Koszos volt, ápolatlan, a ruhái lógtak rajta, derékig volt a kukába hajolva és mégis megláttam benne valamit. Hogy mit, nem tudom, de éreztem, hogy kell nekem...
-Nem érem el! - nyújtózkodtam a fa teteje felé, hogy fel tudjam tenni a csillagot a helyére, de túl alacsony voltam hozzá. Jin nevetve figyelte szenvedésem, majd derekamnál fogva megemelt, hogy a kis csillagot a fa tetejére helyezhessem.
-Szép lett - karolta át a derekam, s már ketten bámultunk a fára, amit végül tegnap vettünk és ma jutottunk el oda, hogy feldíszítettük. Mosolyogva néztem a művet, mikor térdemet két kis kéz karolta át. Lepillantva az előttem álló csepp gyerekre, boldogan vettem ölembe és egy puszit nyomtam az arcára.
-Nézd, imádja a kocsit - olvadtam el, ahogyan arcomhoz tolta a kis járgányt. Nevetve bólintottam, ahogyan megnéztem kb. századjára, de úgy tettem, mintha továbbra is érdekes lenne.
-Mert még nem tudja értékelni a tőlem kapott ajándékot, ezért beéri a te gyászos kocsiddal - hunyorgott felém Jin.
-Mert te képes voltál neki fegyvert venni! - vágtam vissza. - Ennyi idősen plüssökkel meg kifestőkkel kell játszani, nem lövöldözni mindenre ami mozog!
-Ugye tudod, hogy azok a nagy, kemény töltények pusztán szivacsból vannak? - vonta fel a szemöldökét. - Annak idején Taehyungot rendszeresen arcon lőttem vele. Nem lett baja - vont vállat.
-Mert te már gyereknek is egy sznob voltál, Haesung viszont egy cuki és édes baba, akit szeretettel nevelünk és tűzoltóautóval. Megkapja a gyilkos játékot, ha elég idős.
-A kocsi túl közhelyes. De egy pisztoly. Na az! Na az már ajándék - húzta ki magát büszkén, majd kivette öcsémet a kezemből és elment vele valamerre. Boldogan néztem utánuk, miközben szívem hevesen dobogott, ahogyan elképzeltem, milyen lenne Jin ha a saját gyerekünket venné a kezébe. Lelki szemeim előtt megjelent az idilli kép, amiben Jin a közös fiúnkat vagy lányunkat fogja a karjaiban s viszi mindenfele, ahova csak kedve tartja. Gyomrom görcsbe rándult a gondolatra. Furcsa érzések kavarogtak bennem, de megpróbáltam elnyomni azokat, én magam sem tudtam, mi bajom.
Két hete annak, hogy azt mondtam neki, hajlandó lennék hozzá menni, s ez folyamatosan a fejemben motoszkált. Igen, szerelmes vagyok, szeretem őt annyira, hogy vele éljem le az életem. S bár nem mondja ki, látom rajta, hogyan bánik az öcsémmel vagy Taehyung gyerekeivel. Akart gyereket. Akart sajátot. Nem mondta, mert nem akarta, hogy feszengjek a témától vagy kényszerként éljem meg, viszont kiismertem annyira, hogy tudjam, szerette volna, hogy gyereket szüljek neki. Számat rágcsálva fontam karom össze mellkasom előtt, bűntudat kerített hatalmába. Én viszont nem akartam. Éppen ezért kellemetlenül gondoltam az estére már előre. Hatalmas karácsonyi, családi vacsorára készültünk este, meghívva nem csak az én családomat, de Jin szüleit, testvérét is meghívtuk, illetve Jin valamit mondott arról, hogy majd Hoseok is beugrik az este folyamán. Bár nem voltunk nyaggatva, az egész pereputty árgus szemekkel várta, vajon mikor lesz már gyűrű az ujjamon, mikor állunk oltár elé és mikor kezdem kisiparos szinten gyártani az utódokat. Jinnel együtt, szándékosan idegesítettük mindenki idegrendszerét, mindig nemmel válaszoltunk az ilyen jellegű kérdésekre, de őszintén szólva, tényleg zavart, nem csak megjátszottuk. Szerettünk volna a saját tempónkban haladni, s nem csak azért tenni ezt vagy azt, hogy valakinek gyereknap legyen.
