Korcsolya élen táncolva {+18} (✔️)

~9.~

Destiny:
Ahogy belépek a bárba és meghallom az erotikus zenét, a gyomrom összezsugorodik. Úgy érzem, mintha gyomorszájon vágtak volna és össze kéne görnyednem. Tudom, hogy nem fogom megúszni azt, hogy Craig elkapjon és kapjak tőle a fejemre, de valamiért-én idióta-mégis reménykedem.
Miközben lépdelek az öltözőm felé, benézek a fülkébe, ahonnan Craig figyel minket és szól, ha át kell menni máshova egy esetleges privát táncnál. Most is ott van és olyan árgus szemekkel néz rám, amitől kiráz a hideg. A jeges kék tekintet félelmet idéz bennem és baromi nehéz elszakítanom a pillantásom róla. Végül azért sikerül, s a perifériámból látom is, ahogy Craig megemelkedik a kanapéjáról, majd kijön a kis burkából.
Megszaporázom a lépteim és szinte berohanok az öltözőmbe. Nem is nagyon nézem, hogy miket akasztok le a fogasról, csak csinálom, amit kell, miközben folyamatosan ideges pillantásokat vetek az ajtóra, hogy mikor ront be Craig.
Már leülök a tükör elé beöltözve és kezdem elhinni, hogy megúsztam, amikor a főnököm benyit az ajtón, aztán becsukja maga mögött azt. Nem zárja be, de becsukja. Az arca meglepően higgadt, de a szemei villámokat szórnak.
-Drága, egyetlen Destiny-indul felém-hol a picsában voltál tegnap?-Ér mögém és az izmaim automatikusan, teljesen befeszülnek.
-Nem voltam jól.-Próbálok higgadt hangon beszélni.
-Nem voltál jól?-Vesz nagy levegőt.-Nem voltál jól, ezzel jössz?-Csap az asztalra üvöltve, amitől összerezdülök.
-Sosem hiányoztam még. Betegen is eljöttem, egy napot hagytam ki, tegnap.-Uralom magam.
-És telefonálni, vagy üzenni majd én fogok?
-Kikapcs...
-Rám nézz, ha hozzám beszélsz!-Kapja el a hajam, majd felránt és a falnak szegez.-Ide figyelj Destiny-támaszkodik meg a két oldalamon és közvetlen közel hajol.-Pontosan tudod, hogy mennyire bírlak és, hogy az egyik kedvencem vagy. De ettőlmég a főnököd vagyok. Én kapartalak fel a padlóról, mikor ott voltál anyagilag és gyakorlatilag én tartalak el és pontosan emiatt, olyan dolgokat csináltathatok veled, amiket csak akarok. Úgyhogy többet ne merj ilyet csinálni, mert nem akarlak bántani, de, ha nem hagysz más lehetőséget, kénytelen leszek.
-De én csa...
-Fogd már be az istenért!-Csap mellém a falra, újra elérve, hogy összerezdüljek.-Csak mondd, hogy legközelebb máshogy teszed, aztán takarodj kifelé táncolni!-Üvölt, hogy a porcikáim is beleremegnek.
Nem szólok semmit. A szemembe könnyek szöknek, de próbálom uralni magam, így csak bólintok.
-Okos kislány.-Mosolyodik el ördögien, aztán egy puszit nyom az arcomra.-Kápráztasd el őket.-Indul kifelé.
Már az ajtónál jár, amikor kibuknak belőlem a szavak:
-Nem vagyok a tulajdonod.
Erre megmerevedik és a kilincset fogó keze lehullik maga mellé. Tudom, hogy nem kellett volna ezt mondanom, de a düh és az elkeseredés elöntött és elérte, hogy a szám azelőtt mozduljon, hogy gondolkozom.
-Mit mondtál?-Néz vissza rám.
A szőke haja egyik tincse a homlokára tapad, az erek kidudorodnak a testén, az izmai befeszülnek, a szemei elsötétülnek. Öt éve itt dolgozom, de sosem láttam még ilyen dühösnek. Lehet csak velem nem volt még ilyen, vagy ma rossz napja van és én rátettem egy lapáttal, de mostmár mindennek lehordom magam fejben, hogy utána szóltam.
