Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

32. rész

Az elmúlt három napban azt lehet mondani, hogy minden visszaállt a régi, megszokott rendszerhez. Az öcsémnek állítottunk egy kisebb emlékhelyet, de még ez sem volt elég ahhoz, amit érdemelt volna. Egy szép, hosszú életet, feleséggel, és gyerekekkel... Sose fogom megbocsájtani magamnak, hogy ezt hagytam. Mégis abban ringatom magam, hogy ezt kellett tennem. Teljesen összezavarodtam.

Senki se volt, akivel ezt meg tudtam volna beszélni. Még kedvem sem volt felhánytorgatni a történteket. Jungkookot egész nap nem lehetett látni, és este is, ha meglátogatott, csak egy jó éjt puszira jött be, majd elvonult a szobájába. Jin szerint dolgozik, Taehyung viszont azt mondta, Jiminnél van. Elhiszem, hogy van mit megbeszélniük, de ennyi ideig? Vajon meg fogja ölni? Mióta megmentettek, nem igazán beszéltünk azt a napot kivéve, mintha megint idegenek lennénk egymásnak. Bevallom, az első nap én harcoltam ezt ki magamnak, mivel a rémálmaim nem hagytak egy percet sem aludni. Fáradt voltam, és képzelegni kezdtem, ami miatt ingerültté váltam, és még mielőtt leharaptam volna valaki fejét, inkább elvonultam. Rettenetesen érzem magam, mikor lehunyom a szemem, és meglátom a férfit, ahogy fölém magasodik. Mindig Jungkook képe jelenik meg mögötte, ahogy csalódott arccal néz felénk, miközben én tehetetlenül fekszem az ágyon. Ugyan a számba rágta, hogy nem haragszik, én még se tudok megbocsájtani magamnak.

Lefekvéshez készülődve, kintről furcsa zajokat hallottam, ami miatt megfagyott körülöttem a levegő. Pisztolyomhoz nyúltam, majd lassú léptekkel megközelítettem az ajtót, és egy rántással feltéptem a kilincsre ragadva, hogy kilessek, miközben szorosan magam előtt tartom a fegyvert. A folyosóra lépve, a sötétségen kívül semmi más nem fogadott, még csak egy pisszenést se hallottam. Elgondolkodtató, hogy Jin mit csinál este nyolckor a szobájában, mikor némaság árad minden helyiségből, de most sokkal jobban foglalkoztat, hogy eljussak valahogy Jungkook szobájába.

A falhoz simulva lépkedtem, és próbáltam nem elesni a szőnyegben, ami itt-ott felgyűrődött a talpam miatt. Nem kopogtam, csak benyitottam a szobájába, mert már bizsergett a hátam a félelemtől. Utálok sötétben mászkálni, mert előjön az üldözési mániám, és az egész testem bizseregni kezd attól rettegve, hogy valaki megérint, ezért gyorsan besurrantam, és bezártam az ajtót.

Jungkook épp a szekrényéhez lépett, és meglepődve mért végig, mikor meglátta kezemben a fegyvert, azonban nekem sem lankadt a figyelmem felé, mivel nem volt rajta más, csak egy alsónadrág. Elfordultam tőle, de nem sokra mentem vele, mivel ki nem mertem menni, és nem is akartam. Egyszerűen csak sokkoló volt így látni.

- Baj van? - jött elém, és megsimogatta arcomat. Bőre puha volt és meleg, nagyon jól esett, hogy kedveskedik, de igazán felvehetne valamit.

- Csak.. Zajt hallottam kintről és.. - mutattam az ajtó felé. Szemei elsötétedtek, és félre lökve kiment a folyosóra, hogy felkapcsolva a villanyt szétnézzen.

- Nincs itt semmi, ne aggódj. - jelentette ki nagy mosollyal az arcán, de ahelyett, hogy kiengedett volna inkább behajtotta maga mögött az ajtót, és kíváncsi tekintettel vizslatott. Azt akarta, hogy mondjam ki, miért jöttem.

- Aludhatok ma itt? - böktem ki végül felnézve rá. Tekintete ellágyult, és egy megkönnyebbült sóhajt eleresztve az ágyhoz húzott. - De! - szólaltam fel, mikor látva, hogy bemásztam, el akart menni, valószínűleg az asztalához. Zavartan lesütöttem a szemem, és megszorítottam kezét. - Veled.

- Biztos? Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Én pedig tudom, hogy itt kell lenned, velem. - ellentmondást nem tűrő hangnemben közöltem vele, majd magam felé rántottam, így szó szerint beesett az ágyba. Odakucorogtam mellé, és átkaroltam derekát, hogy még csak eszébe se jusson menekülni. Ő azonban nem próbálkozott, csak betakart, és simogatni kezdte a hátamat, amíg el nem álmosodott.