Napfolt
Miután miszlikekre hullott minden,
S darabkáit széthordta a szél,
Már nem fáj annyira.
Nem sebeznek többé széthullott álmaim szilánkjai.
Talán túl vagyok rajta.
Talán egyszer elmúlik ez a furcsa,
Idegen érzés, melyet nem tudok hova tenni.
Olyan ez, mint mikor elvakítja szemem a nap.
Nem látok, csak egy foltot.
Most, mikor a romok helyét nézem,
Nem tudom, mi lehet ott.
Romok? Törmelék? Semmi?
A folt nem engedi látnom.
Nem tudom, vége van-e, s maradt-e valami.
A folt hideg, különös üressége vesz körbe.
Nem tudom, lehet-e itt még újra álmodni,
Vagy marad fájó, szomorú emlék.
Egy biztos:
Már nem lesz ugyanaz sohasem.
Azt széttépte a valóság, és elvitte a szél…
2015.03.25. 21:34
YOU ARE READING
A Vihar Hangjai
PoetryVersek egy élettel ezelőttről... Nem tervezem rendszeresen update-elni, néha választok majd egy morzsát a múltból, hogy megosszam azzal, aki idetéved. Régi versek: I-XV. Új versek: XVI- Borítót készítette: @-wanderes 💙
