet, és ráhajtottam homlokom, hogy így ringassam magam. Teljesen becsavarodtam, és nem akartam elhinni azokat az impulzusokat, amit a testem sugall felém. Hányingerem van, és tegnap gumi nélkül csináltuk. Még csak gondolni se akarok a szóra, illetve az állapotra, ezért megrázva fejem feltápászkodtam, és kimentem a szobából. Biztos itt is van egy konyha, azt pedig csak nem akarják, hogy éhen haljak. Lealacsonyodok arra a szintre, hogy ételt kérjek, mivel úgy szűr a gyomrom most, hogy azt is kihánytam ami nem volt benne, hogy az elviselhetetlen.

Senki sem volt a helyiségben, ezért nyugodtan sétáltam el egészen az asztalig, ahol a kis fonott kosárból kivettem egy körtét. Miután meggyőződtem róla, hogy nem mű, beleharaptam, és még mielőtt meglátott volna valaki visszamentem a szobámba.

A kis gyümölcs nem volt valami kielégítő, mégse mentem le egy újabbért, mivel hangokat hallottam kintről. Jimin lépett be a szobámba, és megállt az ajtó előtt, majd zsebre dugott kézzel. Kérdőn néztem rá, nem úgy, mint ő, aki azt se vette figyelembe, hogy a szobámban vagyok.

- Mit akarsz? - rivalltam rá, de még így se volt hajlandó rám nézni, csupán csak lázasan sóhajtott egyet.

- Nem miattad vagyok itt. Parancsot teljesítek.

- Mit? Kínozd magad a jelenlétemmel? - kijelentésem tetszett neki, és teljesen egyetértett velem, hiszen egy félmosolyt engedett meg magának, miközben hevesen bólogatni kezdett.

- Megtámadták a birtokot, nekem pedig figyelnem kell, nehogy kihasználd a helyzetet. - szavai hallatán felkeltem az ágyból, és felé léptem, de ő oldalára tapasztotta kezét, ahol a fegyvere van. Úgy állt, mintha megijedt volna tőlem.

- Nem lőhetsz le. - előnyt kovácsoltam a tegnap történtekből, így határozott léptekkel az ajtó felé indultam, azonban ő elém lépett, gátolva a kijutásban. - Nem bánthatsz.