Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

16. rész

- Jin! - szólítottam meg a férfit, aki a konyhában ült éppen az asztal előtt, a reggelijét majszolva. Arcát felpúposította a szájába tömött falatok, így mikor nagy szemeivel rám pillantott, olyan volt, mint egy mókus. Elmosolyodtam, és leültem elé, mivel Kimiko amint meglátott, már tálalta is a reggelit, holott nem kértem tőle. - Kérnék egy szívességet. - nagyban bólogatni kezdett, majd lenyelvén utolsó falatját, kortyolt kettőt-hármat a poharából. - Ki kéne szúrni a fülem. - szemei kikerekedtek, az utolsó kortyot pedig mellékútja nyelte, ezért köhögni kezdett, a mellkasát ütlegelve.

- Minek? - kérdezte vissza rekedt hangon.

- Mert kaptam egy fülbevalót, de magamnak nem merem. - rántottam vállat, majd elé toltam a két kis aranynak tűnő ékszert. El se hiszem, hogy innentől kezdve, ennek a segítségével minden lépésemről tudni fognak.

Reggeli után kérte, hogy maradjak itt lent, amíg ő felmegy az eszközökért. Kissé megijedtem, mit akar lehozni egy egyszerű lyukszúráshoz, de hamar megnyugodtam, mikor megláttam a kezében egy tűt, a fertőtlenítő szert, és egy cikk almát, amit épp az előbb vágott fel. Kivett a hűtőből egy kis jégkockát, és arra kért, hogy tegyem a fülcimpámhoz, ahova a lyukat szeretném.

Mikor kellően lefagyott, befújta az ismerős szagú sprayel, majd egy gyertya segítségével másodpercek alatt felhevítette a tű végét. Elvette a jeget, és helyettesítette az almával, majd eltakarta onnan akadozó hajtincsemet, és egy hirtelen mozdulattal beledöfte a bőrbe, majd ki is húzta, hogy a fülbevalóért nyúlva, rögtön betegye.

Bevallom, éreztem, ahogy belém szúrja, de olyannyira le voltak fagyva a sejtjeim, hogy a fájdalom elviselhető volt. Amúgy se gondolom, hogy ez egy akkora dolog lenne, mégse bírtam volna magamnak megcsinálni.

Ugyan így járt el a másik fülemnél is, majd letörölgette az esetlegesen kibuggyanó vércseppeket, és megcsodálta a művet.

- Szerencsére, kancsal még nem vagyok. Menj, és nézd meg. - intett az ajtó felé, én viszont megingattam a fejem és odanyúltam. Furcsa volt tapintani ott valamit, ahol eddig nem volt semmi.

- Bízom benne, hogy jó munkát végeztél. - engedtem el egy laza mosolyt. Valahogy egy ideje azt vettem észre, hogy kerülöm a tükröt. Ha fürdeni, illetve zuhanyozni megyek, háttal állok neki, hogy még véletlenül se lássam meg magam, és a reggeli fésülködés utáni hajam elrendezését is az érzékeimre bízom, de nem nézem meg. Nem visz rá a lélek, hogy én saját magamtól, ösztönösen elé álljak. Még nem.

- Minie. - szólított meg Taehyung. Épp fel akartam menni a szobámba, majd vissza lejönni gyakorolni, de úgy tűnt, ők más programot szántak nekem. - Öltözz, el kell mennetek egy tárgyalásra.

- Te nem jössz? - kérdeztem vissza bizakodva, hiszen ha ő is ott lenne, akkor Jungkook nem próbálna meg beszélgetni velem. Cseppet sem változott a véleményem róla, még mindig nem akarom látni, ráadásul az egész éjjeli virrasztás után olyan fáradt vagyok, hogy szerintem ülve is képes lennék elaludni.

- Nem. - rázta meg a fejét, és értetlenül nézett rám, amolyan ,,Minek mennék?" fejjel. Sóhajtottam egyet, és elfogadva sorsomat, felballagtam a szobámba, hogy átöltözzek, elrakjam a kis késemet a hajamba, majd a combfixbe csúsztassak egy nagyobbat, ugyanis ezt ideje lenne megszoknom.

Lent nem találtam senkit, ezért kimentem, ahol a kocsi már beindított motorral várt rám. Jungkook bent ült, de nem nézett rám, mintha itt se lennék. Most az egyszer hálás voltam neki ezért, így felvéve ezt a stílust, a lehető legtávolabb ültem tőle, és egész úton kifelé tekintgettem.

A világ nehezebb lépésének bizonyult megtennem azt, hogy fapofával végig üljek egy tárgyalást Jungkook ölében. Nem tudom, honnan vették ezt a kötelezőnek állított formát, de most érzem csak, mekkora hátulütője van. Próbáltam figyelni minden mondatra, valamint most az egyszer felfogni is amit mondanak, elvégre már többet tudok, mint eddig.

