Térden könyörögve, hangtalanul vergődve
Ujjaim bőrömbe marnak, vörös sávokat szakítva a fehér húsba.
Hideg padlón, görcsösen rángva
Ragacsos, fekete sárként szakad ki belőlem.
Tócsába gyűlik démonaim undorító mocska,
Ahogy szivárognak ki lassan a magamon ütött seben.
Hagyom, hadd menjen az utolsó cseppig.
Nem baj, ha picit belehalok.
Ettől lesz csak szép,
Ha begyógyultak a sebek
Ha elmúltak a fellegek
Ha végre szabad leszek.
2019.05.04.
Nincs kész, de nem tudom, mit mondhatnék még. Benne van.
YOU ARE READING
A Vihar Hangjai
PoetryVersek egy élettel ezelőttről... Nem tervezem rendszeresen update-elni, néha választok majd egy morzsát a múltból, hogy megosszam azzal, aki idetéved. Régi versek: I-XV. Új versek: XVI- Borítót készítette: @-wanderes 💙
