Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

17.

Remegő kezekkel kötöttem meg a nyakkendőmet, miközben lehunytam a szemem, és próbáltam lenyugtatni a légzésemet. Borzasztóan aggódtam az este miatt, és nem azért mert nem szoktam volna hozzá az ilyenféle alkalmakhoz. Sokkal inkább Haeun miatt volt a gyomromban egy kisebb görcs, amit nem nagyon tudtam eltűntetni, bármennyire is akartam. Tudtam, hogy hatalmas szenzáció lesz a tudat, hogy én egy ilyen eseményre nővel érkezem. Tudtam, hogy körbe lesz ugrálva, meg lesz csodálva és aggódtam, hogyan fogja kezelni a helyzetet. 

-Hogy állsz? - hallottam meg vékony hangját magam mögül, mire kinyitottam a szemem és megfordultam, hogy lássam. Szemeim majdnem kiugrottak a helyükről, amikor megpillantották csodás kis lényét. A vörös ruha, amit én választottam neki, szinte felvette a teste vonalát, megmutatva mennyire jó alakja volt. Igaz, nem ártott volna még pár kilót felszednie, mert fájt néha ránézni egyes mozdulatoknál, de jó irányba haladt. Haja hullámokban hullott oldalra, nem sokkal a mellei alá, arcán pedig enyhe smink virított. Imádtam amit láttam és féltem, más is fogja. - Kell segítség? - bökött a nyakkendőmre, amit továbbra sem sikerült a helyére igazítanom. Kezeim magam mellé hullottak, ő pedig némán elém lépett, és elkezdte a helyére igazítani az anyagot. Ahogyan lepillantottam rá, hirtelen láttam magunkat kívülről, mint egy tökéletes pár. A tökéletes férfi, ahogyan a tökéletes felesége előtt áll, s éppen azon ügyködnek, hogy ezt az életet a világnak is megmutassák. Szemeim csillogtak, ahogyan Haeunra néztem. 

-Félsz? - kérdeztem halkan, nem akarva, hogy végezzen a nyakkendő kötéssel. Minél tovább ért hozzám, annál jobban kedveltem. Percről percre növekedett a rajongásom. 

-Nem - vont vállat. - Bízom benned. Bízom abban, hogy nem mondtad el senkinek, igazából honnan is ismerjük egymást. Ettől kezdve nem kell magamat rosszul éreznem, olyan cuccokat vettél, amik nem gondolom, hogy kilógnának a sorból. Ugyanúgy fogok kinézni, mint a többi nő. Nem kell tudniuk az igazat. 

-Nem leszel olyan, mint a többi - fogtam ujjaim közé egy hajtincsét és örömmel töltött el, hogy nem törte el instant a kezemet. - Mert már most látom, hogy te leszel a legszebb. Komoly konkurencia érkezik a fedélzetre, csak még senki nem tudja. Büszke vagyok. 

-Úgy érzem magam, mint egy trófea.

-Mert az egész erről szól. Kinek mi jutott. Minél szebb az asszony, annál nagyobb a tekintély. Minél mutatósabb, annál több a pénz. 

-Mocskos egy világ a tiétek - jegyezte meg unottan, majd megpaskolta a mellkasom és hátat fordítva otthagyott. Mosolyogva néztem utána, inhalálva a parfümfelhőt, amit maga mögött hagyott. Ha ő mocskosnak tartja ezt az egészet, olyan oldalon kell őt tartanom benne, ahol nem érzi ezeket a hátrányokat. 

Ahogyan az autóhoz vezettem, különösen boldognak éreztem magamat. Soha nem fogta még a kezemet annyira, mint akkor, ahogyan megpróbált lépést tartani velem a magassarkújában. Örömmel támogattam, mikor pedig majdnem megbotlott, kezem ösztönösen siklott derekára, hogy stabilan tartsam amíg le nem tud ülni. 

-Nem muszáj megszólalnod, ha nem akarsz. Semmit nem kell csinálnod, mások sem nagyon szoktak. De végig maradj mellettem. Taehyung ott lesz a feleségével, őket ismered. Anyámékat nem tudom biztosra. Egy személy van, akit majd be akarok mutatni neked, rajta kívül a többi résztvevő nem lesz annyira fontos. Maximum másfél órát kell ott mutatkoznunk, ha jönni szeretnél, csak szólj. 

