Korcsolya élen táncolva {+18} (✔️)

~29.~

Destiny:
-Éés itt az utolsó reggeli, amit úgy készítek, hogy itt lakom-teszem az asztalra a fiúk elé a kaját.
-Komolyan elköltözöl?-Néz rám Emmett kissé elkeseredetten.
-Komolyan-válaszol helyettem Cameron, s a szájába töm egy adag tükörtojást.-Carina azon nyomban elújságolta, hogy Des írt neki. Hihetetlen, hogy mennyire pletykás ez a két nő-emeli égnek a tekintetét, mire Liam ad neki egy tockost.
-A barátnőmről beszélsz, viselkedj-szól rá, majd sokat mondó pillantást küld felém, amitől én elmosolyodom és az arcom is pirosra vált.
-Tudod, hogy mind a két csajt imádom. De ezekszerint akkor ez már hivatalos? Hogy te, meg Des együtt?-Mutogat köztünk Cameron a villájával.
-Igen, hivatalos-fogja meg a szabad kezem Liam, majd puszit lehel rá, Adam pedig mintha összerezdülne.
Ma reggel beszélek vele.
Helyre fogom hozni, már eldöntöttem.
-Visszatérve a költözésre-vált vissza az előző témára Emmett.-Ennyire rossz lakótársak voltunk, hogy máris elhagysz minket?-Biggyeszti le az alsó ajkát kisfiúsan.
-Nem, ti tökéletes lakótársak voltatok, tényleg. Nem erről van szó-iszom a kávémból.-De valljuk be, hogy nektek jobb lesz ez így. És nekem is szükségem van a csajos házra. Ráadásul meredek lenne úgy beleugrani egy kapcsolatba, hogy rögtön együtt lakom a barátommal. De jövök majd, ne aggódjatok, nem ráztok le olyan könnyen-kacsintok rájuk, mire Emmett átkarol.
-Nem is akarnám lerázni a fogadott tesómat-borzolja össze a hajam, belőlem pedig felszakad egy kis kacaj.
Mivel egyke vagyok, nem tudom, hogy pontosan milyen, ha az embernek van egy, vagy több tesója. Pedig világ életemben szerettem volna. Miután én voltam az első szülött, így folyton azzal nyaggattam anyáékat, hogy had kapjak egy kistesót, de nem jött össze a dolog. Ezért szerettem átjárni Carináékhoz, vagy épp Jasonékhez. Ott vannak testvérek és én kiélveztem azoknak a látogatásoknak minden percét.
Viszont most, évekkel később kaptam egy olyan családot, amiben fiú és lány testvérek is vannak számomra. Talán a vér nem kött össze minket, de összetartóbbak vagyunk, mint sok olyan család, amik vérszerintiek. Minden velük töltött nappal rájövök, hogy ők nem csak dobálóznak a szavakkal. A csapatsport megtanította őket, hogy milyen az, amikor az ember meghal a másikért és ők ezt a szeretet adják tovább, ha az adott személy bekerül a társaságukba.
Amikor ez az egész elkezdődött és be kellett sétálnom ide parókában, kimázolva, csillámmal borítva, hiányos öltözetben, eszembe sem jutott, hogy ennyire pozitívan jöhetek ki ebből.
Pedig így lett.
Kaptam egy családot és egy férfit, akit szeretek és ő viszont szeret engem-legalábbis remélem.
Sosem hittem, hogy ezt megtapasztalhatom.
-Már a tesód vagyok?-Nézek fel rá kuncogva.
-Naná, szeretünk téged Des.
-Ezt már nem tudod elrontani-száll be bólogatva Cam.
-Nem is akarom elrontani-mosolyodom el, s a testemet melegség járja át, ám amikor a tekintetem Adamre siklik, megmerevedem.
Azon kívül, hogy lejött és elmorgott egy "jó reggelt"-et, egy szót sem szólt eddig, mióta fent van és ez baromi szarul esik. Nem csak nekem, ahogy körbenézek, látom, hogy a fiúkat is rosszul érinti.
-Mikor költözöl?-Néz a szemembe végre Adam, percekig tartó csend után.
Nem a megszokott melegség van a hangjában, de legalább már beszél.