-Hol van Haesung? - kérdeztem, ahogyan megláttam Jint üres kézzel visszajönni.
-Lefektettem - magyarázta, mire bólintottam. Elém lépett, keze derekamra csúszott, mire átöleltem. Mély levegőt véve ráztam meg a fejem, miközben még közelebb préseltem magam hozzá.
-Készítsd a lelked, ma szétszednek minket - motyogtam, mire Jin elnevette magát.
-Én nem aggódom - vont vállat. - Mindent akkor teszünk, amikor nekünk jól esik. Most beszólnak, és akkor mi van? És ha úgy döntök, Vegasba viszlek, hogy egy maskarás, magát önhatalmúlag papnak kinevező pali adjon össze, ahhoz sincs senkinek köze. Addig, míg te boldog vagy, nem foglalkozom semmivel. Te vagy nekem a legfontosabb, mindenki más utánad jön - puszilt a hajamba, majd eltolt magától. - Készülj el lassan. Nem tudom, ki mikor jön - magyarázta, elengedve a kezem. A fürdő felé vettem az irányt, hogy elkészítsem magam, lezuhanyozzak, hajam megcsináljam és úgy összességében készen álljak az estére. Egy piros ruhát választottam, meg akartam adni az ünnep előtt a tiszteletet, amit egy piros ruhával akartam elérni.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jin az ajkát megnyalva nézett végig rajtam, s megígértem neki, ha mindenki elment, akkor letépheti rólam a ruhát, nem fogom meggátolni benne.
-Gyere velem egy kicsit - fogta meg a kezem, és a karácsonyfa mellé húzott, majd megállt mellettem zsebre tett kezekkel. Az orrnyergét dörzsölve fordult felém, majd egy mély levegőt véve felém fordult. - Figyelj - kezdett bele lassan. - Én...én...nagyon szeretlek, de ezt már tudod - mondta, mire bólintottam. - Viszont, soha nem mondtam el neked, hogy érzek, úgy igazából. Már akkor szerettelek, mikor te még csak abban a hitben voltál, hogy minden ami közöttünk van, hazugság. Én...tényleg soha nem gondoltam, hogy van valaki, akit ennyire szeretni fogok. Bármit feladnék érted, bármit megadnék neked. Annyira szeretlek, soha nem fogom tudni szavakkal kifejezni, így hát.. - vakarta meg a tarkóját, s zsebébe nyúlva kihúzott belőle egy apró dobozt, mire pedig kettőt pislogtam, már térdre is ereszkedett előttem. Kezem a szám elé kaptam, ahogyan tudatosult bennem, ez a dilis éppen mit is csinál.
-Jin...
-Park Haeun - pillantott fel rám, s kinyitotta az apró dobozt. - Szeretsz annyira, hogy hozzám gyere? Lennél a feleségem? - kérdezte meg ismét, amit a múltkor már egyszer megkérdezett. Nem igazán gondolkodtam, mielőtt heves bólogatásba kezdtem volna, csak boldogan felnevettem.
-Igen! - tettem szívem fölé a kezem, miközben kigördült az első könnycsepp a szememből. Jin mosolyogva felállt, s elém lépve kivette a dobozból az apró gyűrűt, majd az ujjamra húzta. Karjaim a nyaka köré fontam, miközben gyorsan ajkaira hajoltam, s boldogan öleltem át ahol csak értem.
-Szeretlek! - suttogta a fülembe, olyan hangnemben amit szerintem még nem hallottam tőle.
-Én is, Jin. Én is - sóhajtottam boldogan, még szorosabban ölelve, mint eddig.
