Korcsolya élen táncolva {+18} (✔️)

~1.~

Destiny:
Valahogy a rohanás már az életem részévé vált. Folyamatos rohanás, hol a suliba, hol az óráimra, hol pincérkedni, hol pedig a leggyűlöltebb munkába. Most kivételesen egyikről sincs szó. Szimplán végre a maradék időmet töltöm. Miután a nyaram felét azzal töltöttem, hogy kijegyzeteljem a tananyagom kilencven százalékát, jöhet a pihenés. A pihenés, amiből én természetesen munkát kreálok. Miközben rajzolok, újabb dalszövegen agyalok. Mindkettőt azért, hogy azt majd el tudjam adni az állomáson, abban a három órában, amíg ott tartózkodom. Csak ez a három óra van arra, hogy felkészüljek lelkileg a munkára, amit gyűlölök. Gyűlölöm és csak azért csinálom, mert addig sem kell otthon lennem és ez keres a legjobban a többi munkám közül.

Mikor hetet üt az óra, előveszem a gitárom a tokjából, miközben felfedem a rajzokat és festményeket, melyeket kreáltam. A vasútállomás... az első otthonom. Annyi emlékkel, amit leírni is sok lenne, de ez az első hely, ahol jól érzem magam. A második a kis edzőterem, amit magamnak kreáltam a pincénkben. Jogos lenne a kérdés, hogy mért nem az az első, s a válaszom egyszerű...a nevelő apám miatt. De az egy másik sztori. Viszont itt az állomáson csak ülök, gitározok, énekelek és árulom a műveimet, miközben nézem az embereket. Nézem, s elemzem őket. Nézem, ahogy a szerelmespárok sétálnak, csókolóznak, ahogy a gyerekek a szüleikkel játszanak, ahogy a baráti társaságok nevetve mennek és hülyülnek.
És akkor megcsapja a fülemet pár ismerős hang. Igyekszem a közeledő négy alaknak háttal ülni, hogy ne ismerjenek fel. Bár tekintve, hogy az egyetemen sem barátkozom és ott is folyton rohanok, kicsi az esély, hogy felismernek. A négy srác valószínűleg edzésről jönnek, mert hoki cuccuk a kezükben virít.
- Várjatok! - torpan meg a csapatkapitány, miután elhaladtak előttem.
- Mi van már, Liam? - fordul vissza Cameron.
A barna haja a zuhanyzástól még nedves és szana-szét áll, mégis tökéletesen. Kék szeme csillog a lemenő nap fényében, főleg az előző poén után, amit elsütött. Liam felém biccent.
Bassza meg, lebuktam! - súgja a fülembe a félelem.
Mind követik Liamet, nekem pedig a gyomrom görcsbe ugrik.
- Ezeket te csináltad? - nézi a rajzokat, miután befejeztem az éneklést.
Ekkor jut eszembe, hogy nem tettem ki a fotóimat. Táskámhoz kapok, majd azokat is kipakolom.
- Mindet - kerülöm ragyogó kék szempárjának pillantását.
- Mennyiért adod őket?
- Liam a szülinapodon szórod a pénzed? - szól rá Adam.
- Kuss már! - vigyorog Liam. - Az én szülinapom. Szóval? - fordul vissza hozzám.
- Négy dollár a rajz, hat a festmény. A képek három - nézem a földet.
- Mindből kérek egyet - adja oda a húszast.
- Ez túl sok - kezdem elővenni a visszajárót.
- Nem, ha az éneklést és a gitározást is értékelem. Hogy a látványról ne is beszéljünk - mér végig.
- Köszönöm - nézek a szemébe. - De akkor is sok.
-Még kevés is - tartja a szemkontaktust. - Nem ismerlek valahonnan?
- Kétlem - hazudom. - Köszönöm a vásárlást. Válaszd ki, amelyik tetszik - remeg a hangom. - És boldog szülinapot - teszem hozzá, mikor távolodni kezd.
Csibészes mosolyával visszafordul, majd megvillantja tökéletes fogsorát.
- Köszi, aranyom - biccent, aztán már csak távolodó, kidolgozott hátát látom.
Annyiszor láttam, ahogy elcsábít csajokat egy gyors menetre. Engem suliban sosem fogott ki, bár gyanús, hogy nem is látott a folytonos rohanás miatt. Mindenesetre, ha szeretne sem mennék bele. A hokisokat ahogy tehetem, úgy kerülöm el. Ha már én is egy numerát keresek inkább elkapok egy focistát, másra úgysem jók azok sem. Viszont az ágyban istenek... mint minden sportoló.

***

- Craig nem... oda nem mehetek - tiltakozom hevesen.
Tegyük fel még belefér, hogy az egyetem egyik koleszába, vagy valamelyik egyetemi társam házába kell mennem... de abban a házban hokisok vannak. Méghozzá azok, akikkel pár órája az állomáson találkoztam.
- Oda járok. Felismerhetnek - folytatom, s próbálok ész érvekkel hatni rá.
- Nem, ha elég sminket és csillámot teszel magadra - mér végig a ribis rendőr jelmezben. - És ne hagyd ki a parókát sem - vigyorog és újra végigfuttatja szemeit rajtam.
Gyűlölöm ezt a munkát. Ha nem fizetne ennyit és nem tartana biztonságban Franktől, a nevelőapámtól, akkor már rég nem lennék itt. Craig, mintha a fejemben olvasna, megszólal:
- Ráadásul ma Frank benéz ide és kibérelte az egyik szobát privát, öltánchoz. Téged akart kérni táncosnak, de mondtam, hogy ma házhoz kell menned szebbé tenned egy fiú szülinapját.
Egyszerre vagyok hálás és tele gyűlölettel. Craig pontosan tudja, hogy Frank egy féreg és ezzel sokszor sakkban is tart. Mikor visszaindulok az öltözőbe Craig még utánam szól:
- Aztán jól rázd a szexi tested - hangján hallom, hogy vigyorog.
Csak megforgatom a szemem, s már ott sem vagyok. Ezen a helyen hiányzik a legjobban apa. Ha tőle függne biztos nem dolgoznék itt, s már minden nekem ártó személy a sírban lenne, kezdve Frankkel.