-Nincs sok cuccom, hamar átviszem. Ma délután elkezdem, ha nem végzek vele, amit amúgy kétlek, akkor holnap.
-Majd segítek, úgy nem kell annyit fordulnod és cipekedned-fogja meg újra a kezem Liam és kis köröket kezd rajzolni a kézfejemre.
Tudom, hogy nem azért csinálja, hogy Adamnek fájdalmat okozzon, mégis megszakad a szívem a fiúért. Nem akarom, hogy miattam legyen feszültség kettőjük között.
-Nem kell miattam fáradnod Li...
Cameron erőteljes torokköszörülése félbeszakít engem és eléri, hogy az érzelmesebb pillanatunkban ránézzek.
-Mi az?-Húzom fel a szemöldököm.
-Csak egy jó tanács, Aranyom-kezdi vigyorogva-, bevállaltad ezt az öntelt seggfejet itt-paskolja meg Liam hátát-, mint pasit. Magam sem tudom, hogy miért, vagy hogy mivel vett rá, de ha kényszerít, akkor csak szólj és hívom a zsarukat-kacsint, mire Liam bemutat neki.-Tudod, hogy szeretlek, Haver, de ebbe most ne szólj bele-zárja ki a kezeivel a barátomat.
Még mindig nem szoktam meg, hogy a barátom.
Mondjuk csak tíz órája történt a dolog, de akkor is fura. Persze a jó értelemben.
-Hova akarsz kilyukadni Cam?-Rázom meg a fejem értetlenül.
-Oda, hogy a pasiknak igenis szüksége van a kis macsóskodásra. Kell, hogy ők fizessenek a randikon, hogy olyan dolgokat tegyenek, amitől a barátnőjük boldog. Persze akkor az igazi, ha vissza is kapjuk az érzést, de most a legfontosabb, hogy ne próbáld lebeszélni Liamet a segítségről, mert egy: úgy sem fogod tudni; és kettő: ez kell neki és neked is.
-Micsoda párterapeuta veszett el benned-füttyent Emmett elismerőn, majd rám néz.-De egyébként igaza van. Jó érzés segíteni egy lánynak.
-Jól van, értem-emelem fel a kezem megadón, majd Liamre nézek.-Nagyon jó lenne, ha segítenél, ha neked sem probléma-mosolyodom el, amitől az ő ajkai is felfelé görbülnek.
-Ahogy hazaértem, segítek.
A nyelvemre kell harapnom, hogy ne csússzon ki a számon, az hogy szeretem, úgyhogy inkább egy biccentés után a reggelimnek szentelem a figyelmem.
-Adam, segítesz nekem elmosogatni kérlek?-Kérdezem, miután mindannyian befejeztük a reggelinket.
Adam először lemerevedik, majd rám néz és én látom a szemén, hogy keresi a megfelelő  kifogást, hogy hogyan ússza meg.
-Tudom, hogy edzésetek lesz, majd én eldoblak oda, úgyis megbeszéltem egy találkozót Carinával, útban oda kidoblak az edzéseteken-előzöm meg a kibúvásban, mire ő hatalmasat sóhajt.
Tudom, hogy nem a mosogatás a baja és nem is én, így nem veszem annyira magamra a viselkedését, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy kicsattanok az örömtől, hogy így reagált.
Odamegy a mosogatóhoz, majd elkezdi elmosni a piszkos edényeket és bögréket. Én veszek még egy mély levegőt és összeszedem a gondolataim, majd mellélépek és beszállok a mosogatásba.
Eleinte nem szólunk egy szót sem. Én őt nézem, ő pedig megmakacsolva magát, mered a vízre, ami lassan eltűnik a lefolyóban. Azonban egy idő után valószínűleg megunja, hogy bámulom, mert így szól:
-Nyugodtan kibökheted, hogy tudod, hogy mi a helyzet.
-Őszintén, abban sem vagyok biztos, hogy te jól tudod, hogy mi a helyzet-sütöm le a szemeimet és az alsó ajkamba harapok.
-Összevesztem a legjobb barátommal, mert beleestem a barátnőjébe; szégyellem magam emiatt előttetek; elmartam egy tündért magam mellől és el fogok marni mindenkit magam mellől, akire kicsit is számíthatok, mert egy barom vagyok. Szerintem elég jól látom a helyzetemet-húzza el a száját elkeseredetten.
