Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

14. rész

Másnap, mivel nem volt dolgom, egész nap azt a képet néztem, amit lefotóztam. Fogtam egy papírt és egy tollat, hogy átmásoljam, de rá kellett jönnöm, hogy az egész csak értelmetlen számok, és egy orosz név, amit csak azért értettem, mert fél évig azt hallgattam az egyik barátnőmtől, hogy mennyire utálja a nyelvet, de azért a szótárban megmutatott minden egyes szót, hogy miért szar.

Először arra gondoltam, hogy koordináták, de ahhoz túl hosszúak voltak, más pedig nem jutott az eszembe. Végül feladtam egy kis időre, és lementem a konyhába Kimiko-hoz, aki a vacsorát csinálta.

- Mit eszünk ma? - kérdeztem az asztalhoz ülve.

- Omlettet. - válaszolta derűs kedvvel, felemelve a fakanalat. Az illata azonnal elérte orromat, amint kimondta az étel nevét, és máris a duplájára gyorsult a nyáltermelődésem a hasam pedig morajlani kezdett. - Mondja kisasszony.. Ha nem veszi tolakodásnak persze. - nevetett fel kínosan. - Maga kicsoda Jungkooknak? Mármint.. Miért van itt?

- Nos Kimiko, ez egy olyan kérdés, amire én is szeretném tudni a választ. - nagy szemeivel felém fordult, hogy megbizonyosodjon arról, hogy igazat beszélek. - Még nem döntöttem el, minek vagyok itt. Egyelőre, csak.. élősködök. - mosolyodtam el, ahogyan ő is. Nem gondoltam komolyan szavaimat, de most ezt láttam a leggyorsabb megoldásnak arra, hogy elengedjük a témát.

Visszaérve a szobámba, továbbra is a számokkal foglalkoztam, de most segítségül hívtam a telefonomat is. Este kilenckor eszméltem fel, mennyire elhaladt az idő felettem, így elmentem letusolni, az álom azonban messze elkerült, így folytattam a dolgomat.

Nem értem magam, miért kotnyeleskedek ebbe bele, elvégre az is előfordulhat, hogy Taehyung már rég megfejtette, és utána is járt, hogy mi ez, de engem mégis hajt a vágy, hogy kiderítsem. Lehet, hogy nagyot fogok azért kapni, amiért lefotóztam, de ha megfejtem még előtte, akkor talán elfogad, és nem úgy fog rám tekinteni, mint egy idiótára.

Késő este találtam csak valamit az interneten, a sokadik búvárlapot böngészve. Egy távoli, de mégis az oroszokhoz visszavezethető, napjainkban már elfeledett kultúra, egy igen érdekes számrendszert használt, ami egyezett ezeknek a számoknak a tematikájával.

Kézbe vettem a lapot, és igyekezve nem kiesni a gondolatmenetből, leírtam a számolást addig, amíg ki nem jött egy 11 számjegyet alkotó sorozat. Eltéveszthetetlen volt, hogy ez egy telefonszám, úgyhogy felbátorodva beírtam, majd tárcsázni kezdtem. Nem ronthattam el, mivel kicsöngött, és egy hölgy vette fel, egy elég aggasztó mondattal.

- Jó estét kívánok, hallgatom a rendelését. - megszólalni se tudtam, mivel először azt hittem, valami pizzázót hívtam fel, és ez az egész csak egy átverés volt. Azonban a sok számjegyet leszámítva, volt ott még egy hasznos információ, amit benyögtem a telefonba, érthetően. Néma csend állt be közöttünk, majd kotorászást hallotta, mintha a körmével elkezdte volna kaparni a telefon hangszóróját. - Rendelését rögzítettük. A csomag holnap, pontban nyolckor fog a tartózkodási helyére érni. - azzal bontotta a vonalat. Nem tudtam, hogy örüljek, vagy szidjam magam. Egyrészt azért, mert megfejtettem, és irtó büszke voltam magamra, mivel azt se tudom jelenleg, merre állok arccal, másrészről viszont a maffiának temérdek sok ellensége van a világban, és lehet, hogy most árultam el az egyiknek a főhadiszállás helyét.

