Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

17. rész

Reggel felvettem a kabátomat, és egy csizmát, majd leszaladtam a lépcsőn, nem törődve a ténnyel, hogy még mindenki alszik. Bár alig, de este esett a hó, ami a hideg miatt megmaradt. Leugrottam a lépcsőről, egyenesen abba a milliméter rétegbe, ami még érintetlen volt, majd nagy ívben összehúzva magam mellől egy golyót gyúrtam belőle, és úgy néztem rá, mint valami csodára. Ujjam bizseregni és vörösödni kezdtek, de nem érdekelt. Itt nem olyan kemények a telek, mint ahogy azt máshol látom a tévékben, így lehet, most látok először és utoljára havat az idén.

Hátra mentem, hogy megcsodáljam a fehérbe öltözött erdőt, lábaim azonban mintha ez küldetésük lenne, kivitt egészen a temetőig, ami ugyan olyan komoran és szürkén várt rám, mint a legelső alkalommal.

Átlépve az első sor által képzelt határt, bolyongani kezdtem közöttük. A nevüket és az életük hosszát néztem, mivel ez nem egy szokványos temető volt. Míg máshol csak az évszám és a nap van feltüntetve, itt hetekre, sőt egyeseknél napokra is le vannak bontva, gondolom az miatt, hogy meg lehessen állapítani, meddig bírták az apja karmai között. Elvégre nem hiszem, hogy három hétig élt volna csak a nő, mikor annyi idősen kerülhetett ide, mint én. El se tudom hinni, milyen érzés lehetett neki a napokat számolni, majd belevésetni a kőbe.

Ahogy számoltam, Jungkook már tizenéves korában is ölt nőket, hiszen a temető vége felé, azaz az elsőkhöz közeledve az évszámok erre utalnak. Hirtelen szembeötlött előttem egy dolog, amit nem értettem, és hiába néztem szét alaposabban, nem találtam rá választ. Mintha egy sír hiányozna, és még csak ki sincs neki készítve a helye, mint ahogy az nekem is volt. A dátumok nem stimmelnek, sőt az egyik évben hiányzik négy hónap, ahol nincs halott, azt pedig kétlem, hogy az apja felhagyott volna akár egy napra is a tébolyával.

Értetlenségem a tetőfokára nőtt, mikor megálltam egy egyedülálló sír előtt. A többi mind egymás mellett voltak, sorokat és oszlopokat alkotva, azonban ez az egy, ki van emelve közülük, mintha ő lett volna az első, azonban az évszám nem arra utal, ahogy az sem, hogy ő nincs hónapra lebontva. A név számomra mit sem mond, hiszen egyet se ismertem innen, így hiába is nézegetem, nem fogok megtudni belőle semmit.

A hó által befedett földön egy lila jácinból álló csokor volt elhelyezve rá, ami még friss volt, tehát a napokban kerülhetett oda. A sír is sokkal rendezettebben és ápoltabban nézett ki, mint a többi, ezért is gondoltam, hogy fontos.

A sírkő tetején, egy kis bemélyedés volt kifaragva, amiben egy rózsát formázó gyűrűt helyeztek. Nem nyúltam hozzá, csak szememmel néztem és állapítottam meg, hogy ez nem dísz, hanem igazi, gondolom a hölgy hordhatta.

A hiányzó lány, és a kiemelt sír nagyon felcsigázott, de minden kíváncsiságom ellenére, muszáj volt visszamennem a házba, mivel csontig átfagytam. Ahogy beléptem észrevettem, hogy Jungkook halad le komótosan a lépcsőn, a telefonján olvasgatva valamit, így minden lépcsőfok megtétele után várt pár másodpercet. Mellé érve ő ugyan úgy oldalra pillantott rám, mint ahogy én rá, ezért a tekintetük elkerülhetetlenül találkozott, így a lábaim megálltak azon a lépcsőfokon, amin ő is állt.

Taehyung pov's

Visszamentünk Sugával Jungkook szobájába, hogy megnézhessem én is azt a pendrive-ot. A Minie által hozatott csomagban csak ez a kis műanyag volt, azonban annyi információ van rajta, amiért már érdemes lenne ölni.

- Látod ezt? - emeltem ki a széfből, és a Hyung felé mutattam. - Ez miatt fognak sokan meghalni. - ugyanis aki csak rá mer nézni, már golyót kap a fejébe, erről kezeskedem. Kissé elegem lett az évek során, hogy mindenki lenéz minket, így ahogy egyre jobban tornásszuk fel magunkat a ranglétrán, én úgy fogom tartani magam.