Epizódok egy sosem volt életből (Befejezett)

Előkészületek

 - Emlékeztess, miért is csinálom én ezt? – lök odébb Androméda egy teherautó méretű aszteroidát. Nagyon elege lehet már a bányászatból. Az igazat megvallva én is meguntam, hogy órák óta nem találjuk.

- Mert ez a fajta gyémánt csak a te galaxisodban található meg. Jobban mondva nem tudok róla, hogy máshol is lenne. És nálad a legjobb minőségű az elektrum.

- Na persze – int magához egy kisebb hegyet. Ráilleszti a tenyerét. Egy darabig halkan zümmög a keze alatt, aztán azt is messzire löki.

- És persze a beígért csoki miatt – tapogatom le én is mosolyogva a mellettem lévő űrsziklát. Semmi. – Emlékszel, minden karát után egy tábla csoki.

- Mit meg nem teszek egy kis édességért – morog az orra alatt, aztán felszalad a szemöldöke, mikor rátapint egy újabb kőre. – Megvan a gyémánt.

Meg sem várja, hogy reagáljak. Határozottan rácsap a sziklára, ami ettől kettétörik.

- Ugye tudod, hogy ez hatalmasat szólt volna, ha levegő is lenne itt.

- De nincs – von vállat és benyúl a hasadékba. – Különben is, ezt a galaxis az enyém, akkor tombolok, amikor jól esik.

- Akkor már értem, miért vannak itt ekkora törmelékfelhők.

- Haha! Vicces vagy – nyom a kezembe egy mogyoró méretű rögöt. A fény felé tartva jól látszik, ahogy lumineszkálni kezd.

- Köszi – csapom zsebre.

- Remélem, azért rajta leszek a vendéglistán.

- Persze. Elintézem, hogy legyen neked valami csoki.

- Azt ajánlom is. Megvan az elektrum?

- Meg. Nem hagytam el.

- Akkor igyekezz! Az idő telik.

- Köszi a segítséget – ölelem meg.

- Jó napot, Hans bácsi! – nyitok be az üzletbe.

- Jó napot, Alfons! – üdvözöl kedves öreg barátom. – Mit tehetek a legjobb vevőmért?

Jaj! Én nagyon tisztelem az öreget, de eleve utálok németül beszélgetni, ráadásul szegény bácsi nagyon érdes tájszólással beszéli. Olyan furcsán pattan és zümmög a szájából a nevem.

- Alphonse – hangsúlyozom somolyogva. – Amiatt a különleges darab miatt jöttem.

- Jaj, tudod én mindent megtettem, amit lehet, de egyszerűen nem találtam meg hozzá a megfelelő követ – sajnálkozik.

- De én igen – gurítom ki elé a pultra az Andromédától kapott gyémántot.

A várt hatás nem marad el. Szegény Hans bácsi sokat megélt már, de ilyet még sosem látott. Olyan óvatosan veszi kézbe, mintha attól félne, hogy eltűnik. Öt percen keresztül vizsgálgatja szemüveggel, nagyítóval, és ha nem hátul lenne a műhelyben, akkor a mikroszkóp alá is odarakná.

- Mielőtt elvállalnám, tudnom kell, honnan szerezted. Tudnom kell, legális-e – találja meg a hangját.

- Kaptam az exemtől.

- És ki volt a hölgy? A császárok leszármazottja? Sosem láttam ilyen ékkövet. Ez tényleg világít, vagy csak képzelem?

- Lumineszkál. És nem, nem gazdag, csak van némi öröksége.