Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

28.

Körmeimet rágcsálva vártam, hogy a lámpa zöldre váltson és ismét végigmehessek a városon. Három napja annak, hogy Haeun szó nélkül lelépett, engem pedig csakis álmatlan éjszakák gyötörtek azóta. Órákat töltöttem el azzal, hogy az utakon mentem és folyamatosan figyeltem a járdákat, zebrákat, utakat, parkokat, hátha valahol megtalálom. Rettegtem attól, hogy mi történt vele, hiszen ha bármi baja esik, az csak és kizárólag az én hibám lesz. Mert kezdett hajlani a dologra, hogy velem marad, azonban én elszartam minden esélyemet, és miután meglátta, mire vagyok képes a háta mögött, fogta magát és elhagyott. 

Miután elment, Hoseok talált meg a földön ülve, teljesen kifordulva magamból. Majdnem fél órán át zaklatott, mire ki tudtam neki nyögni, miért is sírok úgy, mintha csak perceim lennének hátra. Jó barát módjára pedig, mikor meghallotta, hogy mi is történt, olyan nyakast kaptam, hogy lefejeltem felhúzott térdeim, s akkor kénytelenek voltunk az orrvérzésem elállítani. Kicsit megerősödött az utóbbi időben. Másnap Hoseok is csatlakozott hozzám, így két, külön autóval szeltük a várost, a lány után kutatva. Eszem ágában sem volt feladni, ha kell akkor nem alszok egy percet sem addig a pillanatig, amíg meg nem találom. 

Most értettem meg, ezek után, milyen ha szeretsz valakit. Szerelmes voltam, és alakuló kapcsolatom idő előtt hazavágtam. Aggódtam, mert nem bírtam volna elviselni, ha valami baj történik vele. A tél, a hideg a nyakunkon volt és biztos voltam benne, ha nem talál magának megfelelő helyet, akkor napok kérdése, hőmérséklet kérdése, hogy megfagy e vagy sem. Én pedig nem akartam őt elveszíteni. Nagyon sokkal tartoztam neki, nagyon sok mindent akartam még adni. Magam mellett akartam tudni, vele leélni az életem. Ha nagyon őszinte vagyok, akkor teljes mértékben, teljesen komolyan állíthatom, megtaláltam álmaim nőjét, aki mellett képes lennék megöregedni, meghalni. Tőle akarnék gyerekeket, mindent amit csak ő szeretne. És ha még egy kis esélyt is akartam látni a dologra, sietnem kellett. 

Telefonom hirtelen megcsörrent, mire sietve kapcsoltam be fülemben lévő headsetem. 

-Mondd - vágtam rá, reménnyel telve, hogy talán Hoseok azért hív, mert megtalálta. 

-Semmi - sóhajtotta. - Sehol semmi. Direkt gyalog jövök egy ideje és faggatózom az árusok, eladók, üzletek között...de senki nem látta. Jin...én nem akarlak megijeszteni vagy letaglózni, de mi van, csak mi van ha esetleg...

-Felejtsd el. Keresd tovább - közöltem, majd kikapcsoltam a fülest és tovább nézelődtem amerre csak tudtam. Nem is akarok semmi végzetesbe belegondolni, és az egész egyébként is hülyeség lett volna. Sikerült Haeunt kiismernem annyira, hogy tudjam róla, azért élni szeret, még ha nehéz is neki, és sosem adná fel annyira, hogy már más megoldása ne legyen. Erős volt, okos, leleményes. A halál csak akkor találja meg magának, ha már eljött az ő ideje. 

Kezembe kapva a telefonom, kis gondolkodás után tárcsáztam azt a számot, akinek a tulajáról tudtam, számíthatok rá. Bár az ő segítségét sem érdemeltem volna meg, biztos voltam abban, hogy kedvelte a lányt s még ha meg is tudja az igazat, segíteni fog nekem abban, hogy megtaláljam Őt. 

-Igen? - csengett fel a hangja boldogan három csörgés után. - Jin! Miben segíthetek? - kérdezte érdeklődve, tiszta és tömény szeretettel a hangjában. Szomorúan mosolyogtam, ahogyan magam elé képzeltem arcát, vajon hogyan nézhet most, miután ki tudja mióta, először hívtam fel s ami a legfontosabb, saját akaratból. 

