Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

12. rész

- Képes lennél megölni egy embert? - ajkaim megremegtek a kérdést hallván, ugyanis azonnal rávágtam volna az igent, viszont még időben felfogtam, mit is akar. Én ölni? A lövés már egész jól megy, de az csak tábla.. Egy ember életét elvenni, még akkor is, ha velejéig romlott.. Nem tudom, hogy menne e.

- Szerintem a helyzettől függ. Erre a kérdésre, nem tudok konkrét választ adni. - húztam ki magam, és mélyen a szemébe néztem. Tudtam, hogy nem fogja erőltetni, és ez így is lett. Elengedett egy lezser mosolyt, majd zsebre dugta a kezét, és elindulta lépcső felé.

Megálltam a konyhaajtó utáni falfelületnél, ahol eddig egy folyosó húzódott, de látszólag befedték, hogy senki se mehessen át oda. Végighúztam rajta a kezem, és visszagondoltam, milyen gondolatokkal járkáltam én azokon a köveken még anno.

Jungkook a kezem mellé simította övét, mintha élne a fal, majd nagyot sóhajtott.

- Soha többé nem kell látnod azt a helyet. Amúgy is csak apám szobái voltak arra, a ház pedig nélküle is elég nagy. - mondta, majd biztatóan rám nézett, én pedig magabiztosan bólintottam. Azonban álmomban se gondoltam volna, hogy nem csak az a két pincelejáró volt a házban, mint amiről én tudtam. A lépcső alatt, egy mélybarna ajtón át, egy kisebb térbe lépkedtünk le, ahol már ki voltak helyezve a székek, valamint egy nagy zöld asztal. - A vendégek mindjárt itt lesznek. - fordult felém, majd leült az egyetlen díszes székre, ami gondolom azt jelezte, hogy ő a főnök a házban.

Igaza volt, a férfiak nem több, mint öt perc múlva benyitottak, majd mint akik jártasak itt lejöttek, és mind kezet fogtak Jungkookkal. Voltak, akik megbámultak engem, ki a fene vagyok, de senki se mert idejönni hozzám, hogy beszélgetésbe elegyedjünk.

Mintha csak egy unalmas oktató filmet látnék, felálltak körbe az asztal köré, majd mindenki kézbe vett egy billiárd dákót, és kezdődhetett a party. Először Jungkook nyitott, aki egyetlen lövéssel betett két labdát a lyukba. A férfiak arcát elnézve, ez nem volt meglepő, mivel mindenki mosollyal fogadta, ami nyilván nem a gratulációjuk kifejezése volt, hanem sokkal inkább a féltékenység.

Az első játszma végén az egyik rám pillantott, majd gúnyos mosolyra húzta a száját. Szemeiben fellobbant valamiféle furcsa láng, amitől az egész testem megremegett, mikor Jungkook felé vette az irányt, és barátian a vállára tette a kezét.

- Nem gondolják az urak, hogy ez így kissé unalmas már? Mi lenne, ha vinnénk egy kis életet a játékba?

- Mire gondolsz? - szólalt fel a másik, közelebb lépve hozzá.

- Tétre. Egy nyereményre, amit el lehet vinni. De nem pénzben értem. - rázta meg fejét, mikor a többiek arcán fintort látott meg. - Mondjuk, lehetne a kisasszony. - mutatott felém, mire mindenki rám pillantott. Mint éhes hiénák, úgy mosolyogtak rám, az egyetlen kis báránykára a barlangban. Egyedül Jungkook fején láttam aggodalmat, amit a másik észre is vett, majd kárörvendőn felnevetett. - Mi az Jeon, csak nem félsz?

- Legyen! - vágta rá azonnal. Ebben a pillanatban azonnal felálltam volna, hogy felmenjek és becsapjam magam után az ajtót, ugyanis nagyon ideges lettem rá, viszont a játék jobban érdekelt, elvégre kezet is fogtak, és ha ne add isten, de nem Jungkook nyerne, akkor el kell mennem valamelyik idiótával. Inkább ölöm meg magam a saját pisztolyommal.

Idő közben, ahogy figyeltem az embereket, rájöttem arra, mekkora álszent itt mindenki. Főleg az, aki kitalálta, hogy egy kibaszott nyeremény legyek. Eddig úgy játszott, Jungkook alatt legyen, de most mintha valaki csettintett volna, teljesen megváltozott a stratégiára, és jelenleg ő áll nyerésre.

A pulzusom az egekbe szökött, mikor megláttam, hogy Jungkooknak három labdája maradt fent, míg a másiknak csak egy, és már csak egy lövése van. Nem akarok elmenni ezzel a bájgúnárral, mert ki tudja, miket tenne velem. Már csak ha abból indulok ki, hogy a tekintetével szinte megdugott az előbb, mikor az állás az ő javát szolgálta.