-Mit mondtál?-Kérdezi újra, kiabálva a hallgatásom után és elindul felém.
Én nem mondok semmit, de valahogy mozdulni sem tudok. Sosem volt még ilyen, de a félelem lebénít.
-Na idefigyelj!-Lök a földre, én pedig úgy esek, hogy a csuklóm reccsenő hangja után a fájdalom is belém hasít.-Te az enyém vagy. A tulajdonom. Nekem dolgozol és azt teszek veled, amit csak akarok! Amikor csak akarok! És ahogy csak akarok!-Szorulnak ökölbe a kezei és megemeli őket, én pedig becsukom a szemeim várva az ütést.-Szóva....
-Hé!-Hallom meg Daniel hangját.
A szemeim kipattannak és ránézek. Craig is ráemeli íriszeit, mire Daniel még jobban megfeszül, mégis azt mondja:
-Várják Annie-t az ötös szobában.
Craig habozik egy kicsit, aztán rám néz:
-Takarodj oda. És ma már húzd meg magad.-Túr a hajába, majd kiviharzik az öltözőből.
Próbálok feltápászkodni, de ahogy a rosszá vált csuklómra támaszkodok, megvonaglik az arcom.
-Mi a baj? Bántott?-Guggol mellém Daniel.
-Nem. Csak a földre lökött...rosszul érkeztem és megreccsent.-Szorítom ép kezemmel a remegő, fájó csuklóm.-De mennem kell....nem kell megértened, de meló van.-Próbálok felállni, de, ha Daniel nem segítene, nem bírnék.
Az egész testem remeg és szörnyen fáj a csuklóm.
-Nem vár senki. Kamuztam. Hallottam, hogy kiabál veled és miket mond. Nem bírtam hallgatni.
-Mért segítesz?-Nézek a szemébe értetlenül.
-Mert többre lennél hivatott. Nem ezt érdemled.
-A saját hibámból vagyok itt Dan...én döntöttem így. Nem volt más lehetőségem.
-Mért vagy itt Des? Szeretném tudni, komolyan. Mi történt, miután az édesapád meghalt?
Nem ér váratlanul a kérdés. Apát több millióan imádták. Legendás volt. Mikor meghalt, tele volt vele az internet és minden más.
-Anya alkoholista lett...-Sütöm le szemeim.-A nevelőapám meg nem igazán támogat engem anyagilag sem. A pincéri állásom nem lenne elég arra, hogy fizessem a tandíjam, a számlákat, anyának majd az elvonóját és az egyéb költségeket. Craig véletlenül talált meg és felajánlott egy állást. Nem úgy volt, hogy nekem kell majd táncolni...vagyis nem így kellett volna táncolni. De aztán ez lett a vége. Ahogy elvégzem a sulit, már lépek is innen.
Daniel csak ad egy puszit a homlokomra, majd a csuklómhoz nyúl.
-Ezt meg kéne nézetni.
-Majd megnézetem...nincs rá idő. Vár a munka.-Nézek bele szürke szemeibe, amikben megint ott van az aggodalom és a szomorúság.-Craig így is lehet, hogy kiakad, ha nem megyek be az ötösbe.
-Vagy megmondom, hogy elment onnan a tag. Nem bánthat újra, ígérem.
Nem mondok semmit, csak hozzábújok. Életemben először ölel meg Daniel, de mégsincs bennem az a feszélyező érzés, ami tud lenni. Sőt...kifejezetten jól esik.

Liam:
Igent mondott. Eljön velem vacsorázni. Elérhetem, hogy jóban legyünk. Már túl vagyok a nehezén. Innentől már sima lesz. Már tudom, hogy hova viszem vacsorázni, de előbb meglepem egy kis ajándékkal.-Pörögnek a gondolatok a fejemben, miközben ülök a kocsiban a Campusra tartva.
Közben pedig vigyorgok, mint egy idióta.
Este alig tudtam elaludni az örömtől, az edzésen is nehezen ment a koncentrálás. Az volt a mázlim, hogy ma kondi volt, így nem kellett a korongra figyelnem, meg a többi játékosra.
Mi a fene ütött beléd White?-Kiabál a vészcsengő a fejemben.-Des csak egy lány. Ráadásul már lefeküdtetek. Mi a francot akarsz még tőle?
