Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

23. rész

Megfogadva tanácsát, egy apró gemkapoccsal a melltartóm belső részébe tűztem a kis cetlit, így mindig nálam lesz, és remélhetőleg onnan senki se veszi el, vagy látja meg. Nagyon aggaszt, amit akkor mondott, hiszen azóta megint eltűnt. Csak este jön meg, de akkor is bezárkózik a szobájába, és nem láthatom, csak arra a pár másodpercre, amíg végigsétál a folyosón. Egyedül érzem magam, amit se Jin poénkodása, se a két őr jelenléte nem tud feloldani.

Épp reggeliztem, Jin pedig folyamatosan vizslatott, miért vagyok ennyire szótlan, mikor kivágódott az ajtó. Taehyung lépett be rajta, és körbenézett a helyiségben, majd lehuppant mellém.

- Gyere velem.

- Megy a halál. - vágtam vissza, és haraptam egy nagyot az előttem levő paprikából.

- Az is jöhet, csak ne engem kapjon el.

- Hova akarsz vinni?

- Engesztelő körútra. - nem mondott többet, csak felmérte testemet, és mivel meg volt elégedve a rajtam levő ruhával, amint lenyeltem az utolsó falatot is, húzni kezdett kifelé. Visszafordultam, és kinyújtottam Jin felé a kezem, de ő csak megrázta a fejét, és integetni kezdett.

Nem jutottunk messze, mivel amint Tae a kilincsre fogott, az magától lenyomódott, az ajtó pedig kinyílt. Jungkook lépett be rajta, majd meglepődve nézett végig rajtunk, választ követelve a férfitől.

- Elrabolom egy pár órára. A két szekrényt itthon hagynám. - elfordultam, mert nem akartam telibe nevetni őket. Én hústoronynak hívtam őket, mert az egy szebb jelző, de úgy tűnik, nem csak én gondolom túlzásnak az őrök testalkatát.

Beültünk a kocsiba, de nem a szokásos módon. Most én is elöl ültem, és Tae vezetett, amit nem is akartam elhinni, elvégre... Nem néztem belőle ki, hogy van jogsija.

- Mi ez az egész? - vontam kérdőre, ő azonban csak magabiztosan mosolygott.

- Valaki, egy csomó rossz dolgot vágott a fejemhez, most pedig ki szeretnék vele békülni, erre még azt se hagyja. Ti nők annyira.. bonyolultak vagytok. - kijelentésére vállba ütöttem, aminek hatására elrántotta a kormányt, és majdnem megnéztük közelről az erdőt.

- Te istenverte hülye! - kiáltottam rá, hiszen mikor újra egyenesbe értünk, nevetni kezdett, ezzel elárulva magát, hogy direkt csinálta. Persze, hogy direkt, elvégre az én ütésem számára semmiség.

Fél óra után megérkeztünk egy étterembe. Nem akartam hinni a szememnek. Nem mondta, hogy öltözzek ki csinosan, úgy nézek ki, mint egy parasztlány, mivel egyszerű ruhákat hordok.

- Ne aggódj. Nem azért hoztalak, hogy megszégyenítselek. - fordult felém, majd kikötötte magát, és kilépett a kocsiból, hogy a másik oldalra sétálva, kinyissa nekem az ajtót. Még jó, hogy fésülködtem. Ha a hajam is úgy állna, mint a szénaboglya, lehet elbújnék zavaromban.

Az étterem szélén foglaltunk helyet, egy kis eldugott zugban, ami attól függetlenül, hogy olyan volt, mint egy karantén, nagyon hangulatosra volt berendezve. Tengerészeti témájú volt az egész étterem, mindenhol hajó, színes halak, és horgony díszek voltak kiaggatva.

- Tae.. Térjünk a lényegre. Miért hoztál el? - néztem rá kíváncsian, mikor kihozták az ételt. Direkt megvártam, mert most már nem fognak zavarogni a pincérek.

- Olyan nehéz elhinni, hogy bocsánatot akarok kérni?

- Akkor nem hoztál volna el. Elég lett volna, ha elém állsz és kimondod. - felemelte a villát, és mintha olyan érdekes dolog lenne, forgatni kezdte, miközben a lámpa fénye megcsillant rajta.