Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

40.

Mire a lányok után értem, addigra Yuna már az asztalnál ült, vele szemben pedig Haeun ült, továbbra is csak a takarót csavarva maga köré. Tudtam, nincs alatta semmi, mert a fél válla kilátszódott, s amennyire tetszett a látvány, annyira voltam dühös, rohadtul nem akartam, hogy beteg legyen. Főleg mivel nem régen volt nyitva egy darabig az ajtó, ezért bejött a hideg, meg a konyhában egyébként is másabb volt a levegő, mint fent, nem akartam hogy nudizzon nekem itt. 

-Menjél fel légyszíves, mert hideg van - álltam mellé aggódva és parancsoló hangnemben. - Te pedig, kifelé. Nem írok neked alá semmilyen papírt, fogalmam sincs a kedvesem miért hívott be - csóváltam meg a fejem. Yuna, a "kedvesem" szó hallatán elhúzta a száját s Haeun fele fordult, aki csak csendben üldögélt és elfojtott mosollyal az arcán meredt maga elé. 

-Mutasd az ajánlóleveled - szólalt meg hirtelen, mire felvontam a szemöldököm. Bosszúsan figyeltem, ahogy a másik a táskájából előhalássza a papírt és Haeun elé tolja, aki közelebb hajolva az asztalhoz beleolvasott. - Oké, Jin aláírja neked - bólintott, mire elvettem előle a papírt és összehajtva Yuna elé lecsaptam az asztalra. 

-Ne vitázz velem Asszony - csattantam fel, s a megnevezésre melegség járta át a szívem még úgy is, hogy most nem a jókedv miatt csúszott ki a számon. - A cég az enyém. Ahogyan a döntések is. Így Yuna ma nem kap semmilyen aláírást vagy támogatást, örüljön hogy nem rúgtam még ki innen. Nem is értem te mit akarsz vele, mikor legalább annyira utálod mint én. 

-Szádat befogod és hozol egy tollat - sziszegte összehúzott szemekkel, mire meglepve tapasztaltam, hogy eltűnt a korábbi varázs. Konkrétan ugyanúgy kommunikáltunk egymással mint ismeretségünk elején, az egyetlen különbség az volt, hogy nem az utálat, sokkal inkább a pajkosság és szerelem állt minden szavunk mögött. Tetszett ez az oda-vissza hangnem és csipkelődés, bár Yuna előtt nem akartam ennyire nyitott és boldog lenni, elég ha neki megmaradok a régi, szigorú főnök szerepében. 

-Mert ha nem? - hajoltam közelebb hozzám, nyelvemmel végigszántva ajkamon. Tudtam, hogy végignézte a mozdulatot, viszont szemében láttam, semmilyen formában nem tudok hatni rá, ha egyszer valamit elhatározott. Mosolyogva nyalta meg a száját ő is, ahogyan követte példám és még közelebb hajolva nézett a szemembe. 

-Mert ha nem - suttogta. - Soha többet nem kapod meg, ami most a takaró alatt van - közölte velem vidáman, enyhe gúnnyal a hangjában, a fene egye meg, megfogott! A vesztesek fájdalmával távolodtam el tőle. 

-Alattomos némber - morogtam és a nappaliba mentem, hogy az egyik fiókból elővegyek egy tollat. Kelletlenül kullogva mentem vissza a konyhába, ahol már ki volt készítve elém a papír, de mire ráírhattam volna a nevem, Haeun a lapra tenyerelt.

-Jól figyelj rám, mert egyszer mondom el - nézett mélyen Yuna szemeibe, aki nagyot nyelve bólintott. - Jin most szépen aláírja neked nyomorult kis papírodat. És ezennel le van zárva minden kapcsolat közöttetek. Ez a nap az utolsó, hogy ebbe a házba betetted a lábad, hogy szóba áltál bármelyikőnkkel. Messziről elkerülsz engem is, Jint is, a céget és az egész családunkat. Mert ha nem, bemegyek a rendőrségre, felnyomlak zaklatásért, zsarolásért, illetve szólok néhány barátomnak az utcáról - közölte halk és nyugodt stílusban a tényeket, az "utca" szót megnyomva, mire Yuna elképedt arckifejezéssel nézett vissza rá. Nem szólt semmit, nem reagált semmit csak bámulta a vele szemben ülő lányt én pedig csak álltam ott, kezemben a tollal, és csak arra tudtam gondolni, amint Yuna elment innen, visszaviszem Nőmet a hálóba és úgy lefárasztom egy hónapig alszik utána. 

-Én...

-Kell a levél vagy sem? - vonta fel Haeun a szemöldökét, mire Yuna kinézett az ablakon, és nagyon lassan, de bólintott egyet. - Megértetted, amit korábban mondtam? - kérdezte, mire még egy bólintás volt a válasz. - Hát ez remek! Jin, írd alá - nézett rám huncut mosollyal, én pedig megráztam a fejem és sietve ráfirkantottam a szignóm a lap aljára. Yuna felém fordult, lenézett a lapra, majd vissza rám. 

-Köszönöm - mondta halkan, s felállva az aszaltól eltette a papírt. Összehúzta magán a kabátot, táskáját a vállára kapta s mielőtt kiment volna, még egyszer visszafordult. - Sok boldogságot Nektek - szólt, mire én csak felhorkantam, Haeun viszont felállt s mellém lépve a vállamra hajtotta a fejét. 

-Köszönjük - válaszolt, engem is meglepve őszinte, kedves és barátságos hangjával. A korábbi amazonnak, ami kényelmetlenné tette a gatyám már nyoma sem volt, helyette mintha egy ezer éves barátjától búcsúzott volna. - Sok sikert a munkához. Biztos vagyok benne, hogy megkapod.

Yuna csak bólintott, majd hátat fordítva elment. Csendben álldogáltunk egy darabig, végül Haeun felé fordultam s már készültem volna lecsapni ajkaira, mikor kibújt karom alatt és egyszerűen elfutott előlem. 

-Hova mész? - néztem utána döbbenten. 

-Majd megfagyok, alig vártam, hogy elmenjen - trappolt az emelet fele, csupasz talpa csak úgy csattogott a hideg kövön. 

-Mondtam, hogy öltözz fel - nevettem fel, majd utána indultam. - De várj már meg! Miattad be vagyok indulva, nehogy itt hagyj! - siettem utána. 

-Kezdj magaddal valamit, nincs most kedvem hozzád! - kiáltott vissza, mire hajamba túrva hunytam le a szemeim.

-Utállak - jegyeztem meg. 

-Én is! - visította. Egy mély levegőt véve próbáltam agyam visszarázni rendes gondolatokkal, majd felmentem én is a lépcsőn a szobánkba. Aztán eszembe jutott, mi hiányzik, amire ma nem volt alkalmam.

A reggeli.