Oh, elég sok mindent akarok tőle. Például elég sok olyan éjszakát, mint amit átéltünk.-Szólal meg az ördög is.-Még soha, senkivel nem volt olyan jó a szex, mint vele. Azóta csak arra az estére tudok gondolni. Meg a csókra, ami történt köztünk.
Azonban minden jó kedvem tovaszáll, amikor leparkolok a Campusnál és meglátom, hogy Des és Carina kicsit sem jó hangulatban beszélgetnek az intézmény kapujában. Aztán a tekintetem Destiny csuklójára siklik és az azon lévő szorítóra. Az izmaim befeszülnek, s veszek egy nagy levegőt, mielőtt kiszállok.
-Sziasztok.-Köszönök, amint odaérek hozzájuk.
-Majd beszélünk.-Néz Des Carinára.
-Okés, tudod, hogy itt vagyok.-Öleli meg.-Pá Liam.-Biccent, aztán már itt sincs.
-Kábé öt percem van, ha szeretnél valamit, mert utána rohannom kell az órámra.-Fordul felém Des, miután a barátnője elment.
-Mi történt a csuklóddal?-Vágok bele azonnal.
-Csak...-siklik tekintete az említett testrészére.-Egy kis baleset.
-Milyen baleset?-Lépek közelebb, de ő hátrébb lép és eltakarja a csuklóját.
A tekintetem is kerüli. Vagy tőlem fél, vagy bántották. Nekem egyik sem tetszik.
-Csak egy baleset, lényegtelen.
-Des, félsz tőlem?
-Mért félnék?-Kapja rám hatalmas, kék szemeit.
-Mert nem vagy őszinte. Hátrébb léptél. Bántottak?
-Nekem mennem kell.-Indul el, de ilyen könnyen nem rázhat le.
-Elkísérlek.-Indulok el mellette.
-Nem kell, oda találok.-Dobja meg a táskáját a vállán.
-Akkor csak arra megyek, mint te.-Vigyorgok, mivel egyre idegesebb és így nagyon édes látványt nyújt.
-Mit akarsz White?
-Megnézni a csuklód és megtudni, hogy mi történt vele.
-Nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok? Igent mondtam a vacsira, az nem elég?
-Sajnos nekem több kell.
-Meg kéne tanulnod visszafogni magad.
Erre elkapom az ép csuklóját és felém fordítom.
-De az nem én lennék és ezt te is tudod.-Simítok ki egy tincset az arcából.
Ajkai megremegnek, de visszafojtja a mosolyát, ami ki akart törni az előbb.
-Ha megmutatom a csuklóm, békén hagysz?-Fúrja íriszeit az enyémekbe.
-Nem ígérek semmit.-Kacsintok, mire felszakad belőle egy kacaj.-De komolyan. Mutasd meg kérlek.-Nézek rá a lehető legaranyosabban.
Pár pillanatig habozik, aztán sóhajt és felhúzza a pólója ujját és leveszi a csuklószorítót. Elém tárul sérült része. Csúnyább, mint gondoltam. Be van dagadva és lila az egész, valamint remeg.
-Mi történt vele?-Fogom a kezembe óvatosan.
-Kiakadt a főnököm.-Mered a kezünkre.
-Mi miatt?
-Mert nem üzentem, hogy nem megyek melózni. Visszaszóltam, ellökött és rosszul estem.
-Tudod mozgatni?
-Nagyon fáj.-Rázza meg a fejét bizonytalanul és a szemébe könnyek gyűlnek, de valami azt súgja, hogy nem a fájdalom miatt.
-Milyen órád lesz?
-Pszichológia, miért?-Kapja rám a tekintetét.
-Gyere velem egy kicsit.
-Biztos nem.-Kerekednek el a szemei.-Kizárt, órára kell mennem.
-Nem kérdés volt.-Nyúlok a combja alá és a vállamra emelem.-Most a csuklód fontosabb.-Kezdem kivinni az épületből.
-Liam, az istenért, engedj el azonnal, te idióta!-Rugdalózik, de nem igazán zavar meg, sőt igazán szórakoztat, hogy így küzd és eléri, hogy újra vigyorogjak.