Epizódok egy sosem volt életből (Befejezett)

Lizzy

A vonat lassan megérkezik egy újabb megállóba. Azzal szórakoztatom magam, hogy a Csillagok Szemével nézem a térben a finom kötőszálakat, miközben zenét hallgatok. Nem zavar, hogy a retinám sárgán izzik, úgysem láthatja senki a napszemüveg alatt. A nyár előnyei. Úgy láthatom az emberek múltját és jelenét, hogy közben nem néznek dilisnek, aki holmi foszforeszkáló kontaklencsével bámul az ember arcába. Nagy hátránya viszont, hogy iszonyat meleg van. Augusztus vége van, de még mindig negyven fok. Szerencsétlen hallgatók az egyetemen majd megfőnek az előadótermekben. Mázli, hogy én tudom szabályozni a testhőmet bőr alatt.

Ilyen dolgok járnak a fejemben, mikor észreveszem, hogy a színes kötőszálak közt feltűnik egy tüskés fekete. Egészen egy épp felszálló lányig tudom követni. Egy csillámló rózsaszín szállal ellentétesen van rátekeredve a szívére. Olvasás nélkül is tudom, mit jelent. Nyilván felszarvazta a barátja. Sőt, a tüskék miatt meg merném kockáztatni, hogy a kedves harmadik fél a leányzó egyik barátnője. Csúnya ügy. Kíváncsi vagyok, mikor fogja megtudni.

Miután mindezt végiggondolom, jobban szemügyre veszem. A vonat épp csak becsukta az ajtót, ő meg ott ácsorog, nem tudja, hova üljön. Gót lehet. Vagy darkos. Számomra egyformák, mindkét stílus szexis fekete cuccokban jár, és ez vele sincs máshogy. Fekete vászonszoknyáját vörös csipke díszíti. Hozzáillő rövid ujjú fekete pólót hord, rajta fekete fűzőt. Az egész összeállítást fekete magas sarkú térdcsizmával és egy szegecses nyakörvvel fejelte meg. A sok fülbevalóról és gyűrűről már nem is beszélve. Hosszú, egyenes, fekete haja van és erős sminkje. Szemceruza, szemhéjfesték, és még ki tudja, micsoda kozmetikai nagyüzem van még az arcára kenve. Bár ennek ellenére nagyon is csinos. Valamiért mindig vonzottak az ilyen lányok.

Szegény szerencsétlen majdnem felbukik, mikor meglódul a vonat. Bennem pedig azonnal megszólal a lovagi erény, no nem mintha olyan sok lenne:

- Ha le szeretnél ülni, itt van ám egy szabad hely – mutatok az előttem lévő ülésre.

Nagy hirtelen nem volt biztos benne, hogy hozzá beszélek, úgyhogy megeresztettem felé egy félmosolyt. Pislant kettőt, majd leül velem szemben.

- Kösz – feleli flegmán, és valami rejtett zsebből elővesz egy telefont.

Kihúzom a fülemből a fülhallgatót, összetekerem és elteszem a táskámba. Félrebillentett fejjel fürkészem tovább a lányt, még mindig a napszemüveg mögül. Észreveszi, hogy őt nézem.

- Mi van? – veti oda.

- Kissé mogorva vagy – mosolyodok el. – Nem illik hozzád.

- Ha éppen tudni akarod, fáradt vagyok, és kissé feszült, mert a barátom elhanyagol. Épp a facebook-ját töröm fel, hátha a haverjainak elmondta, mi baja, mert nekem nem.

Közben folyamatosan pötyög a képernyőn, én pedig látom, ahogy a kötőszálak szép lassan rátekerednek és megfeszülnek. Az srác olyan gyökér, hogy az üzeneteiből ki fog derülni minden. Visszaváltok emberi látásra, és leveszem a szemüvegem.

- Nem biztos, hogy tudni akarod. Talán nem véletlenül nem mondja el. Ki tudja, talán vele van a baj. Ha érted, mire gondolok... – mutatom fel begörbített mutatóujjamat.

- Törődj a magad dolgával! – durrog, és ránéz a képernyőre.

Csupán két percig tart. Ennyi idő kell ahhoz, hogy megtalálja a kompromittáló üzeneteket. Az arcáról egész pszichológiai tanulmányokat lehetne írni. Elejti a telefont és zokogni kezd. Lehajolok és felveszem a telefont. Odarakom az ölébe.

- Sajnálom. Biztos nagyon szeretted.

- Ugyan honnan tudnád te azt, milyen ez most nekem?! – szegezi nekem könnyein keresztül.