Epizódok egy sosem volt életből (Befejezett)

Egy hideg téli éjjelen

- Mi a következő lépés, nagyfiú?

A telefon még a kezemben van. Az imént beszéltem a barátnőmmel. Csúnya veszekedés volt. Azzal tettük le, hogy majd másnap megbeszéljük, amikor már lehiggadtunk. Szinte meg sem lepődtem, hogy a Fehér Boszorkány rögtön utána megszólalt. Bár arra nem számítottam, hogy meg is jelenik. Ahogy az asztal mellett állva megfordulok, meglátom, amint az ágyamon ül.

- Nem tudom. Fogalmam sincs.

- Gondolod, hogy holnap simán megbeszélitek? Hogy minden elrendeződik? Ahogy mindig?

- Ahogy mindig...

Feláll az ágyról. Engem fürkész, én pedig őt. Megint. Már megint az a szomorkás sajnálat csillog a szemében. Ilyenkor mindig olyan csinos. Hiába a szokásos egyrészes bézs ruha, a fakóbarnás hajszín, a porcelánfehér bőr, ilyenkor olyan más. Nézem, ahogy íriszén táncot járnak a skarlát lángnyelvek. Észre sem vettem, hogy közben leraktam a telefonom az asztalra, és odaléptem hozzá. Ő közelebb hajol, miközben beszél, lehelete végigcirógatja a számat.

- Mire gondolsz most? Hm? Csak rajta. Úgyis rájövök, ha fontos – suttogja, majd elmosolyodik. Miközben mosolyog, kissé kidugja hegyes nyelvét, épphogy csak látszódjon a szája sarkán.

Nem is értem, miért csinálom. Hirtelen áthidalom azt a három centit, ami elválaszt tőle. Számat finoman az övére tapasztom és nyelvemmel megkeresem az övét. Alig egy másodpercig tart az egész. Amint nyelveink elszakadnak egymástól, megszólal:

- Szóval arra gondolsz, mi van az én felszínem alatt? Nem félsz, hogy miközben kideríted, esetleg megégsz? Így is csábít a gondolat?

Komolyan beszél. Csak nem elég komolyan. Nem érdekel a figyelmeztetés. Jobb kezemet a derekára, bal kezemet a tarkójára csúsztatom.

- Csönd legyen – és ezzel a kijelentéssel újra a szájára tévedek. Nyelvemmel végigsimítok az ajkain, majd hagyom, hogy száját az enyémre tapassza, és nyelvével megkeresse az enyémet. Közben kezeit a hátamra teszi. Nem tudom, meddig tart ez a csók. Egy perc? Kettő? Öt? Nem is igazán fontos.

Miután kihúzza nyelvét a számból rám néz, és azt mondja:

- Meg fogod bánni.

- Én ugyan nem – felelem, és megkeresem a hátán a fűzős rész szalagját. Kifejezettem jó hallani azt a halk surrogást, ahogy a csomó kibomlik, és érezni, ahogy a ruha lassan lazul. Óvatosan megfogom a ruhát a vállánál, és elkezdem lefelé húzni.

- Ha megbánnám, akkor már abbahagytam volna. De egy szavadba kerül, és leállok – és ezzel elengedem a már csípőig tolt ruhát, hagyom leesni. Közben fogaimat végighúzom a nyakán. Aprókat harapok a bőrébe, és hallgatom, ahogy halkan nyögdécselni kezd.

A kezeit lecsúsztatja a derekamra, majd elkezdi feltolni a pólómat. Felemelem a kezem, hogy levehesse rólam. És így állunk az ágy mellett. Ő egy szál fehérneműben, én félmeztelenül.
Újból ölelkezünk. Ajkakkal, foggal és nyelvvel keresem nyakának erogén zónáit, míg ő kibontja az övemet, lehúzza a sliccemet. Elengedi a nadrágomat, ami így a földön landol.

Kezünk a másik derekán pihen, homlokunkat egymáshoz támasztjuk. Mindketten lihegünk.

- Na mi van, nagyfiú? Elfogyott a szufla? – ingerel. Én pedig ugrok rá. Finoman kicsatolom, majd leveszem róla a melltartót.

- Nem, csak ezt nem akartam vízszintesben – felelem. Megint a nyakát csókolgatom. Kilépek lecsúsztatott nadrágomból, és miközben féltérdre ereszkedem, lassan végighúzom a nyelvem hegyét a felsőtestén, egészen a köldökéig. Átnyúlok a térde alatt, megemelem, és mielőtt elesne, másik kezemmel elkapom a hátánál. Felállunk, közben ő a nyakam köré kulcsolja karjait.