A mai viszont különösen érdekesnek bizonyult. A tárgyalás úgy nézett ki, hogy voltunk mi ketten, a Bangtanből, voltak hárman egy kisebb csoportból, az EXOból, valamint egy most indult maffia szervezettől négyen, ők a Seventeenbe tartoztak. A vita a Block B nevezetű szervezeten folyt, azon belül is a törekvéseikről, miszerint ők akarnak lenni a legbefolyásosabbak a környéken, és szó esett arról is, hogy már több szervezetet megtámadtak, és meg is semmisítettek.

Ekkor Jungkook is felszólalt, és elmondta, hogy ők már régebben is áskálódtak ellenük, majd felhozott pár példát, hogy ne üres szavakkal dobálózzon. A három csoport abban maradt, hogy tartani fogják egymással a kapcsolatot, és ha olyan gond lép fel, amit meg tudnak oldani még időben, akkor kisegítik egymást. Ezt a megállapodást írásban is megtették, és nagyon komoly tétje volt. Ha valaki nem teljesíti, illetve szándékosan nem áll rendelkezésre a másik számára, arra halál vár. Bár gondolom ezeknek az úriembereknek ez a szó már annyira alap, hogy meg se rendültek. Mindent ezzel oldanak meg, ami kicsit röhejes, de ezt csak azért gondolom így, mert még mindig eléggé friss vagyok benne, illetve nem ide születtem. Nyilván ők azon röhögnek egy jót, mikor mi csak beszélgetéssel oldjuk meg a problémáinkat, fizikai erőszak bevetése nélkül.

Visszafele menet annyira fáradt voltam, hogy nem bírtam nyitva tartani a szemem, ezért hát becsuktam, azonban nem tudtam elaludni. A kocsi zötykölődött, ezáltal a kezemet támasztott fejem jobbra-balra ingott, ezzel ellehetetlenítve a helyzetemet a nyugodt alvásra.

- Ry. - hallottam meg Jungkook szájából a nevemet. Szemeim azonnal ki akartak pattanni és a férfire nézni, azonban ezt nem tettem meg, inkább azt játszottam, hogy alszok. Vagy elhitte, vagy beletörődött, hogy nem vagyok rá kíváncsi, de többet nem szólt hozzám.

Résnyire kinyitogattam út közben a szemem, hogy megtudjam, hol vagyunk, így el tudtam játszani a történetet, miszerint pont a kapuban ébredtem fel, és mire leparkoltunk vagy hatszor megdörzsöltem a szemem, hogy a férfi lássa, el vagyok foglalva, és ne szóljon hozzám. Kiszállva a kocsiból megtörtem a rendet, ugyanis nem vártam meg, amíg felmegy és kinyitja nekem az ajtót, hanem elsuhanva mellette bementem, hogy a szobámba siessek, és levessem magamról ezt a göncöt.

Egy hosszadalmas fürdés után befeküdtem az ágyamba, de nem voltam álmos. A szívem még mindig keserű gondolatokat ébresztett bennem, ahányszor arra a lányra gondolok. Pontosan tudom, hogy valószínűleg nem volt egy ép része sem, de abban a pillanatban arra gondoltam, hogy ,,Rá cserélt le" ,,Miben különbözök tőle?". Nem tudtam rájönni. Csak azért, mert már nem vagyok csont sovány, a rendszeres, de egészséges étrend miatt, és mert nincs akkora mellem, mint egy félbevágott dinnye, már nem vagyok jó? Eddig azt hittem, azért jöttem ide vissza, hogy ketten valahogy átvészeljük az apja miatt keletkezett sebet mindkettőnk lelkén, de úgy tűnik, Jungkook meg tudja saját magát is gyógyítani. Akkor meg mit keresek még mindig itt? Mikor visszajöttem, mégis mire gondolhattam, ami még nekem se esett le? Hogy majd megkedvel? Hogy majd úgy néz rám, mint egy nőre, akit meg kell hódítania? Hiszen én önként ajánlottam fel magam azzal, hogy visszajöttem. Akármit tehetett volna velem, mégse tette meg, csak óvatosan bevont egy mézes-mázos csapdába, amiből most kirágtam magam, mert meg akartam fulladni, ő pedig még rá is tett egy lapáttal azáltal, hogy felhozta azt a lányt.

Reménytelen vagyok. Elkezdtem érzelmeket táplálni egy olyan személy iránt, aki nem szeret. Akinek nem kellek. Voltam olyan együgyű, és visszajöttem hozzá, mikor nem kellett volna. Ez az egész.. az én hibám.