Epizódok egy sosem volt életből (Befejezett)

A látókkal csak a baj van

 - Ki a barátod? – bök felém mogorván a csaj. Fekete és barna ruhaegyüttese tele van mindenféle színes, csilingelő gyöngyökkel és egyéb furcsaságokkal. Erős feketére festette ki a szemét és valami barnás rúzzsal húzta ki a száját. A nyakában kismillió ásványköves nyaklánc zörög. A kirívó összhatást növeli hosszú, göndör, szőke haja, ami itt-ott feketére van melírozva. Szegény Sarah alig talál szavakat számomra teljesen ismeretlen barátnője kérdésére.

- Izé... Alphonse egy barátom a könyvesboltból. Kolléga. Néha megiszunk egy kávét műszak után. Al – fordul felém – ő itt Imogen. Kicsit talán túlságosan is egyéniség, de a szíve aranyból van. Csak nehéz az aranyig leásni.

- Nagyon örvendek – biccentek felé. – Nem akarsz leülni?

Imogen kelletlenül ledobja magát a székre és mogorván rámered a füleimre. Nem is titkolja, hogy nem tetszek neki.

- Azért ennyire nem vagyok csúnya – emelem meg fél szemöldököm.

- Nem. Te más vagy – válaszolja. – Nem látom, mi van benned.

- Mert a bőröm eltakarja.

- Nagyon vicces. Tudod, hogy értem. Ki vele, ki vagy te?

- Csak nem egy látó? Még ilyet! Nem hittem volna, hogy összefutok eggyel – vigyorodok el.

- Állj! Te ezt honnan tudod? – döbben meg Sarah. Idegesen forgatja kezében a kávéspoharat.

- Onnan, hogy az aurámat próbálja kilesni, de nem megy neki, mert van annyi eszem, hogy elrejtem.

- Csak nem félsz? – gúnyolódik újdonsült ismerősöm. – Mit titkolsz a katonai gyakorló és a Nike-pulóver alatt?

- Nem tetszene, hidd el – veszem fel a kesztyűt. – Olyan dolgok vannak ott, amit el sem tudsz képzelni.

- Én elmegyek még egy adag kávéért – pattan fel Sarah. – Ti meg addig ne öljétek meg egymást. Vagy legalább ne nagyon.

- Tégy próbára – hajol közelebb, mikor már csak ketten ülünk az asztalnál.

Oké, ez már nyílt kihívás. Én meg nem vagyok formában, hogy csak úgy elengedjem a fülem mellett. Átkozott Fehér Boszorkány, hol vagy már?!

- Szerintem sem jó ötlet – hangzik fel az ismerős hang mögöttem. Na végre. Amanda ráérősen ballag oda az asztalunkhoz. Imogen pedig halálra váltan figyeli, ahogy helyet foglal. Bármibe lefogadom, hogy átlát a farmer-pulóver ruházaton és Amanda álcáján.

- Mi a fene vagy te? – suttogja Imogen továbbra is Amandára meredve.

- Nyugi, nem bántalak, látó – vigyorog. – Max, pontosan mit is szeretnél velem megbeszélni?

- Még mindig Alphonse – mormogom. – És Patrick legénybúcsúját. Kiosztották, hogy szerezzek táncosnőt, és egyelőre ötletem sincs.

- És rám gondoltál? – pillog ártatlant mímelve.

- Csak engem zavar, hogy a csaj nem ember?! – szakít félbe minket Imogen idegesen. – Ez valami démonfajzat! Hogyhogy téged ez nem is érdekel? – néz rám könyörgőn.

- Ne hangoskodj. Idegesítő – húzom el a szám. – Amanda, kérlek, légy egy kicsit humánusabb.

- Oké-oké – int a kezével. – Jobb? – pillant Imogen felé.

- Attól, hogy rejtegeted, még tudom, hogy mi az igazság.

- Lehet. De te csak egy látó vagy, aki folyton mások legbelsőbb érzelmeit és gondolatait lesi ki, szóval tégy egy szívességet, és gondolkozz el magadon, mielőtt szörnyetegnek bélyegzel másokat.