Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

20.

*Haeun*

-Vigyázzatok magatokra - intett Jin anyukája, mielőtt beszállt volna az autójába. - Jin, fogsz tudni így vezetni? Biztos ne hívjak egy taxit és majd valaki elhozza a kocsid? Még mindig be vagy gyógyszerezve, nem hiszem, hogy....

-Majd én vezetek - közöltem mosolyogva, tartva Jin anyukájával a szemkontaktust. Nem igazán éreztem a szeretetét mióta kiderült, hogy eredetileg mi is lenne a foglalkozásom. Jinnek egy semmittevő, otthon üldögélő, csodaszép asszonyt szántak, aki szül neki ki tudja hány gyereket, amennyi csak a csövön kifér. Azokat nevelgeti, az urát vacsorával és tiszta ruhával várja haza. Burkolt házvezető, akivel néha talán szexel egyet. Ez volt az ideális feleség Jin szüleinek a szemében, én pedig az orvosi létemmel potenciális veszélyt jelentettem erre az álomra. 

Függetlenségem és határozottságom hamar levették, ez pedig unszimpátiát váltott ki. Egy nő, karrierrel úgysem kell senkinek. Akinek igen, az maga is a munkamánia mocsarába süllyedt. Viszont azt nem tudták, hogy ez csak a legkisebb probléma a Jinnel lévő kapcsolatomban. A tény, hogy konkrétan az utcán élek, hogy rohadtul nincs meg az orvosi diplomám, családom sincs, egy lyukas garasom se mind távolabb löktek ettől a famíliától. Jin volt az egyetlen ebben a családban, aki félretette előítéletét és szóbaállt velem, bár sosem felejtem el, hogy szimplán csak azért, mert szívesség kellett neki, furcsa módon csak és kizárólag tőlem. Amennyire bántott a tudat, hogy csak kihasznál, annyira melengette meg a szívem, hogy lassacskán kezd nyitni felém és érzelmeket táplál irántam. Tudtam, hogy ez nem helyes, ez a hatalmas társadalmi különbség egyszer majd fájdalmat okoz valakinek, csak idő kérdése, hogy mikor. 

-Most már jogsid is van? - fordult felém Jin, tartva nekem a kulcsokat.

-Eddig is volt. Igaz, elavult mert nem tudtam megújítani, de tudok vezetni - vontam vállat és elvettem tőle a kulcsokat. - Habár te hajléktalanként ismertél meg...sokkal többet tudok annál, mint gondolnád. 

-Elmondod milyen apró részleteket titkolsz még? - kérdezte Jin miután bekötötte magát. - Egyszerűen nem tudlak elhinni. Mi derül még ki rólad? Hogy eredetileg milliárdos vagy? 

-Most mondjam, hogy igen? - néztem előre az útra, miközben beindítottam a motort. - Tudod kinek a kórházában láttak most el? - pillantottam Jin fele. Tátott szájjal meredt rám, miközben emésztette a hallottakat. 

-Azt a rohadt mindenségét! Kórházad van? - vinnyogott, hangszínétől kitört belőlem a nevetés. - Haeun, ez nem vicces! Kurva gazdag vagy, és el sem mondtad? 

-Minek? Hogy utána a pénzemért szeress? - mosolyodtam el szomorúan. - Megtették már elegen. Nem akartalak feltenni a listára. Egyébként pedig nem az enyém, apámé. 

-De...de...hogy? Hogyan...mikor...miért...nem ismertek fel? 

-Ha elfelejtetted volna, nem végeztem el az orvosit. Nem lett meg a nagy vizsgám, éppen ezért nem voltam gyakorlaton sem. Itt nem ismer igazából senki...

-Apád? 

-Kerültem a folyosót, ahol az irodája van. Meg teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy éppen műtétet végzett. A legkomolyabbakat ő csinálja és mivel sajnos túl sok a komoly eset, nagyon sok dolga van.

-Nem gondolkodtál még el azon, hogy eljöjj hozzá? Hogy bocsánatot kérj tőle? Régen volt, hátha...

-Inkább fagyok én is halálra az utcán, minthogy visszakuncsorogjam magam. Nem ismered az apám. Olyan megalázás az utcán nem ér, mint amilyet tőle kapnék. Esélyt sem adott újra kezdeni a dolgokat, ismét megpróbálni, csak egy laza mozdulattal kidobott otthonról. Nem csak ő haragszik, sosem fogom neki megbocsátani, hogy ezt tette velem. Megjöttünk - állítottam le a kocsit, majd sietve kiszálltam és a házba indultam. 

Nem akartam Jinnel a családomról beszélni, mert kényes volt számomra. Bár próbáltam keménynek látszani, érzelemmentesnek, mint akiről bármi lepereg, évek óta sajgott a lelkem, amiért egyet hibáztam és nem volt visszaút. Kegyetlenségnek éltem meg az egész akciót, csak mert elszúrtam valamit. Hibáztam, de nem éreztem akkorának, mint amekkora büntetést kapott. 

Már készültem volna belépni az ajtón, hogy mehessek zuhanyozni és levehessem magamról a véres ruhát, mikor valaki elkapta a csuklóm. Kérdőn pillantottam hátra, azonban nem számítottam arra, egyáltalán nem számítottam arra, ami utána jött. Jin egy határozott mozdulattal magához rántott és mire akár ellenkezni is tudtam volna, ajkai már az enyémen pihentek, határozottsággal és finomsággal vegyítve. Nem akartam viszonozni. Nem akartam, hogy bármibe is belelovalja magát, ami nem igaz. Nem akartam, hogy hamis ábrándok éledjenek benne. Nem akartam bántani, nem akartam őt megerősíteni hitében. 

Mégis viszonoztam csókját. Mégis nyaka köré fontam karjam, óvatosan, hogy ne érjek sérüléséhez amivel egyékbént most ágyban kéne feküdnie, nem pedig velem nyalakodnia, mint a párosodó kutyák. Mégis megcsókoltam, szívemnek ezzel kisebb ritmuszavart okozva.