Jungkook sóhajtott egyet, és felmérte az összes lehetőségét. Egyik pillanatban rám nézett, valószínűleg a kétségbeesett szemeimbe, amik most kétszeresükre tágultak az izgalom miatt. Elmosolyodott, és lehunyta szemeit, mintha feladta volna.

- Nos Jeon, úgy tűnik ezt a kört te veszíted. - szólalt fel egy idősebb, aki ebben a játszmában nem akart részt venni, inkább volt néző. A férfi, mintha meg se hallotta volna, felült az asztal szélére, és ráhasalt a zöld felületre, ahol nem voltak golyók. Kezei teljesen kifacsart állapotban fogták meg a dákót, ujjait pedig görcsösen igazította a megfelelő helyre. Egyik szemét becsukta a pontos célzás érdekében, én pedig már annyira ideges voltam, hogy felálltam, és tettem két lépést felé.

- Mégis mit csinálsz? Egy lökéssel ezt lehetetlen betenni! Ha ennyire el a karod veszíteni a csajt, akkor csak mond, és elviszem! - nevetett fel ellenfele felém kacsintva. Keresztbe fontam karomat mellkasom előtt, és ügyet se vetve a nagy egójú férfira, végig csak Jungkookot figyeltem, aki olyan nyugodt volt, mintha nem lenne semmi baj.

- Megtennéd, hogy a hölgy társaságában nem beszélsz ilyen félreérthetően? - pillantott rá egy percre, ami látszólag idegesítette, elérve ezzel, amit akart. Nekem le sem esett, mire gondol, annyira elvonta a figyelmem a játszma.

Egy közepes ütéssel ellőtte a fehér golyót, ami először a fekete irányába ment. Nem értek a játékhoz, de annyit még én is tudok, hogy annak kell utoljára bemennie, így beharaptam ajkaimat és próbáltam tudatomnál lenni, nehogy oda lépjek, és megfogjam.

Azonban a golyó a másiknak csapódva átadta a lendületet, így azok a pálya két szélén levő lyukba estek bele nagyot koppanva, a fekete pedig egyenesen középre gurult. Olyan lassúnak láttam, hogy még a szám is tátva maradt, mikor az utolsó pár centihez ért. Alig akart átlendülni a kicsiny peremen, de végül az is lejutott, ezzel megszerezve a győzelmet.

Jungkook leszállt, majd lerakta a dákót a fal mellé, és visszafordult a férfi felé, aki olyan ideges lett, hogy a feje hasonlított egy paradicsomhoz, szemei pedig majdnem tüzet gyújtottak a férfi pólóján.

- Egy dolgot elfelejtettél. - emelte fel ujját. - Ez az én terepem. Köszönöm a játékot Uraim, gondolom kitalálnak egyedül is. - nézett körbe, majd mellém lépett, és megragadta a karomat, hogy felmenjünk. Amint kiértünk a pince nyomasztó sötétjéből, az akkori idegességem ismét rám tört, így h eves mozdulattal téptem ki kezem az övéi közül. Értetlen fejjel fordult felém, én viszont tettem egy lépést hátra, hogy meg legyen a távolság köztünk. - Mi bajod? - kérdezte ártatlan hangon, ami csak még jobban bosszantott.

- Mi bajom? Épp most lettem egy kibaszott trófea, miattad! Hogy tehetted ezt?

- Túlreagálod. - rázta meg fejét.

- Oh, igen? - nevettem fel gúnyosan. - Mégis honnan tudtad, hogy nyerni fogsz? Mi lett volna, ha veszítesz? Annyira nélkülözhető vagyok, hogy nem számítana, ha elvinne az az istenverte? - mutattam a pince ajtó felé. - Vagy talán olyan egoista lettél, hogy biztosan tudtad, hogy jobb vagy mint ők?

- Ry..

- Nem Jungkook! - állítottam le, mivel tudtam, mit akar mondani, azonban nem voltam rá kíváncsi. Nem akartam végig hallgatni. - Ember vagy, ahogyan én is. Jó lenne, ha ehhez mérten viselkednél a többiekkel is. Értem én, hogy egyetlen rántással a fegyveren meg lehet ölni bárkit, de ezzel nem intézhetsz el mindent!

- Semmit sem értesz! - lépett közelebb, és meg akarta fogni a kezem, azonban én kikerültem, és mögé léptem, hogy én legyek a lépcső felé.

- Igazad van. Semmit se értek ebből, de azt látom, hogy mi vagyok neked. Azt hiszem, félreértetted, amit kértem tőled. - faképnél hagyva felmentem a szobámba, és becsaptam az ajtót, hogy még lentről is jól hallható legyen számára. Iszonyú ideges voltam, nem csak rá, hanem magamra is. Azt kértem, hogy hadd lehessek neki egy társ, de azt sose viseltem jól, ha az ember egy mellőzhető dolognak tartott. Jungkook pedig azzal, hogy elfogadta azt a kihívást, pont ezt tette velem.