-Komoly bajban vagyok - vázoltam fel neki a szitumat röviden. - Nagyon kell a segítséged - sóhajtottam. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is hozzá fogok fordulni bármilyen ügyben is. 

-Nemsokára ott vagyok - tette le, én pedig megfordulva a kocsival hazafelé vettem az irányt. Közben még szóltam Hoseoknak is, hogy jöjjön hozzám, majd mintha tűzmeghajtás lökött volna előre, sebesen száguldottam haza. 

Taehyung, ahogyan azt ígérte, rövid időn belül már meg is érkezett, szemében aggodalom csillogott, hiszen nem sokat mondtam neki telefonba, de tudta, ilyennel nem szórakoznék. Leült mellém a kanapéra, félig felém fordulva, miközben mosolyogva intett Hoseoknak. 

-Régen láttalak - jegyezte meg kedvesen. 

-Igen, egy éve talán? Gyerekek? 

-Jól vannak. Majd valamikor nézz be hozzánk, biztos örülni fognak neked - magyarázta lelkesen, mint mindig, hacsak szóba kerültek a gyerekei, én azonban megköszörültem a torkom és nyakam oldalra döntve, az öcsémre pillantottam. 

-Figyelj rám, amit most mondok...anyáéknak nem mondhatod el - kezdtem bele, s már láttam, hogy Taehyung ettől feszengve érzi magát, mint mindig, ha valami titkot kellett tartania. - Nagyon fontos, hogy ez így maradjon, hármónk között, s még véletlenül sem fecseged el. Kell a segítséged és a megértésed, mert...mert hazudtam. 

-Mivel kapcsolatban? 

-Haeunnal - hajtottam le a fejem kínosan. - Nem a menyasszonyom. 

-Tessék? - vonta fel az öcsém a szemöldökét. - Akkor micsoda? Egyébként is, hol van? - pillantott körbe, mielőtt visszanézett volna rám. 

-Elment. 

-Hova? 

-Elhagyott. Nincs már velem - ismertem be halkan, mielőtt a jóhiszeműsége félrevezeti s azt hiszi csak vásárolni ment, vagy sétálni. Taehyung borzasztóan naiv volt, igyekezett mindenkiben a jót látni, éppen ezért okosan kellett tárgyalnom vele s mindent alaposan a szájába rágnom, különben nem értené meg elsőre a dolgokat. 

-Micsoda?? - csattant fel. - Miért? Miért hagyott el? Mit csináltál? 

-Honnan tudod hogy én csináltam valamit? - háborodtam fel. - Miért azonnal én vagyok gyanúsítva? 

-Mert ismerlek! Tán nem a te hibád? 

-De igen - vallottam be kelletlenül, mire Tae felhorkant. 

-Mit csináltál?? Nem is...miért? 

Már nyitottam a számat, hogy elmondjam neki, mi is történt, mikor Hoseok bekapcsolta a TV-t, hogy közben..nem tudom, gondolom valamit nézzen rajta. Addig kattintgatta a csatornákat, ameddig meg nem állt a napi hírek mellett, amit érdeklődve kezdett el nézni. 

-Szóval? - fordult felém Taehyung ismét, én pedig készültem neki mondani a dolgokat, mikor szemem a képernyőre tapadt és kikapva Hoseok kezéből a távirányítót, feljebb hangosítottam a készüléket. 

"Tegnap hajnalban egy fiatal lány holttestét emelték ki a Han folyóból, egy nagyobb kiálló kő mellett megtalálva. Az öngyilkosság gyanúját a helyszínelők és a rendőrök kizárták, hiszen a lány fején egy nyílt sérülést találtak, a folyó melletti köveken pedig vért. Valószínűleg megcsúszhatott, beleeshetett a folyóba és sajnálatos módon megfulladt"

Kezemből kicsúszott a távirányító, magamban pedig elmondtam száz imát, annyi istennek amennyiről valaha csak hallottam, hogy ne Haeun legyen az. Remegő léptekkel mentem közelebb a TV-hez, mikor a kamera a lányhoz tartozó cuccokra fókuszált, mikor pedig megláttam egy koszos, rongyos, nedves kis táskát, amit láttam már korábban valaki vállán. 

Haeun táskája volt.