Epizódok egy sosem volt életből (Befejezett)

Délután a plázában

 - Hol is vannak most a szüleid? – kérdezi Amanda.

A házunkhoz legközelebbi plázában vagyunk éppen, Amanda feltétlen el akart ide jönni. Meggyőződése, hogy vásárolni jó muri. A próbafülkéből beszél, már a negyedik összeállítást próbálja fel.

- Hát valami barátaiknak babaegészség-kívánó partijuk van, és feltétlen koccintani szerettek volna a kissrác egészségére. A húgom pedig egy barátnőjénél alszik.

- Értem. Ez milyen? – rántja félre a függönyt. Egy testhezálló fekete póló van rajta, háromnegyedes ujjal, hozzáillő fekete rövid szoknya, derekán vékony acéllánccal díszítve. Az egész összképet egy majd térdig érő, magas sarkú, fekete műbőrcsizmával fejelte meg.

- Jól áll.

- Akkor ezt is visszük.

- Emlékeztess csak, honnan is van erre pénz?

- Ne faggasd a boszit! – ezzel visszarántja a függönyt. – Amúgy a törtaranyból, emlékszel?

Reggel egy kupac törött aranyékszer várt az asztalon, egy kis darab papírral.

„Ennyit tudtam előbűvölni. Cseréld be valahol, aztán délben találkozunk a plázában! Amanda"

Ez állt a papíron. Ahogy elolvastam, a betűk izzani kezdtek. Beledobtam a cetlit egy pohárba az asztalon, megvártam, míg elégett. Felöltöztem, lementem reggelizni. A szüleim mondták, hogy elmennek partiba, húgom meg barátnőzni, úgyhogy egyedül leszek egész este. Szuper, gondoltam. Kedves barátnőm úgyis dolgozik ma, még jó, hogy Amanda kitalált valami elfoglaltságot.

Elmentem becserélni az aranyat. Elég ferdén nézett rám a becsüs. Gondolom huligánnak nézett a gyakorlónadrágommal és a katonai zsákommal. De végül elég szép összeget adott a törött ékszerekért. Aztán siettem is a plázába, mert késésben voltam.

Amanda a bézs színű ruhájában nem kis feltűnést keltve álldogált az épületben. És énrám is rám vonta a figyelmet, mikor a nyakamba ugrott.

- Szia! Mehetünk?

- Igen. Honnan volt az ékszer?

Úgy nézett rám, mintha a Plútóról jöttem volna.

- Hát írtam nem? Előbűvöltem – felelte.

Végül is ráhagytam. Aztán bejöttünk a legközelebbi ruha és cipőboltba, hogy válogathasson.

Amanda kilép a próbafülkéből. Ismét az az egyrészes ruha van rajta.

- Hogy nem keltesz pánikot? Kísérteties ez az öltözet az tüzes szemeiddel és a fakó bőröddel.

- Tündérbűbáj. A ruhámat leszámítva olyannak látnak, mint a normális embereket.

- És a gyengepont?

- Egy fakó pont a tenyeremen, a gyűrűsujjam tövénél. Ha meglátja valaki... akkor pánik lesz.

Belém karol, indulunk fizetni. Hihetetlen, milyen sandán tudnak nézni egyes pénztárosok. Kifejezetten kellemetlen az a helytelenítő tekintet, ahogy a ruházatunkat bámulja. Felüdülés, mikor végzünk a ruhabolttal.

- Van még annyi, hogy szerezzünk valami spéci vacsorának valót. Mit vegyünk?

- Csirkeszívet – vágja rá csillogó szemekkel. – De előtte átveszem a ruhámat.

Pár perc múlva kilép a női mosdóból abban az összeállításban, amit utoljára próbált.

- Egy ezüstlánc feldobná az összképet – mondom.