Korcsolya élen táncolva {+18} (✔️)

~4.~

Destiny:
Hatalmas kéréssel fordulok hozzátok - olvasom a twittet magamban. - Szeretnék megtalálni egy lányt. Az állomáson láttam énekelni, valamint a suli melletti bisztróban dolgozik. Ha ismeritek kérlek mondjátok!
- Ennyi hűhó egy alkalomért - motyogom, majd visszaadom Jasonnek a telefonját.
- Tudod, hogy nem szokta feladni - mondja Jason és nagyon jól szórakozik a reakciómon.
- Valamit el kell mondanom - emelem rá a tekintetem.
- Mi a baj? - válik komollyá.
- Tegnap volt Liam szülinapja és engem küldtek ki, hogy táncoljak nekik.
- De ügye nem ismertek fel? - csillan meg aggodalom a szemében.
- Dehogy, volt rajtam egy kiló vakolat, meg csillám és parókát is vettem fel.
- És a hangod?
- Már iszogattak, mikor bementem hozzájuk és azért nem olyan jellegzetes a hangom - vonok vállat.
- De akkor mi a baj?
- Hát... - sütöm le szemeim. - Ott maradtam utána és iszogattunk és lefeküdtem Liammel.
Erre Jason felnevet.
- Most minek örülsz? - kapom rá pillantásom.
- Liam azért küzd, hogy megszerezzen magának, de már rég lefeküdtetek egymással - nevet tovább.
- Szerinted ez vicces?
- Szerintem ez az évszázad vicce. Még csak nem is tudja, hogy te voltál - fogja a hasát a nevetéstől. - Jaj, ne nézz rám így, ismerlek, tudom, hogy te is élvezed ezt a helyzetet és hogy te irányítasz - néz mélyen a szemembe.
Igaza van. Tényleg viccesnek találom és ő túl jól ismer ahhoz, hogy hazudni tudjak neki, úgyhogy nem tartom vissza a nevetésem tovább.
- Jó, igaz.
- Tudtam én - ad puszit a halántékomra mosolyogva - De tudod, van valami amiről akkor is felismernélek, ha átopertáltatnád az arcod. Ez nagyon különleges benned és ezer közül is felismerném.
- Mégpedig? - mosolyodom el.
- A szemeid - simít ki egy tincset az arcomból.
- Édes vagy - csókolom meg.
Ő rögtön viszonozza a csókot ezzel megszűntetve a problémákat, s kizárva a külvilágot.
- Na és most mi a terved? Elküldöd a francba, hogy hogy írhatott ki ilyet? - kérdezi miután elváltunk.
- Dehogy. Azzal megkönnyíteném a dolgát és azt hinné, hogy érdekel - vonom meg a vállam. - Szarok rá, majd feladja, ha jön egy csaj, akit simán megkaphat.
- Nagyon félsz? - kérdezi, miközben a motorjához sétálunk.
- Mármint?
- Amikor meglátod őket. Félsz, hogy felismernek?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem. De ma amikor találkoztunk a bisztróban, akkor láttam, hogy tényleg nem tudja, hogy ki vagyok és a haverjai sem, így már nem félek - ülök a motorhoz. - Szóval mit csináljunk a kicsikével?
- Arra gondoltam, hogy megcsinálhatnánk, amit beszéltünk - ül mellém.
- A led, meg a tetoválás? - nézek rá.
- Aha, valami jó minta kéne rá.
- Ha adsz egy napot, kitalálok valamit, ami te vagy.
- Tudod, hogy rád bízom magam - mosolyodik el.
- A ledet elkezdhetem szerelni hozzá, ha gondolod, de nem tudom mikorra lesz kész.
- Legalább több időt tölthetünk együtt - ad puszit, mire elmosolyodom.
- Elmegyek itthonról, este meglátogatlak a bárban, aztán itthon is riszálhatnád magad mondjuk alattam! - kiabál be a garázsba Frank, majd csak az ajtó csapódását hallom.
- Költözz hozzám - néz a szemembe Jason aggódva.
- Ezt már megbeszéltük - rázom a fejem.
- De nem bírom elviselni, hogy ezzel kell egy házban lenned.
- Nem fogom anyát itt hagyni, Jason és ezt te is tudod. Amíg ilyen állapotban van, addig biztos nem. El kell vinnem az elvonóra. Tudod, hogy nem volt mindig ilyen.
- Tudom, csak...
- A szobámat mindig bezárom, az edzőtermembe ritkán megy és ide is.
- És szerinted mennyire normális, hogy a saját házatokban neked kell bezárkózni egy jött-ment féreg miatt? - emeli meg a hangját, mire összerezdülök. - Bocsánat - vesz vissza.
- Kezdjünk szerelni - fordulok vissza a motor felé.
Jason túl jó hozzám. Imádom őt, de mindig úgy érzem, hogy nem érdemlem meg, ahogy Carinát sem. Gyakorlatilag senkit sem, akinek kicsit is normális és tisztességes munkája van. Valamint akinek nem ilyen a családja. Sokszor gondolom, hogy miattam történt az egész. Hogy apa miattam halt meg, anya miattam roppant össze és Franket azért kaptam a nyakamba, hogy bűnhődjek. Megérdemlem.