Haeun válaszképpen csak bólintott egyet, én pedig elindítottam a kocsit. Látva, hogy ő maga mennyire nyugodt és higgadt volt, kezdett engem is lehűteni. Tudtam, nem lesz semmi gond az este folyamán, mindenki imádni fogja a lányt, túléljük az estét és jövünk haza amilyen hamar csak lehet.

Ó hogy én milyet tévedtem....

-Minden rendben? Biztos meg tudod csinálni? - fürkésztem Haeun arcát, mielőtt kiszálltam volna az autóból. 

-Ne aggodalmaskodj már annyit. Azt mondtad csak a fejesek lesznek ott, lesz jobb dolguk is, minthogy velem foglalkozzanak. Hagyjál békén, figyeltem arra, amit mondtál. Kerülöm a tömeget és a figyelmet, nem beszélek senkivel, nem megyek el mellőled semerre. Ha továbbra is ezeken fogsz lovagolni itthagylak a francba és lelépek valaki mással. 

Elfojtott mosollyal a fejemen bólintottam, majd kiszálltam, és az ő ajtaja felé sétáltam, hogy kinyissam neki az ajtót, de teljesen felesleges volt, mire odaértem, már ő is kint volt a járműből. A függetlensége néha porrá zúzza méltóságomat. A kezemet nyújtottam felé, amit ő kénytelen volt elfogadni, ha nem akartuk, hogy rájöjjenek mások, mi is van úgy teljesen igazából közöttünk. Lassan lépkedtem, hogy tudja velem tartani a tempót, miközben azon gondolkodtam, hogy erre az érzésre, hogyhogy nem vágytam soha. Mindig boldognak éreztem magamat egyedül, néha-néha volt egy-két kalandom, de semmi komolyat nem akartam senkitől. Erre itt van ő, hirtelen minden amit csak szeretnék. Izgalommal tölt el a tudat, hogy bár mennyire erősnek tűnik, valójában sebezhető és törékeny, és nagyon nehéz életet él, s én jobbat tudnék biztosítani neki jelenlegi helyzeténél. Van valaki, akinek talán én lehetnék a mindene. 

-Nézzenek oda! - hallottam meg egy hangot magam mögül, mire egy mosoly ült ki ösztönösen az arcomra. Megtorpanva, vigyorogva fordultam hátra, Haeunnal egyetemben, s figyeltem legjobb barátomat, amint lenyűgözve halad felénk. - Kit látnak szemeim! - nézett végig rajtam, majd a mellettem álló lányon. - Ha nem az én legjobb barátomat egy csodaszép hölgy társaságában, akkor már nem is tudom. 

-Szia Hoseok - nevettem fel és kezet fogtam vele, majd Haeun derekára csúsztattam tenyerem. - Ő itt a párom ma este, Haeun. Ő pedig Hoseok, a legjobb cimborám - ütöttem vállon az illetőt, aki csak megforgatva a szemeit mosolyogva intett a lánynak. 

-Neked vannak barátaid? - fordult felém Haeun unottan. - Nem gondoltam volna, hogy van olyan akit elviselsz. 

-Én vagyok az egyetlen és biztosíthatlak róla, a szíve mélyén egyébként nem szeret. Nem tudom miért is állok szóba amúgy még vele. 

-Ezt én sem. Nem valami érdekes társaság - sóhajtott a lány, mire Hoseok elnevette magát. 

-Tetszik ez a kis cinizmussal teli zsák melletted. Honnan szedted, nem is, mivel vetted rá, hogy egyáltalán ránézzen egy olyanra, mint te? - vonta fel a szemöldökét, tekintetében pedig láttam, hogy tudja az igazat anélkül, hogy egy szót is szóltam volna. Tudta, hogy színjáték az egész, csak azt nem, mennyire.

-Ha befejeztétek a piszkálásomat, nem mellesleg úgy, hogy jelen vagyok, talán be is mehetnénk és akkor elmesélnék mindent. 

-Csak utánatok - intett Hoseok, szemeit le sem véve Haeunról, ami kezdett kicsit frusztrálni. Nagyon nézte, nekem pedig nem tetszett, hogy ennyire szimpatizálnak egymással az első pillanattól fogva. 

-Jin! Jin! - kiáltott valaki oldalról, hangját pedig szapora léptek s halk kopogások követték. Megdermedtem a hangra, hiszen sajnos pontosan tudtam, kihez tartoznak. - Jin, várj meg! Ugye nem gondoltad, hogy nélkülem jössz el ide?