Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

18.

-A Sátánt meg ki küldte ide? - néztem döbbenten a felém közeledő lányra, akinek néha kifordult a bokája a magassarkú miatt, de hősiesen vette az akadályt és előbb-utóbb, még egészben, de odaért hozzánk. 

-Jin - lépett mellém mosolyogva, egy aprót lökve Haeunon, aki elfojtott nevetéssel figyelte nyomoromat. Bántott, hogy féltékenykedés helyett inkább a szórakozást választotta, és ahelyett, hogy megpróbált volna visszasajátítani magának, csak hagyta, hogy ez a két lábon járó csapás rajtam csüngjön helyette. 

-Mit keresel itt? - vakartam le magamról szorítását, miközben csalódottan Haeun keze után nyúltam, és visszahúztam magam mellé. 

-Milyen férfi az olyan, aki nem hoz magával egy kiegészítőt...egy csodaszép nőt? - kérdezte mosolyogva, miközben végigmutatott magán. 

-Te tudod mi vagy számomra? Egy nagy, ronda pattanás, amitől egyszerűen nem tudok megszabadulni, és minél erősebben gyilkolom, annál tovább marad rajtam, annál feltűnőbb lesz és inkább elbújnék a nyílvánosság elől, minthogy valaki meglássa. 

Yuna némán nézett rám, szemében láttam a szomorúságot, de ő nem mutatta. Helyette csak összeszorította a száját, majd bólintott egyet és kikerülve a társaságunkat bement az épületbe. A cipőm orrát vizslatva vontam egyet a vállamon, ahogyan tudtam, hogy Haeun felém fordult. 

-Durva voltál és érzéketlen. Elhiszem, hogy nem kedveled, nekem sem a szívem csücske második találkozás után sem, de ez még szerintem is sok volt. Bent ha összefutsz vele, kérj bocsánatot tőle. 

-Jó - duzzogtam halkan, majd Haeun kezét megfogva én is bementem az épületbe, mögöttünk Hoseokkal. Azalatt a pár év alatt, amit apám cégében töltöttem, megtanultam egyet s mást, nemcsak magáról az üzletről, de az emberekről is, akik ezzel foglalkoznak, a legfontosabb lecke pedig az volt, hogy legyünk kemények, könyörtelenek és határozottak ha olyan dologról van szó, ami pénzt foglal magába. Ennek a tapasztalatnak a megtartásával jártam minden nap, elvártam a tiszteletet és a tekintélyt magamnak, nem engedtem, hogy a dolgozóim puhánynak és barátnak lássanak engem. Viszont egy idő után, ez a kemény ábrázat és viselkedés olyan szinten a részemmé vált, hogy nem tudtam különválasztani azt a magánéletemtől, s észre sem vettem, már a családtagjaimon, barátaimon is alkalmaztam. Gyakran tiportam olyan emberek lelkébe is, akiket nem akartam egyébként bántani, gyakran vágtam olyan dolgokat emberek fejéhez, amiket igazából nem is akartam. 

Tudtam, hogy Haeunt is megbántottam, nem egyszer, akarva-akaratlanul, ahogyan azt is, hogy fog még miattam sírni, mert nehezen változom. De belül, valahol tudtam, hogy nem csak én adok neki ebben a kapcsolatban. Amellett, hogy szívességet tesz nekem azzal, hogy segít hülyére venni rajtunk kívül mindenkit, képes arra, hogy a maga módján, a maga viselkedésével, ami néha kísértetiesen hasonlít az enyémre, lassan de biztosan megváltoztasson engem jó irányba, hogy ismét úgy tudjak bánni az emberekkel, ahogyan akkor tettem, mielőtt az agyam megborult volna. 

-Pontosan hol is vagyunk? - suttogta Haeun ahogyan beléptünk a feldíszített terembe. Mögé lépve lesegítettem róla kabátját, majd a sajátommal együtt beadtam a ruhatárba. 

-Támogatói vacsora - pillantottam a táblára, ahova az ülésrend volt felírva. A mi asztalunk közvetlenül a színpad előtt volt. Remek. 

-És kik ezek az emberek? 

-Azoknak a cégeknek a vezetői, akik bármilyen együttműködésben részt vettek. Ilyenkor befizetünk egy összeget, amit majd a közös befektetésekre felhasználunk. Szerintem idén is én fizettem be a legtöbbet - suttogtam mosolyogva.