Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

1.

*A prológus kivételével minden Jin szemszögéből lesz írva, ha éppen váltok majd jelzem előre! 

-------------------------------------------

"Kim igazgató! A jövő heti tárgyalását előrehozták, mert a másik fél nem lesz már az országban, a hét végén elutaznak. Próbáltam más időpontot keresni, ami megfelelő, de ők mindenképpen ma délután akarnak tárgyalni, nem volt más választásom. Délután legyen kész, a többit elintézem." 

Morogva fordultam meg az ágyban, miközben levágtam magam mellé a telefont. Nem szeretem, ha más programozza a napom. Ha én valamit eltervezek, nehezen viselem ha keresztbe húzzák, s ez most sem volt másképpen. Így már az ágyban tudtam, hogy rossz kedvem lesz egész nap. 

Eltekintve a nyakkendő-zakó kombinációtól úgy döntöttem, akkor lazára és sármosra veszem a figurát és egy fekete inget húztam magamra, a nyakát pedig pár centire kigombolva hagytam, ez volt a véleményem ma. Mint mindig, most is büszkén néztem a tükörbe, s miután megállapítottam, hogy a szüleim nagyon jó munkát végeztek a kinézetem illetően már le is mentem az emeletről. 

Főztem magamnak egy kávét, kényelmesen átböngésztem a reggeli híreket, majd magamra kapva egy vékony kabátot kiléptem az ajtón és egy sóhajjal díjaztam, amiért nem várt rám sofőr a kocsi mellett. Nem szerettem, ha eljött értem mert akkor felesleges volt kiráznom egy jogsit a kisujjamból. Jobb szeretem magam furikázni mint utas lenni a saját autómban. 

Mielőtt elindultam volna, meg kellett néznem magam a visszapillantó tükörben. Kétségtelen, nagyon jó pasi vagyok. Ehhez társul, hogy soha nem voltam pénz szűkében, értelmes és intelligens vagyok, a legjobb iskolákba jártam. Sokat utazok, sportolok, egyszerűen semmi hiány nincs az életemben. 

Egy kivételével. Szerelem. 

Na az teljes mértékben elkerül, ha én északra megyek, a romantika biztosan délre fog. Huszonöt éve adok örömöt ennek a világnak azzal, hogy élek és egyszer sem láttam olyan nőt, akire csak egy kicsit is tovább néztem volna pár másodpercnél. Nincs olyan, aki elnyerte volna a szívem, a jogot, hogy mellettem lehessen és boldogítsa a napjaim. Soha nem értettem ezt a rendszert. Nálam butább, csúnyább, szegényebb férfiak boldog kapcsolatban élnek. Persze nekem is voltak felszínes, jellegtelen és futó kis kalandjaim, de egyik sem volt tartós és emlékezetes. Nem illik ez a magatartás egy magamfajta emberhez, apámék folyamatosan szidnak miatta, de abban az elvben hiszek, hogy majd jön, ha jönnie kell, addig pedig kihasználom az adottságaim és az elém hulló hölgyek felajánlásait. 

Ilyen gondolatokkal szórakoztattam magamat míg munkába mentem, s annyira el voltam foglalva - természetesen magammal - hogy fel sem tűnt, a lámpa nekem már régen pirosra váltott. Sebesen száguldottam az úton, s úgy voltam vele, na nem baj, talán átcsusszanok, de egy lány ebben megakadályozott. Akkor haladt át a zebrán, én pedig két lábbal tapostam a fékbe, hogy el ne gázoljam szerencsétlent. Dühösen kapaszkodtam a kormányba, a lány pedig kemény pár centire állt a kocsi orrától és rémülten nézett rám. Ahogyan megnéztem magamnak, undorra húzódott a szám. Egy hajléktalan. Hát persze, ez az én formám. 

-Haladj már előrébb! - szóltam ki az ablakon, mikor láttam, hogy meg nem mozdulna a világért sem. - Nem lesz zöld örökké! 

Ujjaimmal doboltam a kormányon míg vártam, hogy végre elmenjen az utamból, mikor...mikor felém fordult és nemes egyszerűséggel bemutatott nekem. Tátott szájjal meredtem rá és a középső ujjára, amit teljes mértékben nekem szánt. Pislogni is elfelejtettem a döbbenettől, volt valaki, aki nekem be mert mutatni. Miután úgy gondolta kinyilvánította a véleményét, fogta magát és tovább ment, a lámpa neki pirosra, nekem pedig zöldre váltott. 

Valószínű sokáig voltam sokkos állapotban, mert a mögöttem lévők folyamatosan nyomták a dudát rám, így kénytelen voltam felocsúdni a döbbenetből s menni tovább. Beszarás...a nő egyszerűen bemutatott nekem. Mire a céghez értem továbbra sem múlt a döbbenet, de kezdte felváltani a düh, s csalódott voltam amiért nem volt annyi vér bennem, hogy kiszálljak és helyre tegyem a kisasszonyt. 

-Ahh! - vágtam le a zakóm az irodám kanapéjára. - Nem hiszem el! 

Az eszembe sem jutott, hogy én vagyok a hibás, soha nem vallanám be. Természetesen egyszerűbb mindig keresni valakit, akit hibáztatni lehet. Tökéletesek logikája. 

-Kim igazgató! - lépett be az ajtón a titkárnőm. - Megérkezett? 

-Szerinted, ha itt állok, akkor megérkeztem? - vontam fel a szemöldököm, mire a lány lesütött szemmel bólintott. - Helyes, ne idegesíts korán reggel. Mid van mára? 

-A megbeszélés és néhány aláírni való papír. Illetve az apja hívott, hiányolta hogy nem keresi és vacsorázni akar. 

-Azt el tudom viselni. - legyintettem, mert a szüleimmel nem volt problémám. Egyetlen baj volt ezekkel a vacsorákkal, olyankor ott van mindenki, ebbe pedig beleszámít az öcsém is. Akit szeretek persze, de ha lehet távolról. 

-Akkor hozom a papírokat és értesítem, ha eljött a megbeszélés ideje. - pislogott rám mosolyogva. Csak bólintottam és kérdőn néztem rá, én lezártam a beszélgetést, de ő még mindig ott állt. 

-Van még valami? 

-Oh. Nincs. Nincs. - hajolt meg és kisietett az ajtón. Csak hátradőltem a nagy bőrszékben s készítettem a lelkem egy adag hülyéhez, aztán a vacsorára meg úgy mindenre. Hát igen, nehéz az élet ha rajtad kívül nincs normális ember ezen a bolygón.