Elhessegetve a gondolataimat megfogtam a cetlit, és szinte rohantam a folyosón, hogy minél előbb Jungkookhoz érjek, és elmondhassam neki. Kopogni se akarta, rögtön a kilincsre nyúltam, és már nyitottam is volna be, ha nem hallom meg bentről, egy idegen nő hangját.

- Ezt komolyan gondoltad?

- Te mondtad, hogy bármi jöhet. - hallatszódott Jungkook mély hangja. Kissé érdekesen beszélt, mintha le lenne lassulva.

- Nem néztem volna ki belőled, de tetszik. Azárt ne látszódjon meg, holnap mennem kell dolgozni.

- Az már nem az én dolgom. - jelentette ki, majd nyikorgást hallottam, ami biztos, hogy az ágy volt, és rögtön utána jött a nő fülsiketítő nyögése. - Viszont csendben is intézhetnéd. - folytatta elfojtott hangon.

- Miért? Félsz, hogy meghallja valaki? - kuncogott fel.

- Nem. Nincs, aki meghallja. - megfordultam, és amilyen irammal siettem ide, olyan gyorsasággal indultam vissza a szobámba.

- Ryung! - ért el a hang, ami a lépcső felől jött. Jin volt az, épp felfele tartott. - Mi a baj? - kérdezte, mikor felmérte a valószínűleg kipirult arcomat, és a duzzadt szemeimet, amivel próbálom visszafogni a számomra érthetetlen okokból feltörő könnyeket.

- Ha Jungkookhoz akarsz menni, akkor nem ér rá. - jelentettem ki kissé talán flegmán, de most nem ment máshogyan a kommunikáció- Amint beértem a szobába, csípőmmel becsuktam az ajtót, és lecsúsztam a földre, majd utat engedtem a könnyeimnek, amik már szinte marták a szemeimet.

Ezt nem lehet félre érteni. Soha, semmi se esett még ilyen szarul, mint most ez.

Reggel megfésültem az elfeküdt hajamat, és hidegvízzel leöblítettem arcomat, mintha ezzel el tudnám tűntetni a karikákat, a szemem alól. Semmit se aludtam. Hol ideges voltam, és kiabálni volt kedvem, hol pedig sírtam mint egy kisgyerek. Nem értem az érzéseimet. Nem vagyok senkije, nem kellene, hogy fájjon, ha más nővel van.

Nyolc előtt öt perccel nyitottam ki a szobám ajtaját, hogy lemenjek a ház elé. Reméltem, hogy igazat mondott a nő, és tényleg megjön a csomag, azonban nem gondoltam volna, hogy egy váratlan vendéggel is számolnom kell.

Ahogy közeledtem a lépcső felé, a másik oldalon is jött egy nő. Rúzsát törölgette le ajkai széléről, és ruháját igazgatta, ami felgyűrődve szorult testéhez. Amint meglátott megállt, felmért, és elmosolyodott.

- Nahát, a pasas tud élni. - jelentette ki, majd intett, mintha régi barátok lennénk, és kiment az ajtón.

- Csomagot hoztam... - támadta le egy futár, a nő azonban rögtön kikerülte.

- Bocsi szépfiú, én nem itt lakom. - azonnal lefutottam, és átvettem a dobozt. Furcsa volt, hogy nem kellett aláírnom semmit, de valamilyen szinten érthető is. Visszamentem a szobámba, fogta egy celluxot, és az általam leírt számokat a megfejtéssel együtt ráragasztottam a tetejére. Összeszedve minden méltóságomat, bementem Jungkook szobájába, viszont ami fogadott, arra még nem voltam felkészülve.

Jungkook hasra fordulva feküdt az ágyon, pucéran, a takaró pedig félig lelógott az ágyról. Azonnal elnéztem onnan, és mellé sétáltam, hogy lerakjam az asztalra a dobozt, azonban nem tudtam nem észrevenni az ágy rácsához rögzített bilincset, és egy használt óvszert, ami a paplanon hevert.

Felfordult a gyomrom, és erre rájátszott a tömény alkohol szag is, ami a szoba levegőjét telítette, így rögtön kiszaladtam onnan. Ismét elfogott az az érzés, ami tegnap, a szívemet pedig mintha markolászni kezdte volna egy erős ököl, összeszorult. Mégis, miért van ez?