Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

13. rész

Reggel kopogásra ébredtem, de nem hívtam be az illetőt, mert azt hittem, Jungkook az. Csakis akkor ültem fel az ágyon, mikor benyitott, és bosszús fejjel, már épp készültem elküldeni őt melegebb égtájra, azonban aki bejött, az Taehyung volt.

- Neked is jó reggelt. Látom nem engem vártál.

- Ki mást? - mosolyodtam el, majd kimásztam az ágy szélére, és kíváncsian vártam, mit akar tőlem.

- Segítened kellene. - bólintottam egyet, és megrántottam a vállamat, azt sugallva felé, hogy hallgatom, amit mondani, illetve kérni akar. - El kell jönnöd velem hozzám.

- Miért?

- Ne kérdezősködj, csak öltözz. Út közben elmondom. - azzal kiment a szobából. Mivel nem tudtam mit akar, így egy otthoni ruhát vettem fel, az edzőcipőmhöz. Ha nem tetszik neki, max visszaküld, hogy öltözzek át, de az ő hibája, hogy nem mondta, mit akar velem.

A ház előtt már várt ránk a tipikus fekete kocsi. Kinyitottam hátul, és beültem a férfi mellé, majd azt vártam, mikor kezd el végre mesélni, azonban csak akkor ernyedt el az ülésben, mikor kiértünk a birtokról.

- Jungkook nem tudja, hogy velem vagy,

- Nem lényeg. - legyintettem. Kurvára nem érdekel most Jungkook. Pislantott kettőt, gondolom nem érti, miért vagyok ennyire ellenszenves, de hamar ejtette a témát, és elővett a zakója zsebéből egy képes, amit a kezembe nyomott.

- Ő itt SoAh. - a képen egy kislány szerepelt, nagy monoklival az arcán. - Jelenleg nálam van, az ágy alatt, és nem hajlandó kijönni onnan.

- Nem is tudtam, hogy bébiszitterkedsz. - nevettem fel, és visszaadtam neki a képet, az arcára pillantva azonban elment a kedvem a poénkodástól, mivel túl komolynak bizonyult.

- Elraboltam. - jelentette be könnyedén. - Tudod, bármennyire is kegyetlen vagyok, a gyerekeket szeretem, így nem volt ínyemre a dolog, ezért szeretném gyorsan lezárni, hogy visszavihessem. Annyi lenne a dolgod, hogy elvedd tőle a nála levő borítékot.

- Milyen borítékot? Mi van benne? - kérdeztem vissza. El se hiszem, hogy ilyen dolgokat kell hallanom. Elrabol egy gyereket.. Képzelem, miért nem akar kijönni az ágy alól. Mennyire félhet most, messze a családjától, a szülei pedig biztos betegre aggódják magukat.

- Ne érdekeljenek a részletek. Kell az, ami a borítékban van, és ennyi. - köpte felém durva hangsúllyal, ami nem tetszett, ezért oldalra húztam a számat, a továbbiakban pedig inkább nem szóltam hozzá. Megérkeztünk egy viszonylag közép méretű házhoz, ami először meglepett, hiszen Jungkooknak szinte kastélya van.

Mivel nem bámészkodni jöttem, nem is kaptam eligazítást, mi hol van, csak átmentünk egy előszobának kinéző helyiségen, hogy egy hálószobába érjünk.

- Sok sikert. - suttogta, majd bezárta az ajtót mögöttem. Először körbenéztem, és nem hittem el, amit látok. Biztos vagyok benne, hogy átvert, mivel ha ez az ő háza, miért van benne egy full rózsaszín szoba? Olyan, mintha lenne egy lánya, aki hercegnőnek képzeli magát.

Megráztam a fejem, és az agyhoz mentem, majd lehasaltam a földre, és benéztem alá. Igaza volt, egy kis gombócot láttam meg, ahogy nagy szemekkel pislog rám. Az ágy akkora volt, hogy esélyem se lett volna kihúzni, de nem is akartam rá ijeszteni.

- Te vagy SoAh? - kérdeztem, de tudtam, hogy nem fog válaszolni. - Én Ryung vagyok. - hangom hallatán csak még jobban összehúzta magát, ezért ökölbe szorítottam a kezem, és rátámasztottam az államat, hogy kényelmes legyen. - Tudod, tőlem nem kell félned. A légynek se tudnék ártani. - csak a golyófogó bábúknak.