Epizódok egy sosem volt életből (Befejezett)

Csillagködágyon elpihenve

Nézem a lakott síkot. Több helyen háború dúl. De az most nem az én világom. Az most messze van, és különben is megvár. Itt úgyis lassabban telik az idő.

Elképesztő, mire képesek a csillagszellemek. Mióta ráébredtem, hogy csillagmágusként rendelkezem egyikük erejével, folyamatosan fejlesztem a képességeimet. Már nem okoz gondot kilépni a négyirányú térbe, és átsétálni egy másik síkra. Ahogy az sem volt problémás, hogy megkeressem egy rég nem látott barátomat. Ő nem mágus, nincs emberi teste. De rangban pillanatnyilag egyenlő velem. Mindketten galaxishercegi mivoltunkban indultunk el. Aztán ahogy lenni szokott, jól le is vetkőztük a formaságokat. Ezek járnak a fejemben, ahogy a halványkéken derengő higanyfelhőn fekve nézem a galaxisainkat. Gondolataimat az arcomon végigsimító kéz zavarja fel.

- Min elmélkedsz?

- Mondd, Androméda, miért csak mi vagyunk jóban? Úgy értem, mi mindig fesztelenek voltunk, csak a minimális formaságokat tartottuk, amióta ismerjük egymást, míg a többi galaxisherceg csak akkor érintkezik egymással, ha érdekük úgy tartja. Mi miért vagyunk barátok? – felelek kérdésére kérdéssel, miközben még mindig a csillagainkat nézem a síkokon keresztül.

- Ezt nem veszem be újra. Legutóbb is csúnya vége lett – felel nem kevés éllel a hangjában.

- És még a csúnya vég ellenére is barátok vagyunk.

- Barátok... – visszhangozza. – Csak barátok. De mit is értesz azon, hogy fesztelen?

Elfordítom tekintetem a lakott síkról, és úgy nézek rá, mintha azt kérdezné, miért esnek a dolgok lefelé. Kíváncsi fekete szemeiben lassan örvénylenek a csillagok és a csillagködök. Fehéren izzó hajcsigái szétterülve lebegnek arca körül.

- Tudod arra, hogy most is itt fekszünk egy higanyködágyon, teljesen meztelenül, és még csak nem is zavar minket. Épp csak nem érünk egymáshoz.

- Mert nem engeded – vágja rá. – Ha rajtam múlna, már rég az új csillagképeimen dolgoznánk.

- Úgy, mint összerakni, vagy...?

- Úgy mit szex. Igen – dühöng. – Ostobaság volt hagyni, hogy elsétálj, és még nagyobb, hogy nem mentem utánad. És mindezt csak azért, mert engem zavartak a formaságok, és a többiek véleménye arról, hogy jobban tennénk, ha ellenségek lennénk.

Elfordul, összegömbölyödik. A felhő kicsit szorosabbra húzódik körülötte. Végigsimítok a vállán, érzem, ahogy lassan enged benne a feszültség.

- De mégis jóban maradtunk – mosolygok a hátának.

- Csak mert olyan jó szíved van – motyogja maga elé.

- És mert ragaszkodom pár aprósághoz. Meg a barátaimhoz.

Hirtelen megfordul, elkap a karomnál és a hátamra fordít. Fölém gördül, gömbbe zár minket a kék higanyköd.

- Én melyik vagyok? Apróság, vagy barát? – kérdezi vidám hangon, de látszik a tekintetén, hogy nagyon is komolyan gondolja. Közben látom, ahogy lassan gomolyogva feltöltődik körülöttünk a felhő.

- Ha most megcsipkedsz azzal a negyvenezer megawattal, akkor mérges leszek és megharaplak – figyelmeztetem. – És barát, természetesen. Különben nem engedtem volna akkor annyit.

Elégedetten felhúzza a szemöldökét, büszke mosollyal szólal meg újra:

- A különleges előjogomra gondolsz? Anélkül is ragaszkodnék hozzád. Te voltál nekem az első, és most, hogy mással jársz, kénytelen vagyok barát maradni. De csak hogy tudd, ha a lány elszalasztja az esélyét, visszaveszlek. Most, hogy már ismered az erődet, megtehetem. Apropó – hallgat el egy pillanatra. – Ezúttal mi okozta ezt a hirtelen ébredést?