Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

18. rész

Ryung pov's

Megtettem. Meghúztam, ő pedig meghalt. Sokat gondolkodtam azóta, pedig még csak 12 óra telt el. Tudom, hogy nem kellene sajnálnom őt, mert ha én nem, akkor vagy a bandájából az egyik ember, vagy éppen ő maga ölt volna meg, de akkor se tudom túltenni magam rajta. Ha arra gondolok, hogy megöltem egy férfit, akit lehet, hogy otthon várta a barátnője, esetleg ne adj isten, a gyereke, még mindig megkérdezem magamtól, vajon szükségszerű volt-e a halála.

- Ry. - Jungkook már öt perce itt van a szobában, de nem csinál semmit, csak az ajtót támasztja, és szólítgat. Mivel meguntam, és így nem tudtam tovább gondolkodni, rá néztem, ezzel jelezve neki, hogy hallom, és magamnál vagyok. Fogalmam sincs, mit gondolhat most ő, vagy Taehyung, vagy esetleg Yoongi, akikről ezek után derült ki, hogy végignézték a jelentet. - Jól vagy?

- Ezt már kérdezted. Akkor is azt mondtam, hogy igen. - nem flegmáztam vele, nem voltam bunkó. Egyszerű tényeket közöltem vele, kifejezéstelen arccal.

- Figyelj. Bocsánatot szeretnék kérni.

- Nem kell. - állítottam le, még mielőtt belekezdene. Tudom mit akar, elvégre csak azért az egy dologért kérhetne bocsánatot, azonban nekem nincs rá szükségem. - Nem haragszom rád, azt csinálsz amit akarsz, elvégre ez a te házad, felnőtt vagy, és nem függsz senkitől. Ne érezd magad rosszul a történtek miatt.

- Amit mondasz, az nincs összhangban azzal, amit csinálsz. - vágta rá azonnal, miközben keresztbe fonta karjait, tekintete pedig szigort sugárzott felém. - Nem szólsz hozzám, kerülsz, és most is.. közömbös vagy. - mutatott rám.

- Miért, milyennek kellene, hogy legyek? - húztam fel egyik szemöldököm, majd felálltam. - Te, hogy éreznéd magad, ha egyszer mikor valami fontos dolgot akarnál elmondani nekem, de az ajtóm előtt állva azt hallod, hogy épp összebújok valakivel? Másnap pedig ez a tény be is igazolódna, mivel ott lennék pucéran az ágyban, egy kurva bilinccsel a rácson, a piaszagban fürödve. - az elején, még normális hangerővel beszéltem vele, a végére azonban már kiabáltam. Ideges voltam. Nem érdekelt, hogy elmondtam szinte az egész történetet, tudja csak meg, milyen érzés volt ez nekem.

- Erről van szó? Te féltékeny vagy? - lépett elém. Száját már nyitotta is a további beszédhez, nekem viszont semmi kedvem sem volt, még csak egy légtérben meglenni vele se.

- Na menj a francba! - löktem egyet mellkasán, majd kikerülve lementem a konyhába, ahova tudom, hogy nem fog követni, elvégre Kimiko itt van, és nem tudnánk ,,beszélni". Miért vagyok ennyire ingerlékeny?

Talán most kellene azt a taktikát választanom, hogy belegondolok Jungkook helyzetéből is a dolgokba. Azonban nem tudok másra gondolni válasz gyanánt, csak arra, amit neki is mondtam. Független felnőtt, akinek nincs senkije. Az, hogy én itt vagyok mellette, és kivételesen nő vagyok, még nem jelent semmit. Legalább is neki. Nekem csak annyi lenne a dolgom, amit kértem, hogy ha baj van itt legyek neki támasznak, de amúgy meg mintha nem is léteznék. Csupán csak azzal az egy ténnyel nem számoltam, hogy idő közben megszeretem, és, hogy fájni fog mindig a második szerepét betölteni. Pláne úgy, hogy mindenki az első helyen áll, kivéve engem.

Délután fele mentem csak fel a szobámba, majd a telefonomhoz nyúltam, mivel villogott a kijelző, hogy értesítésem érkezett. Természetesen Jungkook volt az, amin most valahogy nem lepődtem meg.

,,Gyere le a temetőbe. Mondanom kell valamit"

Nem értem, miért nem tudott átjönni, miért kell kimenni a hidegbe, de felöltöztem, és elindultam. Arra gondoltam, hogy nem szeretné megint, ha faképnél hagynám, így egy viszonylag nyílt terepet választ, ahol rendesen tudunk majd beszélgetni. Nem is baj, mert ha végre egyenesbe tudjuk hozni a kapcsolatunkat, akkor esetleg rá tudnék kérdezni arra a két sírra amit a múltkor gyanúsnak ítéltem.