Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

5. rész

Reggeli után vissza akartam menni a szobámba, de valaki, már a konyhaajtóban megállított. Nem vettem észre, hogy közeledik, ezért nekimentem, a fejem pedig a mellkasának ütődött. Miután meggyőződtem róla, hogy nem törött el az orrom, felnéztem a férfire, de amint megismertem ki is áll előttem, ő már egy mozzanattal előrébb járt, és szorosan a karjai közé zárt.

- Hallottam, hogy visszajöttél, de nem akartam elhinni! - Hoseok volt az, aki megsimogatta a hátamat, majd elengedett, és köszönt Jinnek is, aki a hátam mögött volt. - Még most se hiszem el. - jelentette ki, fejét csóválva.

Nem volt sok ideje, ugyanis Jungkookhoz jött, ezért felszaladt a szobába, ismét magunkra hagyva. Letettem arról az ötletről, hogy visszamenjek, mivel úgyse tudnék semmit csinálni, ezért inkább visszaültem az asztalhoz, és néztem Jint, amint megint nekiállt valamit főzni.

- Mikor jön új konyhás? - kérdeztem, hiszen akkor ő kiszabadul innen.

- Miért?! - fordult hátra bosszús tekintettel, kezében egy barna fakanállal, amit fenyegetően felém lóbált. - Nem tetszik az étel?

- Oh, dehogynem. Csak kérdeztem. - nevettem fel megvonva vállamat.  Elmosolyodott, és megingatva fejét fordult vissza a főzőlapokhoz, mintha ezzel azt akarná mondani, hogy még ő se tudja.  

Mikor úgy tűnt, kész van az ebéd, lehúzta a gázról, hogy ne forrjon tovább, majd oldalra nyúlt a késtartó felé, hogy kivegyen belőle az ollót, és felém kezdett lépkedni.

Mivel csak oldalról láttam mit csinál, megijedtem, így hirtelen pattantam fel a székből, ami eldőlt mögöttem, nagyot csattanva a földön. Tekintete találkozott az enyémmel, és szinte rögtön felemelte kezét, mintha megadná magát. Akkor tudatosult bennem, mit is csináltam, így lehajtottam a fejem és bocsánatot akartam kérni, de ő megelőzött.

- Ne haragudj. Csak a hajad vonalát szerettem volna kiegyenesíteni.

- Én... Nem tudom, mi ütött belém. - hajoltam meg, majd visszaállítva a széket leültem, és hagytam, hogy megcsinálja. Óvatosan lépkedett, és a hajamhoz is úgy ért hozzá, mintha bármelyik pillanatban eltörne. Nem tudom, miért váltott ki belőlem ilyen reakciót, mikor ő sose bántott. Egyszerűen csak mikor megláttam az eszközt a kezében, felment bennem a pumpa, és a testem magától mozgott.

- Miért vágtad le? - kérdezte az első tincs levágása után. Hallottam, ahogy a penge viszi a szálakat, de bíztam benne, hogy azért ajánlotta fel, mert ért hozzá, és nem fogok még ennél is nagyobb hülyének kinézni.

- Szeretem volna jelet hagyni a szüleimnek, hogy még élek. - adtam tudtára a válaszom, ő pedig minden bizonnyal megértette, ugyanis nem kérdezett vissza.

- Menj, nézd meg. - mosolyodott el, mikor elém került, hogy először ellenőrizhesse. - Jól áll. - simogatta meg fejem ezzel összekócolva a művet, én pedig miközben lépkedtem fel az emelet felé, visszarendezgettem. A fürdőben, mintha egy ellenség lenne a tükör, nem mertem elé állni. Rég volt már, így nem tudom, ki fog visszanézni belőle. A hajam rövid, a testem fogyott, a szemeim valószínűleg karikásak. Akarom én ezt látni?

Úgy döntöttem, nem vagyok rá kíváncsi, ezért inkább visszamentem a szobámba. Korán volt még, öt perc híján egy óra, de nem tudtam magammal mit kezdeni. Járkálni a házban pedig nem akartam, mert tudtam, hogy Hoseok Jungkooknál van, így gondolom dolgoznak, nem akartam megzavarni őket.

Kinéztem az ablakon a kertbe. Tudtam, hogy hideg van kint, a nap mégis hamis látszatot keltett a meleg sugaraival, amikkel átvilágított a felhőkön. Valamiért úgy csábított a külvilág, mint még soha, ezért dacolva magammal bár, de ismételten lementem a földszintre, és kinyitottam az ajtót. A küszöb előtt álltam, és néztem, mintha egy általam el nem ért határ lenne előttem, amit nem léphetek át.