Egy pillanatra nem tudom, hogy mit reagáljak. Nincs jó kedvében. Mostanában sosincs és én ebben szeretnék segíteni neki, de nem olyan egyszerű ez, mint azt képzeltem. Fejben mindig, minden annyira szimpla. Elképzeljük, hogy az úgy lesz, ahogy mi szeretnénk és boldogan gondolunk bele, hogy mennyi jó kisül majd egy adott szituációból. De amikor ott vagyunk, hogy éles a helyzet és egy adott szerettünknek a szemébe kell nézni és elmondani, hogy mi a véleményünk, messze nem olyan szimpla. Bármikor, bárkit elküldök a francba, általában nem érdekel, hogy az idegenek mit gondolnak rólam. De a szeretteim egészen más tészták. Ha megbántom őket, hetekig emésztem magam. Ha nem felelek meg nekik, akkor szégyellem magam és órákig zokogom éjjelente, vagy a zuhany alatt. Ha valamelyiküket ki kell osztanom, vagy elbeszélgetnem velük, akkor rettegek, hogy megbántom őket és álmatlan éjszakáknak nézek elébe újra és újra lefuttatva egy adott szituációt.
Most is erről van szó.
Rettegek, hogy megbántom Adamet, de muszáj leszek megszólalni. Kénytelen vagyok beszélni vele és tisztázni a dolgokat.
-De megéri mindez? Úgy értem-nyelek nagyot és benedvesítem az ajkaimat.-Hallottam, hogy mi volt közted és Erin között még jóval azelőtt, hogy te és én barátok lettünk volna. Erin elmesélte a randikat, a kis gesztusokat, amiket érte tettél és láttalak titeket, mielőtt leléptem volna aznap este a Monolith-ból. Akkor, amikor felhívtalak teljesen összetörve anyám miatt. Tudom, hogy mit láttam ott este Adam és az nem az volt, ami köztünk van.
-Des...
-Hadd mondjam végig kérlek-szakítom félbe és megfogom a kezét.
Meglepetésemre nem húzza el.
-Az az igazság, Adam, hogy szerintem berezeltél. Ott van Erin, aki tény, hogy fiatalabb nálad és, az egyik haverod csajának a húga, de kedveled őt. Azt is megkockáztatom, hogy szereted. Ha nem így lenne, akkor nem emésztenéd magad és nem úgy írnád le Erint, mint tündér. Ugyanakkor te nem igazán voltál még szerelmes, hiszen elmesélted. Betojtál, mert volt egy lány, akibe belezúgtál és inkább megszakítottad vele a kapcsolatot, mondván, hogy belém estél.
-Des...
Kezdi újra, de megint leintem.
-Te is tudod, hogy így van Adam. És...
-Akkor hadd mondjam el, Des-szakít félbe ezúttal ő engem-, hogy akkor bizonytalanodtam el, amikor annyira jóban lettetek Liammel. Néztelek titeket és féltékeny voltam a hülye dolgaitokra. Arra, hogy láthatóan szeretitek egymást, de nem vagytok képesek kimondani. Elbizonytalanodtam, mert féltékeny lettem-néz a szemembe.
-Az meg sem fordult a fejedben, hogy a kapcsolat az, amire féltékeny vagy, nem Liamre? Őszintén Adam, amikor láttad magad egy lánnyal, ahogy azokat teszitek, mint Liam és én, akkor is az én arcom ugrott be? Hm? Én voltam, akit magad mellé tudtál képzelni? Vagy csak a legjobb barátod miatt mondod ezt? Meg mert én megértem a hátteredet. Idefigyelj, ha én azt kérdezem tőled, név nélkül, hogy szereted-e, kinek az arca jelenik meg előtted?-Nézek mélyen a szemébe, amik pillanatokon belül elkerekednek.
-Bassza meg-túr a hajába, mit sem törődve azzal, hogy vízes a keze.-Bassza meg, ezt nagyon elszúrtam. Kösz, Des, imádlak-ölel meg, majd elkezd kifelé rohanni.-Nem baj, ha most...
-Menj már, te kis hülye-intek neki mosolyogva, s mondanom sem kell, hogy a mellem dagad a büszkeségtől.