Liam:
Nekem vannak a világ legjobb barátaim. Miután elhagytuk a csarnokot már elkezdték húzni az agyam, s otthon végre elárulták, hogy szülinapom alkalmából egy sztrippert kapok.
A csapat többi tagjával már tegnap megünnepeltük a szülinapom, így most csak négyen vagyunk.
- Tudod, szörnyen telhetetlen vagy ám - lök meg Emmett. - Mondtuk, hogy úgy készülj csaj van a dologban, erre te megállsz az állomáson flörtölgetni.
- Ne mond, hogy ti nem szúrtátok ki - nézek szemébe vigyorogva.
- Még szép, hogy kiszúrtuk, nem vakok vagyunk - nevet fel, mire mosolyom még szélesebbé válik.
Cameron is szóra nyitja a száját, amikor kopognak.
- Kinyitom! - pattan fel vigyorogva Cameron, majd az ajtóhoz megy. - Azta! - hallom meg a hangját.
- A szomszédok bejelntést tettek, hogy hangos a zene - hallok egy ismerős hangot, de nem tudom hova tenni.
Aztán lépteket hallok és Cameron totál kábult arca az első, amit meglátok.
- Azt hiszem nekem kell kiszabnom a bűntetést - ringatja a csípőjét a lány. - Ha jól tudom mindez egy szülinapos miatt van - lép egy lábbal a kis dohányzó asztalra a tűsarkújában, amiben megfeszül izmos vádlija.
Bassza meg! - nyelek nagyot.
Világos barna haja kiengedve, egyenesen keretezi az arcát, a rendőr jelmez nem sokat takar és a teste tökéletes. Hiteles a szerepe, mégis a szemében mintha rémület, félelem és mérhetetlen bánat ülne. Van rajta egy kiló festék és csillám, de azok a gyönyörű kék szemek valahonnan nagyon ismerősek.
- Szóval ki is az? - néz végig rajtunk.
Gondolom mondanom sem kell, hogy a nadrágomban a barátom már éledezni is kezd.
- Én vagyok - állok fel féloldalas mosollyal.
- Akkor azt hiszem meg kell, hogy büntesselek - lök vissza a fotelba, majd bekapcsolja a zenét.
The Weeknd-Earned it.
Tökéletes a helyzethez. Ringatni kezdi a csipőjét és rázni feszes kis popsiját elém lépdelve. Végigsimít a fedetlen combján, s guggol egyet, majd kissé pucsítva feláll.
Basszus - fészkelődöm kicsit.
Valahonnan ismerős. Nagyon. Hiába van rajta annyi festék és csillám. Hiába tűnik őrültségnek, de valahonnan ismerem - rágódom magamban, ám ekkor lekerül róla a felső és a bugyiját eddig fedő anyag.
Elénk tárulnak gyönyörű mellei és még jobb kilátást nyerünk izmos hasára és és arra a tökéletes popsira, ezzel elterelve a figyelmemet a gondolataimról. Egyre melegebb van és azt hiszem nem lehet már jobb, amikor az ölembe ül és úgy rázza feszes kis testét, nekem dörgölve magát.
Nekem ma végem! - simítom meg sima, puha, izmos combját.

***

Reggel az előző napi élményektől megzavarodva ébredezem. Mázli, hogy szombat van, mert most nem tudnék már beülni egy órámra sem. Ahhoz képest, hogy kiesett a tegnap este nagy része, nem vagyok olyan rosszul. Mondjuk a fejem eléggé fáj, de megvagyok. Lassan hasrafordulok, így leesik rólam a takaró és akkor észreveszem: nincs rajtam ruha. Ez még mellékes, de a ruháim a szoba minden sarkában hevernek.
Az még lehet, hogy feljöttem este részegen és levetkőztem, majd beborultam az ágyba aludni. De abban biztos vagyok, hogy nem dobáltam szét a ruháim a szobában akkor sem, ha részeg voltam.
Mi a fene történt? - ülök fel.
Megdörzsölöm az arcom, beveszek egy fejfájás csillapítót, majd felveszek egy tiszta bokszert és lemegyek. A srácok már lent ülnek és kávéznak, mikor lehuppanok melléjük.
- És itt van a szülinaposunk - veregeti meg a vállam Emmett. - A csaj hamar lelépett. Azt hittük még fent van veled, de akkor ezek szerint nem.
- A sztripper? - nézek rá összevont szemöldökkel.
- Aha, tegnap miután lenyomta a magánszámát, ti egész jól kijöttetek, aztán pia jött pia után és végül eltűntetek fent kettesben - vigyorog Cameron.
Lehunyom szemeim, aztán beugrik pár kép. Ahogy az ajka találkozik az enyémmel, ahogy a puha bőre illata belopja magát az orromba, ahogy az ujjaink összefonódnak, miközben ott fekszik alattam, ahogy a testünk harmóniában van. Aztán minden visszajön.
Jézusom, életem egyik legjobb estéje volt - sóhajtok.