Epizódok egy sosem volt életből (Befejezett)

Kérdezz-felelek

- Szia! – lépek be a hálószobába.

- Alphonse! Szia! Hogy kerülsz ide? – kérdezi Kate orrhangon. Az ágyban fekszik vastag flanelpizsamában, két takaró alatt.

- Te hívtál tegnap, emlékszel? Salsa – ülök az ágy szélére. – De amint látom, nem vagy csúcsformában.

Tényleg nincs. Amúgy is sápadt bőre hófehér és gyöngyözik rajta a hideg verejték. Arcán vörös lázrózsák égnek. Finoman rátenyerelek a homlokára.

- Lázas vagy.

- Igen. Mondtam, hogy beteg vagyok. Hagytam üzenetet – vacogja.

- Nem hallgattam le.

- Nem is te lennél – süllyed be a párnák közé. – Menj el, mielőtt elkapod. Egyáltalán hogy jöttél be?

- Adtál kulcsot. És ha már itt vagyok, nem hagylak egyedül betegen. Főzök egy teát.

Kifordulok a konyhába, és rögtön le is esik, hogy lefőzni sok idő, úgyhogy egy bögre vízbe rakott teafilterrel indulok vissza a hálóba. Mire odaérek, a víz már forr.

- Ezt sose fogom megszokni – morog Kate az orra alatt.

- Mármint?

- Sárgán izzó szemek, mikrohullámok a tenyérből, boszorkányok, csillagok – sóhajt mélyet. – Nagyon furcsa ez nekem. Köszönöm – veszi el a bögrét.

- Játsszunk kérdezz-felelek játékot, hátha könnyebb lesz? – ülök le az ágy szélére.

- Nem – mosolyodik el. – Tudom, hogy szeretsz és jót akarsz. Nem mászok bele feleslegesen az életedbe. Csak adj egy kis időt, had szokjam meg a gondolatot, hogy a barátom egy csettintésre meg tudja változtatni a világot.

Megvárom, hogy kiigya a teát és letegye a bögrét. Akkor is a szavain töröm a fejem, mikor visszabújik a takarók alá.

- Mi az? – pillant felém dideregve.

- Te fázol – állok fel.

- Mit művelsz? – kerekedik el a szeme, ahogy venném le a pólóm.

- Levetkőzök. Ruhástul mégse fekhetek melléd.

- Drágám, én tényleg imádlak, de nem vagyok most használható.

- Drágám? – áll meg a kezemben az övcsat. Kate zavartan az oldalra fordul, hogy csak a hátát láthassam, de még épp észreveszem, ahogy elvörösödik.

- Egyébként – rúgom le a nadrágom és bújok mellé az ágyba – nem csak szexre lehet ám használni egy ágyat.

Nem válaszol semmit, csak felém fordul és elfészkeli magát a mellkasomon.

- De jó meleg – súgja.

Csettintek, mire minden fény kialszik. Ketten maradunk a vaksötétben, az utcáról sem szűrődik be semmi fény.

- Mégis játszhatunk? – kérdezi meg egyszer csak.

- Persze. Mit szeretnél tudni? – simogatom meg a haját.

- Honnét van ez a te erőd?

- Ez hosszú mese lesz – sóhajtok. – Remélem kényelmesen vagy. Az úgy volt, hogy a Teremtő megalkotta az Elsőszülötteket aztán a mindenféle nagy erejű lelkeket. Ezek a lelkek egy része elkezdte kisugározni magából az energiát. Hogy kérkedésből, vagy kényszerűségből, arra már senki sem emlékszik. Így születtek az első csillagok. A másik két csoport az istenek népes családja, illetve a bestiák lettek.