Epizódok egy sosem volt életből (Befejezett)

Csókok és szavak

Lekapcsolom a villanyt, és bebújok a takaró alá. Élvezem a meleget. Odakint még mindig hideg van, még a tavasz ellenére is. Pláne ilyenkor este. Be van sötétítve, az utcai lámpák fénye sem szűrődik be. Teljes a sötétség.

Egyszerre halvány fény melengeti meg az arcomat. Elfordítom a fejem, és meglátom a Fehér Boszorkány lángoló szemeit, azok világítanak meleg, narancsvörös fénnyel. Lehunyom a szemem. Érzem, ahogy a barna hajkorona fölém borul, mikor szájon csókol. Nem érzem helytelennek. Viszonzom a csókot. Élvezem, hogy nyelveink finom, lassú táncot járnak. Közben egyik hajtincse megcsiklandozza a fülemet. Felemelem a kezem, ujjaimmal játszadozni kezdek a rakoncátlan tinccsel. A csók abbamarad.

- Szia. Nem bújsz be mellém? Jó meleg van a takaró alatt.

A sötétben még mindig csak világító szemeit és az arcát látom.

- Nem volt elég a múltkori? – mosolyog.

- Nem. De most nincsenek önző szándékaim. Illetve nincsenek testileg önző szándékaim.

Behunyja szemeit, a szoba újra sötétbe borul. Hallom, ahogy a könnyű, egyrészes ruha surrog, miközben leveti, szépen összehajtja és leteszi valahova. Fél térddel rááll az ágyra.

- Várj! Fehérnemű van rajtad.

- Zavar?

- Kicsit – pironkodom.

- Persze. Elfelejtettem, hogy mostanában rászoktál a meztelen alvásra.

Megfordul, kikapcsolja a melltartóját. Hallgatom, ahogy leveti, majd kibújik a bugyijából is. Leteszi a fehérneműjét a ruhájára, majd visszajön az ágyamhoz. Felemeli a takarót és befészkeli magát mellém. Fejét most is a mellkasomra hajtja. Kinyitja szemeit és rám néz.

- Így jó?

- Igen. Meleg a tested.

- A tiéd is – feleli. – Meg fogunk itt sülni.

- Dehogy fogunk.

Folyamatosan az arcomat fürkészi, közben a hasamat simogatja. Behajlítom a karom és megsimítom a hátát. Sosem fogom megszokni, milyen forró a hidegnek ható fehér bőre.

- Mi van a leányzóval?

- Mi lenne? Még járunk.

- Még?

- Igazából nem tudom, mi van. Egy ideje többet beszélek veled és Patrickkel, mint vele.

- Na igen. Patrick – nyújtja el gúnyosan a nevet.

Keze elvándorol az ágyékom fölé. Hüvelykujjával az alhasamon köröz. Gondolkozik.

- Mire gondolsz?

- Csak arra, hogy van-e bűntudatod. A miatt, amit a múltkor csináltunk.

- Arra a téli estére gondolsz, mikor meglátogattál legutóbb? Mikor is volt? Egy hónapja?

- Igen, kábé egy hónapja volt.

- Nem, nincs bűntudatom. Miért, neked van? Megbántad?

- Nem. És nem. Néha talán újra meg is tenném, ha rajtam múlna. Néha.

- Én is. De nem most.

- És Patrick?

- Mi van vele? – kérdezem.

- Miatta nincs bűntudatod?

- Nincs. Cseppet sem.

- Hmm – bújik közelebb. Kezét átcsúsztatja a túlsó oldalamra, a bordáimra. Így olyan, mintha átölelne. Jól esik.